Otthonában támadták meg az Európai Unió szudáni nagykövetét, Aidan O’Harát a harcoktól sújtott afrikai ország fővárosban, Kartúmban, írja a BBC.
A kartúmi uniós nagykövet helyettese a magyar származású Weiss Dániel.
Korábban Josep Borrell, az EU külügyi vezetője azt írta a Twitteren, hogy a diplomáciai létesítmények és a személyzet biztonsága a szudáni hatóságok „elsődleges felelőssége”.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter az uniós diplomatát ért támadás után közölte, hogy
A külügyminiszter „meggondolatlannak, felelőtlennek és veszélyesnek” minősítette az akciót.
A harcok szombaton robbantak ki az Abdel-Fattah Burháni tábornokhoz, a szudáni átmeneti kormányzó Szuverén Tanács vezetőjéhez hű katonai egységek és a paramilitáris RSF között, amelyeket a Hemedti néven ismert Mohamed Hamdán Dagalo tábornok vezet. Ez volt az első ilyen összetűzés azóta, hogy 2019-ben mindketten összefogtak az országot harminc éven át vezető, iszlamista autokrata Omar el-Basír eltávolítása érdekében.
Az RSF azt állította, hogy elfoglalták a főváros nemzetközi repülőterét és az elnöki palotát, és felszólították a lakosságot, közöttük a katonákat, hogy forduljanak a hadsereg ellen.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag a vérontás megfékezésére és konfliktus tárgyalásos rendezésére szólított fel. A szervezet adatai szerint a három napja tartó harcok során mintegy 185 ember halt meg és több mint 1800-an megsebesültek.