Kora újkori birodalomépítésük egyik epizódjaként egy Afrika északi partján fekvő berber települést is meghódítottak a spanyolok, mely Marokkó 1956-os függetlenedése után is a kezükön maradt. Melillának a Gibraltárral farkasszemet néző Ceutához hasonlóan stratégiai fontossága van. Történelmi jelentősége pedig leginkább abban áll, hogy a későbbi diktátor, Francisco Franco itt állomásozott, amikor az 1920-as években a berber törzsekkel vívott Rif-háborúban harcolt. Sőt, innen indította 1936-ban azt a központi kormány elleni felkelést, mely aztán az évekig tartó, véres polgárháborúba torkollott.
A Caudillo egészalakos szobrát a melillai óvárosból csupán tavalyelőtt távolították el. A (le)döntés ellen egyedül a radikális jobboldali, ultrakonzervatív Vox párt helyi szervezete tiltakozott. Azzal érveltek, hogy a falangista vezér katonai kvalitásai miatt érdemelte ki a szobrot, azok pedig politikai szerepétől függetlenek. A többi párt azonban másképp gondolta, és konszenzusra jutottak abban, hogy az Európai Unió területén lévő utolsó, hivatalos köztéri diktátorábrázolást el kell tüntetni.
Kérdésként merülhet fel, hogy ezt a lépést miért nem a madridi központi kormány vagy a jelenlegi szocialista kabinet elődei tették meg? A válasz egy szó:
A Spanyol Királyság politikai és közigazgatási rendszere ugyanis – csakúgy, mint minden nagy európai országé – hangsúlyosan épít a központi és a regionális kormányok és törvényhozások hatalommegosztására. Az ország autonóm közösségeinek létrehozására irányuló jogalkotási eljárás a Franco-rendszer megszűnése után négy éven át zajlott. A tartományok sorra alkották meg statútumaikat. Baszkföld, Katalónia, Galícia és Andalúzia volt a leggyorsabb, majd sorra a többiek is így tettek, és így mind a tizenhét tartomány autonóm közösségi státuszt nyert. Ceuta és Melilla, a két, nagyjából 85 ezer lakosú exklávé – egy állam által körülzárt, más államhoz tartozó terület – hasonló aktussal 1995-ben autonóm város lett.
A statútumok megváltoztatása csak a nemzeti és a regionális parlament teljes konszenzusával lehetséges, a nemzeti alkotmány módosításához hasonló, szigorú eljárásrendben. A jogalkotói hatalommal való rendelkezésen túl fontos tény, hogy a régiók 2004. decembere óta saját jogon vehetnek részt bizonyos európai uniós munkacsoportokban és tanácskozásokon. Az ökölszabály az, hogy a tartományi gyűlés minden olyan kérdést rendezhet, amelyet a nemzeti alkotmány nem utal az állam hatáskörébe, ideértve az állami jogszabályok implementációját is.
Magyar szemmel (is) furcsa lehet, hogy mennyiféle szakpolitikai terület egésze vagy része tartozik a régiókhoz az építés- és lakásügyektől a regionális kulturális örökségvédelmen át egyes sportügyekig. A két, szabadkikötői státuszú exklávé azonban az Európai Unióba való tagozódást illetően is különcnek számít:
- nem tagjai a vámuniónak,
- nem vesznek részt a közös agrárpolitikában,
- nem vonatkozik rájuk a közös adópolitika,
- ám részesülnek az európai strukturális alapokból.
A fentiekhez kapcsolódó – számunkra – legfontosabb tény, hogy az autonómia nem terjed ki a migráció kezelésére. Hatáskör híján Melilla önkormányzatának tehát nincs beleszólása, csupán jelzésekkel élhet Madrid felé az aktuálisan kezelésre szoruló problémákat illetően. Márpedig az exklávé éppen az irreguláris migráció és az azt feltartóztatni hivatott kerítésrendszer elleni ostromok apropóján kerül rendszeresen az európai lapok hírfolyamába. „Ki gépen száll fölébe”, azaz a Málagából vagy messzebbről ide tartó propelleres repülőgépek egyikének ablakából néz le a városra, a jól kivehető kerítés „innenső” oldalán pasztellszínű, nagyobb, magasabb, dél-európai, a „túlsó” oldalán rikító színű, kisebb, alacsonyabb, észak-afrikai épületeket láthat.
A belvárosban sétálva valóban semmi sem utal arra, hogy az afrikai kontinensen járunk. Inkább egy kis darab „ott felejtett” Andalúzia benyomását keltik a tisztára sepert és mosott mozaikmintás térburkolatok, a pergolákra felfuttatott, rikító lila színű virágzatukkal szemkápráztató murvafürtbokrok, a már most is nyári melegben enyhet adó szökőkutak, a csikkmentes homokos strandok, a harsogó zöld gyepek. Az erődítmény fokán a spanyol tartományok zászlói lobognak, egyik udvarában V. Károly császár büsztje bukkan fel, a falak alatt pedig egymást érik a hívogató bárok és a kisvendéglők, bőséges tapas- és italválasztékkal.
2020-ban és 2021-ben, azaz a világjárvány két évében, kevesebb mint évi kétezer bevándorlót regisztráltak az exklávékban, de 2022-ben is ezen a szinten maradt a számuk. Idén egyenesen „csend” van, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csupán 77, Melillába irreguláris úton érkezett személyt jegyzett fel áprilisig. Ezt a fajta nyugalmat hirtelen támadt „viharok” szakítják meg. Ilyen volt például tavaly június 24-én az az ostrom, melyben 1700 szubszaharai migráns a közeli Monte Gurugu nevű, 899 méter magas hegyen táborozott, majd – a Vox helyi elnöke szerint marokkói bűnözői csoportok jelzésére és közreműködésével, a BBC szerint a marokkói rendőrök távozásra való felszólítására – bottal a kézben elindult a hosszú ideje lezárt Barrio Chino határátkelőnél lévő kerítésszakaszhoz. Legkevesebb 450-en át is jutottak spanyol földre, míg 23-an (más értesülések szerint 24-en) életüket vesztették.
A BBC szerint a tragédiáért Spanyolországot is felelősség terheli. A brit hírcsatorna videófelvételek felhasználásával és migránsok elbeszéléseiből rekonstruálta az eseményeket. Azt állítja, az ostrom után holttesteket hurcoltak el a marokkói rendőrök egy olyan területről, amelyet a spanyolok ellenőriznek; a madridi belügyminisztérium nem adta ki a térfigyelő kamerák felvételeit a hivatalos vizsgálatokhoz; a rendfenntartók közelről gumilövedékekkel lőtték ki a migránsok egy csoportját a határátkelő spanyol oldalán; a 450 embert, aki bejutott Melillába, hogy menedékjogot kérjen, őrizetbe vették és visszatolták Marokkóba – egyesek azt állítják, hogy a marokkói határőrök aztán eszméletlenre verték őket; a marokkói rendőrök behatoltak a spanyol földre, hogy visszavigyék a migránsokat, és néhány migránst megvertek, miközben a spanyol határőrök ezt végignézték; a spanyol hatóságoknak tudomása volt arról, hogy nagy számban érkeznek afrikai migránsok az átkelőhöz.
A BBC november 1-jén publikálta a leleplezőnek szánt anyagot, melyből az a következtetés vonható le, hogy a tömeg a marokkóiak nyomására csak a spanyol oldalon lévő kerítésen lévő kapuk átmászásával tudott kikerülni az életveszélyből. A súlyos helyzet a két kerítés közötti – Spanyolország ellenőrizte – „senkiföldjén” állt be a zárt kapuk miatt kitört pánik miatt. Az eset másokat is oknyomozó munkára sarkallt: a Lighthouse Reports nevű civil szervezet az El País-szal közösen megállapította, hogy legalább egy haláleset spanyol földön történt. A belügyminiszter visszautasította a vádakat, Pedro Sánchez kormánya azóta is hárítja az őrök bárminemű felelősségét a történtekben.
Kiállunk és mindig keményen kiálltunk a határ- és rendvédelemben dolgozók mellett. Sokan szavaznak is közülük ránk, ez pedig nem véletlen
– mondja José Miguel Tasende Souto, a Vox helyi szervezetének elnöke, miközben a Beni Anzar határátkelőnél a marokkói oldal felé kígyózó spanyol rendszámú autók hosszú sorát bámuljuk. A járművekben helyi, láthatóan arab származású lakosok, akik rokonlátogatásra, illetve olcsó nagybevásárlásra készülnek a túloldalon.
„A lakosság érdeklődésének középpontjában nem a migráció van. Fontosnak tartják a konkrét, fizikai, egyértelmű határzár létét, de az egészségügy vagy a vízellátás kérdései jobban foglalkoztatják őket. Különben is, a tengeren át történő érkezések a nagyobb gondja hazánknak. Előfordul, hogy gondtalanul napozunk a strandon, és arra leszünk figyelmesek, hogy tőlünk néhány méterre egy gumicsónakból kiugranak öten, majd pillanatok alatt eltűnnek. A Melilla közelében a vízben lévő, lakatlan, katonai ellenőrzés alatt álló spanyol területeken – Petrezselyem-szigetek a várostól keletre, Alhucemas-szigetek nyugatra, Alborán-sziget északra – való kikötésekről pedig nem beszél senki” – mondja az elnök, aki civilben a tengerészeti hatóságnál dolgozik.
Valóban: a nyugat-mediterrán tengeri útvonalon az UNHCR szerint az idén áprilisig már 2159-en, azaz 10 százalékkal többen érkeztek, mint a tavalyi év azonos időszakában. (Eközben a Kanári-szigeteken észlelt 2213 fő azt mutatja, hogy a nyugat-afrikai útvonal 64 százalékot vesztett a „népszerűségéből” 2022. január–márciushoz képest.)
Ha tehát a migrációról van szó, helyben is inkább azzal kampányolunk, amivel a pártunk országosan: nem lehet biztosan alapozni arra, hogy Marokkó visszatartja a migránsokat az elindulástól, a menedékkérelmeket az Európai Unión kívül, akár több ezer kilométerre kell elbírálni, ahogy a britek tervezik, a Frontexet pedig ruházzuk fel a lehető legtöbb erővel, hogy valódi védelmet nyújthasson a tengereken
– érvel Souto. Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségnek az exklávéban való szerepvállalása egyébként valóban időről időre előkerülő kérdés. Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa három katalán európai parlamenti képviselő kérdésére tavaly szeptemberben azt válaszolta, hogy közös műveletet a Frontex csak akkor indít, ha egy tagállami kormány kéri, ilyen kérés viszont Sánchezéktől nem érkezett. Az ominózus ostrom során történt esetleges jogsértések kivizsgálásában pedig futó művelet hiányában a Frontex szintén nem vehet részt.
Négy éve a huszonöt tagú melillai közgyűlésben úgy lett baloldalinak mondható többség, hogy a helyi muszlim párt nyolc és a szocialisták négy képviselője az elnöki pozícióért cserébe maga mellé állította az egyetlen – pártjából azóta kizárt – centrista-liberálist. A tíz néppárti és a két voxos képviselő így ellenzékben dolgozta végig a ciklust, és természetesen most mindkét alakulat eltökélt abban, hogy a májusi helyi választáson növelje a mandátumainak számát.
Ha az országos közvélemény-kutatásokban most éppen nem túl nagy előnnyel, de élen álló Néppárt megnyeri a decemberi parlamenti választást, alighanem – a kilépett néppártiak alapította – Voxszal való kormányzás vagy a nagy rivális szocialistákkal való nagykoalíció között kell választania. Lehetséges, hogy ez a helyzet Melillában már előbb, májusban előáll, és a két formáció a jelenkori spanyol politikatörténet során először az autonóm városban szövetkezik. Ha így lesz is, a hatáskör hiánya miatt a migráció kezelésével kapcsolatos nézetkülönbségek aligha gátolják majd együttműködésüket.
Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője
