Nagyvilág
Élő
Az ukrán hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint már tizenegy halálos áldozata van a hétfői rakétatámadásoknak Ukrajnában, írja a BBC.
Élő
Aljakszandr Lukasenka azzal vádolta meg Ukrajnát hétfőn, hogy támadásokra készülnek Fehéroroszországgal szemben és figyelmeztette is a lakosságot, hogy erre készülni kell, számolt be róla a CNN a Belta fehérorosz hírügynökség nyomán.
2022. 10. 10. 14:52
Élő
Ukrajnának havi 3-3,5 milliárd euró támogatásra van szüksége az állam működésének fenntartásához
2022. 10. 10. 14:19
Élő
A közel hat óráig tartó hétfői légiriadó alatt közös énekléssel biztatták egymást az ukránok az óvóhelyként is szolgáló kijevi metróban.
2022. 10. 10. 13:58
Élő
Mindenki láthatja, hogy a helyzet egyre súlyosabb, a háború egyre inkább eszkalálódik, tehát az a korábbi meglátásunk, amely szerint a 25.
Élő
Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök, azt mondta, hogy a mai megtorló rakétatámadások Ukrajna ellen Oroszország még csak az első epizód volt.
2022. 10. 10. 13:47
Élő
Bogdan Aurescu román külügyminiszter elmondta, hogy az egyik orosz rakéta ma reggel 850 méterre landolt az ukrán fővárosban lévő román nagykövetségtől.
2022. 10. 10. 13:44
Élő
Az ukrán rendőrség közlése szerint tízre emelkedett a hétfői rakétatámadások halálos áldozatainak száma, írja a BBC.
Élő
A riadó helyi idő szerint reggel 6 óra 47 perckor kezdődött és 12 óra 25 perckor ért véget.
2022. 10. 10. 13:20
Élő
A Guardian a német külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva arról ír, hogy a német konzulátus épületét is rakétatalálat érte Kijevben.
Élő
Vlagyimir Putyin elnök „kemény válaszlépéseket” ígért abban esetben, ha folytatódnak az Oroszország elleni „terrortámadások”.
2022. 10. 10. 12:42
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy egyetértett Olaf Scholz német kancellárral a G7-országok sürgős találkozójának szükségességéről.
2022. 10. 10. 12:09
Élő
Hétfőn tisztázatlan okból áramkimaradás történt az Északi Áramlat gázvezetékek közelében fekvő balti-tengeri szigeten – közölte az Energinet áramszolgáltató.
2022. 10. 10. 11:46
Élő
Ukrajna álláspont szerint a légicsapások célja az volt, hogy a tél közeledtével megbénítsák az ország energiaellátó rendszerét.
2022. 10. 10. 11:08
Élő
Óriási sorok alakultak ki a Krím-félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő kercsi hídnál Oroszország irányába a Reuters riportja szerint.
2022. 10. 10. 11:07
Élő
Ami most történik Kijevben, az beteges.
2022. 10. 10. 10:52
Élő
Az ukrán támadó hadműveletek továbbra is nyomást gyakorolnak az orosz erőkre északkeleten és a déli Herszon megyében, Oroszország ugyanakkor változatlanul a Donyec-medence központi szektorában, különösen a Bahmut városa közelében folyó saját támadó műveleteire helyez erőteljes hangsúlyt – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
2022. 10. 10. 10:12
Élő
A nyugat-ukrajnai Lviv városában is robbanás rázta meg ma reggel.
2022. 10. 10. 10:12
Élő
Egy biztonsági kamera felvételén látszik, amint egy férfi az Ukrán nép szabadságának emlékműve mellett sétál, amikor váratlanul egy rakéta csapódik be mellette.
2022. 10. 10. 10:06
Élő
Az ukrán főváros rendőrkapitánysága szerint eddig öten meghaltak és tizenöten megsérültek a hétfő reggeli támadásokban, írja a Guardian a Reuters adatai alapján.
Élő
Hétfő reggel négy rakéta is becsapódott Kijevben.
2022. 10. 10. 09:55
Élő
Ma reggel Oroszország ismételten csapást mért több ukrán városra is országszerte.
2022. 10. 10. 09:40
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
