Élő Nagyvilág

Oroszországba hurcolhatják a zaporizzsjai atomerőmű alkalmazottjait és családjaikat

Andrey BORODULIN / AFP
Andrey BORODULIN / AFP

Államosítaná, majd eladná a lefoglalt orosz vagyonokat az ukrán vezetés

Ukrajna még az idén megkezdené a lefoglalt orosz vagyon értékesítését – írja az MTI Rusztem Umerov, az ukrán állami vagyonkezelő alap vezetőjének csütörtöki nyilatkozata alapján.

„Az a célunk, hogy mindent állami kézbe vegyünk, feldolgozzunk és eladjunk. Azt akarjuk, hogy ezen [orosz] vállalatok az ukrán állam és lakosok számára dolgozzanak” – jelentette ki Umerov, aki szerint az idén 102 vagyontárgy, a többi között autók és ingatlanok kerülnek kalapács alá.

Dogukan Keskinkilic / ANADOLU AGENCY / AFP Rusztem Umerov

A szakember ezután arról bszélt, hogy orosz vállalatok egyes ukrán ipari ágazatokban meghatározó szerepet játszottak, de senki sem mérte fel ezen vagyontárgyak értékét. Ennek pótlása most egy bonyolult folyamat, amelyben különböző kormány- és bűnüldözési szervek is részt vesznek.

Az ukrán illetékes hangsúlyozta, hogy csak bírósági határozatot követően mehet át a lefoglalt és államosított vagyon az államkincstárba, jelenleg is folyik az ezzel kapcsolatos munka. Az első árveréseket már tavasz végén, vagy nyár elején megtarthatják.

Moszkva szerint a Patriot rendszernek esélye sincs az orosz rakétákkal szemben

Az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer nem lehetett képes lelőni egy orosz Kinzsal hiperszonikus rakétát az utóbbi műszaki jellemzői miatt – közölte az orosz védelmi minisztérium a TASZSZ, a RIA Novosztyi és az Interfax orosz hírügynökséggel.

„A Kinzsal rakéta repülési sebessége meghaladja a Nyugat által a kijevi rezsimnek szállított légvédelmi rakétarendszerek, köztük a Patriot harcászati határait” – közölte a tárca. A minisztérium tájékoztatásában rámutatott, hogy a Kinzsal röppályájának végszakaszában rakétaelhárító manővert hajt végre, és csaknem függőlegesen közelíti meg a célpontot, ami kizárja annak lehetőségét, hogy légvédelmi rakétarendszerek elfogják. A tárca vágyálomnak minősítette az orosz hiperszonikus rakéta lelövésére vonatkozó ukrán és amerikai állításokat.

Moszkva szerint Kijev rendszeres bejelentéseivel az orosz rakéták állítólagos elfogásáról a Nyugat által szállított légvédelmi rendszerek lőszerkészletének túlfogyasztását próbálja igazolni. Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka szombaton jelentette be, hogy az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer lelőtt egy orosz Kinzsalt. Ezt később Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője is megerősítette.

Elítéltek egy nőt Oroszországban, mert egy cetlit hagyott Putyin szüleinek sírjánál

Oroszországi forrásokra hivatkozva arról ír a Guardian, hogy két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy hatvanéves nőt az országban csütörtökön, mert még októberben egy cetlin sértegetéseket hagyott Vlagyimir Putyin szüleinek szentpétervári sírjánál.

A cetlin az szerepelt, hogy a sírban nyugvó személyek egy mániákus szülei, illetve az is, hogy „egy torzszülöttet, egy gyilkost neveltek fel”.

Az ügyészség először három év felfüggesztett börtönt indítványozott, a hivatalos ítélet azonban már csak két évről szól. A nő, Irina Csibanjeva a független médiának elmondta, hogy nem tervez fellebbezni az ítélet ellen. Mint mondta, azt követően szánta el magát arra, hogy meglátogassa Putyin szüleinek sírját, hogy a cenzúrázatlan hírekben szembesült azzal, hogy mi történik valójában Ukrajnában.

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP Vlagyimir Putyin szüleinek, Vlagyimir Spiridonovicsnak és Marija Ivanovnának a sírköve a szentpétervári Szerafimovszkoje temetőben 2005-ben.

CNN: Nagy-Britannia nagy hatótávolságú brit-francia cirkálórakétákat küld Ukrajnának

Az Egyesült Királyság több Storm Shadow cirkálórakétát szállít Ukrajnának az orosz erőkkel szembeni ellentámadást segítendő – írja a CNN több, meg nem nevezett, magas beosztású nyugati forrásra hivatkozva.

Az Egyesült Királyság már korábban is jelezte, hogy nagy hatótávolságú fegyverekkel fogja ellátni Ukrajnát, ez most több Storm Shadow rakétát is tartalmazni fog. A brit kormány egyértelművé tette, hogy ez kizárólag arra adott válasz, hogy Oroszország szándékosan támadta a civil és nemzeti infrastruktúrát; erre ez az arányos válaszlépés

– idézték az egyik forrást.

A Storm Shadow nagy hatótávolságú, levegőből indítható, lopakodó cirkálórakéta, amelyet az Egyesült Királyság és Franciaország közösen fejlesztett ki. A hatótávolsága meghaladja a 250 km-t. Ezzel alig marad el az amerikai gyártmányú föld-föld rakétarendszerek (ATACMS) hatótávolságától, amelyet Ukrajna már régóta kér, de meg nem kapott – írják.

RABIH MOGHRABI / AFP Szaleh Ali al-Muhadzsa szaúdi tábornok (jobbra), a szaúdi királyi légierő vezérkari főnöke megtekinti a francia Storm Shadow rakéta modelljét a 2005. november 21-i dubaji légi kiállításon.

A Storm Shadow mélyen be tud hatolni az oroszok által megszállt kelet-ukrajnai területekre. Az egyik forrás a CNN-nek azt mondta, az Egyesült Királyság biztosítékokat kapott az ukrán kormánytól, hogy ezeket a rakétákat csak ukrán szuverén területen fogják használni, vagyis Oroszország területén nem. Brit illetékesek egyébként gyakran hangoztatják, hogy a Krímet is ukrán szuverén területnek tekintik, amit az oroszok „törvénytelenül csatoltak el”.

A lap szerint Ben Wallace brit védelmi miniszter várhatóan bejelenti az alsóházban, hogy az Egyesült Királyság Storm Shadow rakétákat küld Ukrajnának.

A Wagner-csoport vezetője szerint az ukrán műveletek „sajnos részben sikeresek”

Az ukrán egységek megkezdték ellentámadásukat Bahmutnál, és oldalról közelítik a várost – közölte csütörtökön Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-zsoldoscsoport alapítója.

Telegramon közzétett kommentárjában – amelyet az orosz média megkeresésére tett közzé Ukrajna várható ellentámadásáról – Prigozsin közölte, hogy az ukrán hadműveletek

sajnos, részben sikeresek.

A Wagner-csoport vezetője május 5-én bejelentette, hogy a zsoldoscsoport kivonul Bahmutból, és az is felmerült, hogy csecsen alakulatok veszik át a helyüket. Az akkori közlés szerint a zsoldosok e hét szerdáig lettek volna kötelesek a Bahmutban lévő állásokat átadni az orosz reguláris erők egységeinek, ez azonban nem valósult meg, mert Prigozsin később visszatáncolt, és a zsoldosai mégsem hagyták el a területet.

Prigozsin nem először tett hasonlóan drámai bejelentéseket, hogy aztán később vissza is vonja azokat. Két héttel ezelőtt például azt lengette be, hogy felfüggeszti az ukrán erők elleni tüzérségi  támadásokat Bahmutban, de később úgy nyilatkozott, hogy ez csak vicc volt.

Zelenszkij: Több idő kell a tavaszi ellentámadás előkészítéséhez

Ukrajnának több időre van szüksége az orosz megszállók elleni tavaszi ellentámadás előkészítéséhez – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több médiumnak, köztük a BBC-nek.

Előre tudunk haladni, és sikeresek lehetünk. De sok embert elveszítenénk. Szerintem ez elfogadhatatlan. Ezért várnunk kell. Még egy kis időre szükségünk van

– idézi a The Guardian az ukrán elnök mondatait.

Elmondása szerint az ukrán hadseregnek vannak olyan dandárjai, amelyek készen állnak, de még mindig hiányoznak a szövetségesek által ígért páncélozott járművek, amelyeknek számít a beérkezésére.

Zelenszkij hangsúlyozta: Ukrajna a békéért cserébe nem hajlandó területet átengedni Oroszország számára.

Nem kényszeríthetik rá Ukrajnát, hogy területeket adjon át. Miért kellene a világ bármely országának területet adnia Putyinnak?

– fogalmazott.

A Kreml fölött történt drónincidenssel kapcsolatban Zelenszkij ismét tagadta Ukrajna felelősségét, szerinte ez újabb önigazolási kísértet az orosz vezetés részről, amit azonban „még a saját propagandistáik sem hittek el nekik”.

Zelenszkij állította, az ukránok kezdik tapasztalni az orosz fegyverhiány hatását is a harctéren.

Légiriadókat rendeltek el Ukrajna-szerte

Ukrajna több régiójában, köztük Szumi, Harkiv, Herszon és Zaporizzsja régió területén is légiriadót rendeltek el. Ez gyakran előfordul, akár naponta többször is, mióta Oroszország tavaly februárban Ukrajnát lerohanta.

Oroszországba telepíthetik a zaporizzsjai atomerőmű 2700 alkalmazottját

Oroszország mintegy 2700 ukrán alkalmazott áttelepítését tervezi Európa legnagyobb atomerőművéből – állítja az ukrán állami atomenergetikai vállalat, és egyúttal arra figyelmeztet, hogy ez „katasztrofális szakemberhiánnyal” fenyeget az atomerőmű környékén.

Az oroszok állítólag azokat a dolgozókat és családjaikat tervezi kitelepíteni Oroszországba, akikkel a Roszatom kötött munkaszerződést, miután Moszkva a háború elején elfoglalta a zaporizzsjai erőművet. Ezt az ukrán állami Energoatom még szerdán közölte egy Telegram-üzenetben.

A vállalat arra nem tért ki, hogy az alkalmazottakat erőszakkal költöztetik-e el az erőműből, és az állítás hitelessége nem is volt azonnal ellenőrizhető.

A személyzet eltávolítása az ukránok szerint mindenesetre „súlyosbítaná a munkaerőhiány amúgy is rendkívül sürgető problémáját”.

(via Guradian)

A Kreml panasza: Nagyon nehéz az ukrajnai hadművelet

A különleges katonai művelet folytatódik. Ez egy nagyon nehéz művelet, de természetesen bizonyos célokat egy év alatt elértünk

– idézte az orosz állami TASZSZ Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótitkárát, Dmitrij Peszkovot, aki szerdán egy boszniai tévécsatornának nyilatkozott.

Szerinte Oroszországnak sikerült súlyos károkat okoznia az ukrán hadigépezet számára, és ez a „munka” folytatódni fog. Ukrajna továbbra is lövi az Oroszország által megszállt keleti országrészeket, és Peszkov szerint ez azt bizonyítja, hogy folytatni kell a háborút, és vissza kell szorítani a Kijev-párti erőket – írja a Reuters.

SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / AFP Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2023. május 9-én, az idei győzelem napi katonai felvonuláson a moszkvai Vörös téren.

Peszkov megemlítette, hogy Oroszország számtalan rakétacsapást mért az általa katonai célpontoknak nevezett objektumokra szerte Ukrajnában. Ukrajna azonban állítja, Oroszország főként polgári célpontokat támad – amit bár Moszka tagad, április vége óta egy sor fronton kívüli légitámadás ért ukrajnai lakott területeket, többek között lakóházakat és társasházakat is országszerte.

(Guardian / Reuters)

Olvasói sztorik