Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt egy televíziós műsorban, hogy hiány van bizonyos gyógyszerekből annak ellenére, hogy az európai szankciók miatt Oroszország több gyógyszert inkább saját maga állít elő. Noha a vényköteles gyógyszerek mentesülnek a szankciós korlátozások alól, a háború okozta szállítási, biztosítási és vámügyi akadályok miatt az oroszországi szállítások nehézségekbe ütköznek – állítják iparági szereplők.
Putyin az ügyben így fogalmazott:
Néhány gyógyszerből hiány van, annak ellenére, hogy a tavaly az első három negyedévében a gyógyszergyártás mintegy huszonkét százalékkal nőtt.
Elmondása szerint a piacon lévő gyógyszerek hatvan százaléka hazai gyógyszer.
Egyes nyugati médiajelentések szerint Oroszországnak fogytán vannak a rakétái és a tüzérségi eszközei is. Dmitrij Medvegyev kedden ezekre az észrevételekre reagálva fogalmazott úgy, hogy Moszkvának „mindenből van elég”. Az oroszországi biztonsági tanács elnökhelyettese a Moszkvától mintegy ezer kilométerre fekvő Izsevszkben, egy Kalasnyikov-gyárban tett látogatása során igyekezett cáfolni a nyugati értesüléseket:
Csalódást kell okoznom nekik. Mindenből van elég.
A Telegram-csatornáján közzétett friss videó tanúsága szerint Medvegyev a fegyvergyárban Kalasnyikovokat, tüzérségi lövedékeket, rakétákat és drónokat ellenőrzött.
(Al Jazeera)
