Nagyvilág europoli

EP-vizsgálat indul Várhelyi Olivér hülyézése miatt

Julien Warnand / EPA / MTI
Julien Warnand / EPA / MTI
Bár uniós főnöke, Ursula von der Leyen elfogadta magyarázatát, megszólalt egy néppárti politikus, aki szerint az ő felszólalására reagált a magyar biztos.

Bár Várhelyi Olivér félreértésnek nevezte, hogy az Európai Parlament (EP) február 14-i plenáris ülésén a képviselőket hülyézte volna le, magyarázata, amely szerint megjegyzését kiragadták a szövegkörnyezetből, nem volt elég meggyőző, a magyar uniós biztos ügyét vizsgálni fogják – írja a Népszava. Roberta Metsola, az EP elnöke felkérte a képviselő-testület illetékes szolgálatait, hogy vizsgálják meg, pontosan mi történt, amikor a magyar uniós biztos a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az egyik felszólalás után ugyanis bekapcsolva maradt a mikrofonja, hallani lehetett, amint magyarul azt kérdezi mellette ülő kabinetfőnökétől:

hány hülye van még?

Várhelyi Olivér szerint szavait félreértették, nem a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatban szót kérő képviselőkre célzott, de magyarázatát csak főnöke, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök fogadta el, több EP-képviselő nem. A bizottsági elnök nem tervez vizsgálatot indítani amiatt sem, hogy az EP szerint a magyar biztos szándékosan törekszik arra, hogy a csatlakozni szándékozó országok értékelésekor háttérbe szoruljanak az uniós normák tiszteletben tartásának követelményei.

Az indítványt akkor megfogalmazó  Thijs Reuten holland képviselő szerint Várhelyi Olivér beszólása éppen azt bizonyítja, hogy

szükség van a vizsgálatra, mert ha ő így viszonyul a demokráciához, akkor hogyan várhatjuk el tőle, hogy megvédelmezi az autokratákkal szemben?

Az Euronews szerint egyre feszültebb a viszony reakciók Várhelyi és az EP-képviselők egyre feszültebb viszonyát tükrözik.

Az Európai Parlamentben sokakat felháborított, másokat megdöbbentett a bővítési biztos viselkedése. A Várhelyi előtt felszólaló Tomislav Sokol, horvát EP-képviselő, az Európai Néppárt tagja szerint az ő felszólalása válthatta ki a lehülyézést.

Az a tény, hogy megkérdőjeleztem: egy olyan tagjelölt országnak, mint Szerbia, hogyan lehet erős kapcsolata Oroszországgal, nevezetesen, nem hajtja végre a szankciókat Oroszországgal szemben, valószínűleg ez váltotta ki mindezt.

Várhelyi szerint ő teljes mértékben tiszteletben tartja az összes uniós intézményt, azok képviselőit is.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik