Az egykor a világ kokainkereskedelmének 80 százalékát felügyelő kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar már 30 éve nem él, tevékenységének hatásai azonban még mindig érzékelhetők a szülőhazájában. A sokáig a világ leghírhedtebb emberének számító Escobar hatalma csúcsán, az 1980-as években a Hacienda Nápoles névre keresztelt – a birodalma központjától, Medellín városától 110 kilométerre található Puerto Triunfóban elhelyezkedő – birtokán nemcsak a luxusélet körülményeit teremtette meg, hanem a szórakozásét is.
A drogbáró először óriási műanyag dinoszauruszszobrokkal rakatta tele az ingatlant, majd nekiállt az egzotikus vadállatok beszerzésének. Bikaviadalokat rendezett, és létrehozott egy állatkertet, amit bárki ingyen látogathatott.
Bár a birtok állatorvosa, Ignacio – aki a Smithonian Museum tévécsatornájának 2020-as dokumentumfilmjében adott interjút – már az elején ellenezte, hogy a drogbáró kedvenc állatából is szerezzenek pár példányt az állatkertbe, Escobar hajthatatlannak bizonyult, és Kolumbiába csempésztetett magának négy vízilovat. A három nőstény és egy hím zavartalanul élt az állatkert területén egészen addig, amíg 1989 novemberében a Medellín-kartell tagjai fel nem robbantottak egy utasszállító repülőt – ekkor Kolumbia vezetése az Egyesült Államok kormányával karöltve hajtóvadászatot indított a drogbáró ellen.
A hatalmas állatok a 2000-es években – vadállatokkal, csúszdaparkkal, valamint a kokainkirály karrierjét (elrettentés gyanánt) bemutató kiállítással felturbózott – vidámparkként újranyitó Hacienda Nápoles jelképévé váltak.
Azonban, mivel a szakértők szerint a kokainvízilovak a helyiekre és a régió ökoszisztémájára is rettentő veszélyesek, a hatóságok úgy döntöttek, végre elköltöztetik őket. A Deutsche Welle azt írja, összesen 72 állat befogásáról és elköltöztetéséről döntöttek. Többségüket – mintegy 60 egyedet – egy indiai vadrezervátumba küldik, de mexikói állatkertek és menhelyek is kapnak tíz vízilovat, továbbá egy ecuadori állatkertnek is jut két példány.
Túl kedvező környezetbe kerültek
Pablo, mint szinte mindenki, különleges vonzalmat érzett az afrikai kontinens nagy állatai iránt
– nyilatkozta a National Geographic kokainvízilovakról szóló, 2013-as Cocaine Hippos című dokumentumfilmjében Escobar egykori fotósa, aki nemcsak akkor kapta meg a feladatot, hogy készítsen egy fotóarchívumot az állatokból, amikor a gyűjtemény összeállt, hanem akkor is, amikor a drogbárónak menekülnie kellett. Utóbbi fotósorozatot a drogbáró aztán állítólag élete végéig magánál tartotta, és mindennap nézegette.
De ki gondolta volna, hogy Pablo Escobar állatbarátsága még 30 évvel a halála után is képes megkeseríteni a helyiek életét?!
Az eredetileg négy víziló alkotta állomány azóta a szakértők szerint már legalább 130 egyedre bővült. Kolumbia trópusi éghajlata tökéletes a vízilovak számára, mivel az állatfaj eredeti, afrikai élőhelyeivel szemben itt nem szokott aszály lenni, egész évben meleg van sok-sok esővel. Ráadásul a vízilovak jóval nagyobbak, mint a régióban élő legnagyobb őshonos állatok – így olyan ragadozókkal sem kell szembenézniük, amelyek levadászhatnák őket.
A vízilovak egy része még mindig Escobar egykori villája mögött él egy szögesdróttal körbekerített tóban, és a park munkatársai mindennap megetetik őket a látogatók őszinte csodálata közepette. A Smithonian Channel dokumentumfilmjéhez készített éjszakai felvételekből ugyanakkor kiderül, hogy hiába a teljes ellátás, a vízilovak éjszakánként rendszeresen elhagyják a tavat, és akár több tíz kilométerre is elvándorolnak. Egy-egy kósza víziló pedig akár a közeli városok utcáin is felbukkanhat az éjszakai sétája közben.
Embert még nem öltek, de az ökoszisztémát hazavágják
Bár a vízilovak növényevők, a territóriumukat kifejezetten agresszívan védik. Ebből, valamint a méretükből fakadóan kifejezetten veszélyesnek tekinthetők az emberekre. A vízilovak alsó hangon ötszáz ember halálát okozzák éves szinten Afrikában, így eredeti élőhelyükön ezek a hatalmas állatok ölik meg a legtöbb embert az állatvilágból, Kolumbiában azonban a rendszeres konfliktusok ellenére még nem regisztráltak egyetlen, vízilovakhoz köthető, emberéletet követelő halálesetet sem. Igaz, az állatok rendszeresen rátámadnak a Magdalena folyó halászaira.
A tudósok és a természetvédők számára a végső kérdés az, hogy a kokainvízilovak milyen hatással vannak a környezetre. Kolumbiában a fennmaradásuk szempontjából ideális a helyzet, így itt még drámaibb a hatásuk az ökoszisztémára, mint Afrikában. Mivel a szárazföldön táplálkoznak, de az ürüléküket a vízbe ürítik, a tápanyagokat a szárazföldi környezetből a vízi környezetbe juttatják. Ha pedig megváltoztatják a víz kémhatását, a halakat sebezhetőbbé tehetik a ragadozókkal szemben. De nemcsak ez a probléma velük, hanem az is, hogy amikor iszapos vízben mozognak, új csatornákat hoznak létre a víz áramlásának, így megváltoztatják a vízi élőhelyek szerkezetét.
A költöztetés előtt kegyetlenebb megoldásokkal is próbálkoztak
Mivel egy három évtizedes problémáról van szó, nem meglepő, hogy már többször is próbálták orvosolni. 2009-ben, amikor arról szóltak a hírek, hogy az egyik víziló több szarvasmarhát is megevett a környéken, a kolumbiai hadsereg indított hajtóvadászatot az állat után.
A National Geographic dokumentumfilmjében elhangzottak alapján ekkor az első négy példányból álló vízilócsapat hím tagját, egy Pepe nevű állatot vadásztak le, azonban nyilvánosságra került egy fotó, amin a vadászatban résztvevő katonák a halott vízilóval pózolnak, ami akkora felháborodást keltett, hogy azon nyomban le is állították az állatok ellen indított hajszát.
Ezután az is felmerült, hogyha a méretük és más egyéb előnytelen tulajdonságaik miatt elszállítani nem tudják őket, akkor legalább sterilizálják a kokainvízilovakat. Az első ivartalanítást a Smithonian Channel kamerái meg is örökítették az állat becserkészésétől kezdve az állatkertbe szállításáig. A fél napig tartó procedúra több okból is nagyon bonyolult: egyrészt a vízilovakat a vastag bőrük és az ehhez passzoló tűrőképességük miatt altatólövedékkel elaltatni vagy leszedálni nem túl egyszerű feladat, másrészt a projektet vezető kolumbiai állatorvos, Gina Serna szerint
A másfél évvel ezelőtt megjelent hírek szerint végül 11 állatot sterilizáltak műtéti úton, 24 vízilónak pedig olyan fogamzásgátlót adtak be, amely mindkét nem számára hatásos.
A dokumentumfilmben bemutatott első sikeres, az állatkertbe költöztetéssel egybekötött sterilizálás a National Geographic cikke szerint 15 millió kolumbiai pesóba került, ami mai árfolyamon több mint egymillió forintnak feleltethető meg. Vagyis a költöztetés anyagi része valószínűleg senkit nem fog csődbe vinni. Azonban a vízilovak hatszor nagyobbak, mint a Kolumbia területén élő legnagyobb állatfaj egyedei – így a szállításukhoz nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel. A kokainvízilovak elköltöztetése talán amiatt igazán nehéz feladat, mert a szárazföldi szállítás során különböző drogkartellek területén kell a lehető leggyorsabban áthaladniuk a kolumbiai hegyvidéken – gyakran egysávos utakon – úgy, hogy közben arra is vigyázni kell, hogy ne ébredjenek fel a szétnyugtatózott, akár 2–3 tonnát nyomó óriások.
