Nagyvilág

Trump szerint Biden áll az ellene felhozott vádak mögött

Ed JONES / AFP
Ed JONES / AFP

Donald Trump a New Jersey-i golfközpontjában összegyűlt támogatói előtt mondott beszédet, órákkal azután, hogy hogy 37 rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolták meg. A volt amerikai elnök az összes ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát az első tárgyalásán, melyet helyi idő szerint kedd délután tartottak egy miami szövetségi bíróságon.

A 2024-ben visszatérését tervező Trump ellen múlt héten emeltek vádat amiatt, hogy minősített iratokat tárolt a floridai birtokán. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly augusztusban tartott razziát tartott Mar-a-Lagóban, a volt elnök rezidenciáján azt követően, hogy Trump és ügyvédjei többszöri jelzés ellenére sem adták vissza azokat a különféle minősítéssel rendelkező iratokat, amelyeket hivatali ideje lejárta után a Fehér Házból eltávolítottak. Az ügy részleteiről itt írtunk bővebben.

A golfklubban összegyűlt adományozók és a támogatók Trump nevét skandálták, és boldog születésnapot kívántak a 77. születésnapját ünneplő politikusnak.

Trump megismételte korábban többször hangoztatott állításait, miszerint Joe Biden áll az ellene felhozott vádak mögött, az ügyet pedig „politikai üldöztetésnek” nevezte.

Bidenre nem csak úgy fogunk emlékezni, mint országunk történetének legkorruptabb elnökére, de ami talán még ennél is fontosabb, ő az az elnök, aki a hozzá legközelebb álló, semmirekellőkből és marxistákból álló bandával közösen megpróbálta tönkretenni az amerikai demokráciát

– mondta hívei előtt Trump, majd „zavarodottnak” és „bűnözőnek” nevezte az ellene vádat emelő különleges ügyészt, Jack Smith-t, akit újraválasztása esetén eltávolít a posztjáról.

Kinevezek egy valódi különleges ügyészt, aki az Amerikai Egyesült Államok történetének legkorruptabb elnöke, Joe Biden ellen fog eljárni. El fogom törölni a mélyállamot

– jelentette ki.

Nem engem üldöznek, hanem titeket. Én csak történetesen az útjukba álltam

– üzente híveinek Trump, aki ellen áprilisban egy másik ügyben is vádat emeltek, mert az ügyészség szerint eltussolt egy lehetséges szexbotrányt a 2016-os elnökválasztási kampány idején.

(The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik