Nagyvilág

A nashville-i iskolai lövöldöző korábban maga is a keresztény magániskola tanulója volt

Egyre több részlet derül ki a hétfői nashville-i iskolai lövöldözésről, melyben az iskola három dolgozója mellett három tanuló is életét vesztette. Tegnap este még nem lehetett tudni pontosan, hogy az elkövető „tinédzserkorúnak tűnő nőnek” volt-e bármi köze korábban a Covenant keresztény magániskolához, a helyi idő szerint hétfő délutánra összehívott sajtótájékoztatón azonban megerősítették, hogy a lövöldöző korábban maga is az iskola diájka volt.

Az MTI szemléje szerint Nashville rendőrfönöke elmondta, hogy a magát transznemű nőként meghatározó 28 éves Audrey Hale otthonában búcsúüzenetet találtak, mellett pedig részletes térképeket az iskoláról, amelyeken felvázolta a bűncselekmény végrehajtását. Az elkövető a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be, és már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték. A rendőrség tájékoztatása szerint a hatóságok néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest.

 

A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó. A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető – hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt nyilvánosságra fogják hozni.

A Covenant Presbiteriánus Egyház által 2001-ben alapított Covenant keresztény magániskolának mintegy 200 tanulója van. Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

Frissítünk

Nem sokkal ezelőtt jelent meg egy bejegyzés az Instagramon a Gays Against Groomers nevű – egyébként vállaltan szélsőjobobldali anti-LMBTQ – csoport oldalán, amelyben az első információkat cáfolva arról írnak, hogy az elkövető, Audrey Hale nő volt, aki férfiként azonosította magát, tehát nem transznemű nő, hanem transznemű férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik