Nagyvilág

Az Egyesült Államok megosztja a szövetségeseivel a lelőtt kínai kémléggömb maradványaiból kinyert információkat

EGYESÜLT ÁLLAMOK HADITENGERÉSZETE / AFP
EGYESÜLT ÁLLAMOK HADITENGERÉSZETE / AFP

Az Egyesült Államok már több tucat partnerországgal osztotta meg információit a múlt héten amerikai felségvizek fölött megsemmisített kínai hírszerző léggömbről, amelynek maradványait folyamatosan elemzik – közölte az amerikai külügyminiszter szerdán, miután Washingtonban tárgyalt a NATO főtitkárával.

Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy

„óráról órára” egyre többet tudnak meg a kínai eszközről, és a kinyert információkat eljuttatják a szövetségesekhez világszerte, valamint az amerikai kongresszussal is megosztják.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy bevett kínai gyakorlatról van szó, és tisztában kell lenni Kína hírszerző tevékenységének állandó kockázatával.

Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szintén szerdán arról beszélt, hogy évek óta zajlik a hírszerző léggömbökre épülő kínai program. A védelmi minisztérium vezető tisztségviselője azt mondta, hogy az amerikai hatóságoknak négy korábbi esetről van tudomásuk, amikor Kínából származó hírszerző eszköz belépett az amerikai légtérbe, háromról az előző, Donald Trump vezette adminisztráció idején, egyről pedig már a mostani, Joe Biden irányította kormányzat alatt.

A Donald Trump vezette Fehér Ház egykori illetékesei tagadják, hogy tudomásuk lenne ilyen esetekről.

A Pentagon szóvivőjének állítása szerint a kínai hírszerző program a világ sok régióját érinti, köztük Latin- és Dél-Amerikát, Délkelet- és Kelet-Ázsiát, valamint Európát is.

Az Egyesült Államok légiereje múlt szombaton az ország keleti partvidéke, Dél-Karolina állam közelében, a tenger felett rakétával semmisítette meg a megfigyelő légieszközt, amelynek darabjait nagy területről katonai búvárok segítségével gyűjtik össze és vizsgálják. A hírszerző léggömb egy héttel korábban Alaszkánál érte el az amerikai légteret, és átszelte az Egyesült Államok területét délkeleti irányban.

A kínai kormány túlreagálásnak nevezte az amerikai intézkedést, és kitart állítása mellett, miszerint civil légi járműről van szó. A kínai külügyminisztérium szóvivője kedden azt követelte, hogy az Egyesült Államok adja át a lelőtt eszköz maradványait, mert azok Kínát illetik.

Kapcsolódó
Mit keresett egy kínai katonai felderítő léggömb Montana fölött?
Az amerikaiak az eset miatt lemondták a külügyminiszter tervezett kínai látogatását.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik