2022 és 2023 fordulójának egyik világszerte nagy visszhangot kiváltó híre volt, hogy a 2022-ben a brit korona fennhatósága alól végleg kilépő, és köztársasággá váló Barbados kártérítést követelhet a kétszeres Oscar-jelölt brit színész, Benedict Cumberbatch családjától, mivel a felmenői között voltak olyanok, aki az 1700-as és az 1800-as években generációkon át rabszolgákat tartottak a karibi szigeten.
A globális ismertségét Sherlock Holmesként megalapozó sztár felmenőinek ráadásul nem csak egy-két rabszolgája volt – ami persze mai szemmel nézve éppúgy sötét foltnak számítana –, a hetedik dédnagyapja, Abraham Cumberbatch két ültetvényt is megvásárolt a szigeten az 1700-as években, a család földjein pedig még az 1800-as években is 300 rabszolga élt a nyilvántartások szerint.
A Daily Telegraph közölte először még december 30-án a hírt, hogy a – 2014-ben a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is elnyerő – 12 év rabszolgaságban louisianai ültetvényest alakító színész családja érintett lehet a barbadosi ügyben, a hírt aztán világszerte átvette a média.
Azonban a Los Angeles Times pár nappal később már arról számolt be a Karib-tengeri Közösség (Caribbean Community – CARICOM) jóvátételi bizottságának egyik tagját, David Comissiong barbadosi politikust idézve, hogy a szigetországok saját, és a karibi szövetség közös jóvátételi bizottságában sem merült fel eddig, hogy magánszemélyekhez forduljanak a jóvátételi igényükkel. A főként egykor brit gyarmatállamnak számító, 15 karibi szigetországot összefogó CARICOM 2013-ban alapította meg a jóvátételi bizottságát, és még abban az évben az Egyesült Királyság, valamint további öt, a rabszolgaságon alapuló rendszer működésében kulcsszerepet játszó nyugat-európai állam felé jelezték jóvátételi igényüket.
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/010_a7a14015_048-e1673016143884.jpg)
Emellett elkészítettek egy tízpontos tervet, amelyben a jóvátétel szót ugyan nem használják, de céloznak rá, hogy az egykori gyarmatosító államok jogutódjainak is ki kellene venniük a részüket a kolonializmus máig dolgozó negatív hatásainak mérsékléséből.
Azóta ezeken az országokon kívül olyan vállalatokat kerestek meg, amelyek egykor nagyot profitáltak a rabszolgatartásból és a rabszolgakereskedelemből, és mind a mai napig léteznek.
A mai napig sem a CARICOM, sem Barbados nem emelt hivatalosan jóvátételi igényt egyetlen európai családdal szemben sem
– írta a brit lap hírét cáfoló publicisztikájában a szigetország jóvátételi bizottság elnökhelyetteseként is tevékenykedő politikus a Barbados Today hasábjain, hozzátéve, hogy ez nyilvánvalóan azért van, mert „sokkal könnyebb jóvátételi igényt támasztani egy jogi személlyel, például egy nemzeti kormánnyal vagy egy vállalattal, mint egy családdal szemben.”
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/gettyimages-645161318-1.jpg)
Egy európai arisztokrata dinasztia azonban mégis akad, akiktől jóvátételt akar Barbados
Comissiong emellett a szövegben azt is állította, hogy amikor a Telegraph munkatársa a globális visszhangot kiváltó cikk írásakor megkereste, és a színész családjával szembeni esetleges jóvátételi igényről kérdezte, ő azt válaszolta neki, nem is tudja, ki az a Benedict Cumberbatch, ahogy a családja sötét múltját sem ismeri – így gyakorlatilag a szájába adták az információt, amit aztán a világ minden táján vezető hírként tálaltak.
Majd rátért az egyetlen kivételnek számító európai famíliára, a Drax-családra, amelynek egyik tagja most is a brit alsóházban, azaz a Képviselőházban ül. Richard Drax ráadásul a törvényhozás legértékesebb ingatlanportfólióval rendelkező konzervatív képviselője részben azoknak a 2017-ben – az édesapja halála után – örökölt barbadosi földjeinek köszönhetően, amelyeken még a sziget gyarmatosításának kezdetén, az 1600-as évek közepén ültetvényeket hozott létre az egyik felmenője.
A képviselő egyébként csak azután vallotta be hivatalosan, hogy 150 millió fontot (67,6 milliárd forint) érő ingatlanvagyonának része a Brax Plantation Hall nevű, 242 hektáros terület, ahol létrehozták Barbados egyik első, rabszolgák kizsákmányolásán alapuló ültetvényét, hogy a brit média elkezdett foglalkozni az üggyel 2020-ban.
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 3](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/gettyimages-1187814036-e1673016398705.jpg)
Az egykor Jamaicán is ültetvénnyel rendelkező Drax-családdal szemben támasztott jóvátételi igény – ami Barbados mellett Jamaica részéről is felmerült – azért áll meg sokkal jobban a lábán, mintha a Cumberbatch-családdal szemben merülne fel hasonló elvárás, mert a Drax-családnak kulcsszerepe volt abban, hogy a rabszolgamunkán alapuló cukornádtermesztés elterjedt az Egyesült Államok mai területén. És az sem utolsó szempont, hogy a dinasztia mai vagyona végsősoron az Afrikából a Karib-szigetekre hurcolt rabszolgák munkáján alapul – amit tökéletesen jelképez, hogy az egykori ültetvény jelenleg is a parlamenti képviselő tulajdonában van.
Nagyon is tisztában vagyok a nyugat-indiai rabszolga-kereskedelemmel, és nagyon távoli ősöm ebben játszott szerepe mélységesen, mélységesen szívet tépő, de ma senki sem tehető felelőssé azért, ami sok száz évvel ezelőtt történt. Ez a nemzet történelmének egy része, amelyből mindannyiunknak tanulnia kell
– nyilatkozta Drax bő két évvel ezelőtt, és a már képviselővé válása után, 2010-ben is hangozatott álláspontja azóta sem változott. Nem áll szándékában jóvátételt fizetni, ahogy lemondani sem az egykor ültetvényként működő barbadosi birtokáról – annak ellenére, hogy vannak, akik ezt várnák tőle.
2021 nyarán például még egy tüntetést is szerveztek a dél-dorseti körzetében, a politikus charborough-i otthonánál, ami a családi cukorültetvények után csak Sugar Hillnek elnevezett dombon található. A tüntetők legfőbb követelése az volt, hogy Richard Drax ruházza át a barbadosi földjeit a szigetországra.
Az érintett országok jóvátételi bizottsága azonban még nem döntötte el, hogy milyen formában szerezzenek érvényt a követelésüknek; ahogy azt sem, pontosan mekkora mértékű jóvátételre tartanának igényt. De az is kérdés még, követelni fogják-e, hogy a Drax-család lemondjon az egykori ültetvényekről.
Fizettek jóvátételt, csak nem az igazi kárvallottaknak
A rabszolgaság szégyenteljes emlékét azóta próbálják elhallgatni, hogy afrikai származású emberek millióit értéktárgyként kezelő rendszert a 19. században mindenhol betiltották a nyugati világban. A brit királyi család rabszolgatartáshoz fűződő kapcsolatai egészen I. Erzsébet királynő idejéig nyúlnak vissza, II. Károly idején, az 1660-as években pedig a monarchia elkezdte finanszírozni is a rabszolgakereskedelmet, ami védett és szabályozott vállalkozás volt a Brit Birodalomban.
A sokáig a korona egyik legjövedelmezőbb üzletének számító rabszolgakereskedelmet végül 1803-ban tiltották be a birodalom területén. Ebben a bő másfél évszázadban több mint hárommillió afrikai férfit, nőt és gyermeket raboltak el kontinensükről, és hurcoltak a karibi és amerikai területekre. A rabszolgaság intézményét azonban csak 1833-ban tiltották be a hatalmas birodalom területén. Vagyis a népirtáson, emberkereskedelmen és rabszolgamunkán alapuló kapitalizmus kora újkori motorja a Brit Birodalom volt.
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 4](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/gettyimages-463981623-1.jpg)
A rabszolgaság intézményének betiltása után egyébként fizetett jóvátételt a Brit Birodalom, csak nem az igazi kárvallottaknak. Az emberi méltóságuktól sok esetben már születésük pillanatában megfosztott egykori rabszolgák helyett ugyanis azokat a rabszolgakereskedőket kárpótolták, akik nem tudták tovább folytatni jövedelmező üzletüket.
Összesen 20 millió fontot fizettek nekik – ami mai árfolyamon több, mint 300 millió fontnak felelne meg –, azonban ehhez egy olyan kölcsönt kellett felvennie a brit jegybanknak, a Bank of Englandnek, amit egészen 2015-ig fizettek. Vagyis a brit adófizetők pénzéből több mint másfél évszázadon át törlesztették azt, amit az 1830-as években jóvátételként fizettek az egykori rabszolgatartóknak. A gyarmattartó múlt egyik 20. századi ballépése miatt azonban fizetett jóvátételt Nagy-Britannia: az 1852-1860 között Kenya függetlenségéért vívott Mau Mau-háborúban gyarmatosítóként végrehajtott népirtásuk miatt 2013-ban közel 20 millió fontot juttattak az áldozatoknak.
Bár pontos számok nincsenek, Niambi Hall-Campbell Dean, a Bahamák Nemzeti Jóvátételi Bizottságának elnöke a jóvátétel mértékével kapcsolatban azt mondta a kanadai közmédiának, hogy szerinte legalább akkora összegnek kellene lennie, mint amennyit az egykori rabszolgatartók kaptak kártérítésként. A jóvátétel szerinte nem feltétlenül a pénzügyi kompenzációról szól, hanem arról, hogy „felismerjék, vannak olyan területek, amelyek a gyarmatosítás során elmaradtak az oktatás, az egészségügy és az őslakosok tudását fejlesztő programok tekintetében”, és javítsanak a helyzeten.
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 5](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/gettyimages-3066448.jpg)
Már az USA egyes részein is komolyan foglalkoznak a kérdéssel
Az Egyesült Államokban a polgárháború hozta el a rabszolga-felszabadítást az 1860-as években, azonban a rabszolgaság szimbolizálta rasszizmus szellemét továbbörökítő szegregációt csak az 1964-es polgárjogi törvénnyel szüntették meg. Arra pedig, hogy az egykori rabszolgák állami szintű jóvátételével komolyan kezdjenek foglalkozni, egészen 2020-ig kellett várni. Ekkor lépte meg ugyanis első és eddigi egyedül tagállamként azt Kalifornia – amely egyébként a rabszolgaság eltörlése idején szabad államnak számított, de a szökött rabszolgákat a helyi törvények értelmében visszatoloncolta oda, ahonnan megszöktek –, hogy törvényt írtak saját állami jóvátételi bizottságuk létrehozásáról. A jóvátételi bizottság először 2021-ben ült össze, de még csak a munkája elején jár, konkrét javaslatokat pedig 2023. július elsejére ígértek.
A rabszolgaság 1865-ös, szövetségi szintű betiltása előtt egyébként voltak olyan tagállamok is, ahol a rabszolgák megvásárolhatták saját szabadságukat, amennyiben hozzájárult ehhez a rabszolgatartó, akinek a tulajdonában álltak. Azonban a rabszolgaság emlékét annyira el akarták temetni a korábban a rendszer fenntartásában érdekelt államok, hogy ezekkel a kényes részletekről nem foglalkoznak eleget a közbeszédben és az oktatásban sem, miközben az európai történelmet például tanítják diákoknak.
Az Egyesült Államokban fontos szimbolikus lépéseket is tesznek azért, hogy ez megváltozzon. A Black Lives Matter mozgalom árnyékában például 2021-ben szövetségi nemzeti ünneppé tették június 19-ét. Az afroamerikaiak körében csak Juneteenth néven emlegetett napon, a feketék függetlenségi napján azt ünneplik, hogy a polgárháború lezárása után 1866-ban ezen a napon jutott el a hír az utolsó rabszolgákhoz, hogy már egy ideje szabadon élhetnének – ám egyes helyeken nekik kellett kártérítést fizetniük egykori rabszolgatartóiknak.
A nyugati világ országainak oktatási rendszerével szemben mind a mai napig felmerül a vád, miszerint nem fektetnek kellő hangsúlyt a rabszolgaság történetének bemutatására – így az Afrikából erőszakkal más kontinensekre hurcolt, rabszolgasorba kényszerített emberek leszármazottjai nem hallanak eleget a gyökereikről. És olyan, hozzájuk hasonlóan fekete hősökről sem, akikre felnézhetnének amiatt, hogy nagy szerepük volt az egykori rabszolgák felszabadításában, és a feketék jogegyenlőségének kiharcolásában.
Ezért fordulhatott elő például, hogy amikor az 1990-es években filmet akartak készíteni az USA déli államaiban élő rabszolgák északi államokba utazását segítő mozgalom, a Földalatti Vasút egyik leghíresebb kalauzáról, Harriet Tubmanról, akkor egyes hollywoodi stúdióvezetők azt szerették volna, ha a kor legnagyobb sztárja, Julia Roberts játssza a főszerepet. (Harriet Tubman életéről végül 2019-ben készült el egy hollywoodi film ugyanazon forgatókönyv alapján.)
![Bár Benedict Cumberbatch-et nem érinti, az egykori karibi gyarmatok nem mondtak le a jóvátételről 6](https://s.24.hu/app/uploads/2023/01/gettyimages-1084713590.jpg)