Nagyvilág

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki Japán felé

AFP PHOTO / KCNA VIA KNS
AFP PHOTO / KCNA VIA KNS

Ballisztikus rakétát lőtt ki szombaton Észak-Korea Japán felé az ország keleti partjainál – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara az Al Jazeera híradása szerint.

A japán parti őrség nem sokkal ezután egy észak-koreai ballisztikus rakéta kilövéséről számolt be, ami igazolhatja a dél-koreai állítást.

A kilövésre éppen egy nappal azt követően került sor, hogy az észak-koreai külügyminisztérium „példátlanul” határozott fellépéssel fenyegetőzött Dél-Koreával szemben, mivel utóbbi hadgyakorlatokra vonatkozó terveit jelentette be a hétvégére.

Az Amerikai Egyesült Államokkal közös hadgyakorlat várhatóan vasárnap valósul meg.

A japán miniszterelnöki hivatal a Twitteren magyar idő szerint szombaton fél tízkor adott ki vészhelyzeti riasztást, majd alig fél órával később három miniszterelnöki utasítás következett. Ezek szerint az első feladat az információk összegyűjtése, elemzése, valamint gyors és megfelelő nyilvánosságra hozataluk. A második feladat a repülőgépek, hajók és egyéb eszközök biztonságának szavatolása, a harmadik pedig, hogy minden lehetséges óvintézkedést meg kell tenni váratlan helyzetek esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik