A következő élő közvetítés része Putyin szerint jól halad „a különleges katonai hadművelet” Ukrajnában, az orosz gazdaság pedig stabil

Al Jazeera: Moszkva nem vállalja a felelősséget a dnyiproi toronyházat ért támadásért

AFP
AFP

Az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Moszkva nem felelős a dnyiproi toronyházat ért támadásért, melyben legalább 23 ember vesztette életét – tudta meg az Al Jazeera.

Az oroszok szerint az ukrán rakétaelhárító rendszer hibázott, amely célt tévesztett és eltalálta a város lakótömbjét.

A támadás következtében 100-200 ember vált hajléktalanná.

Moszkva továbbra is úgy reagál a háborúra, hogy próbál egy másfajta képet festeni a helyzetről. A tegnapi ukrán célpontok ellen indított támadások szerintük infrastrukturális létesítményeket vettek célba, és nem civil lakosságot

– tette hozzá a lap moszkvai tudósítója.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik