Nagyvilág
Élő
Roman Jaremcsuk a Benfica cseréjeként érkezett a pályára Lisszabonban egy vasárnapi meccsen.
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette vasárnap, hogy nem igazán hisz az ukrán és az orosz küldöttségek fehérorosz határnál tartandó tárgyalásának sikerében, de legalább megpróbálják, így később senki sem mondhatja, hogy a kijevi vezetés nem akarta megállítani a háborút.
Élő
A Washington Post egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva arról ír, hogy Fehéroroszország csapatok bevetésére készül.
Élő
Ursula von der Leyen az Euronewsnak adott interjújában vasárnap azt mondta, hogy „Ukrajna egy közülünk, és szeretnénk, ha az Európai Unió tagja lenne".
Élő
Orosz irányítás alá került Bergyanszk a polgármester tájékoztatása szerint, írja a BBC.
Élő
Néhány óra csend után hétfő hajnalban újra robbanásokat lehetett hallani Kijevben és Harkovban, írja a BBC.
Élő
Az ukrán belügyminisztérium összesítése szerint 352 ukrán állampolgár halt meg az orosz invázió során, köztük 14 gyermek.
Élő
Rendkívüli ülést tart az ESZ Közgyűlése is hétfőn - erről hozott határozatot vasárnap este az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT).
Élő
A következő 24 óra döntő jelentőségű lesz Ukrajna számára, mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnöknek Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
Élő
352 civil áldozata van Ukrajnában az orosz inváziónak, közölte az ukrán belügyminisztérium vasárnap.
2022. 02. 27. 22:14
Élő
Az AP hírügynökség cikke alapján terjedt el a hír alig néhány órával ezelőtt, miszerint Vitalij Klicsko arról beszélt, Kijevet bekerítették az orosz csapatok, a lakosság evakuálása nem opció és humanitárius katasztrófa fenyeget.
2022. 02. 27. 21:47
Élő
Az Európai Unióban megfogalmazódott egy közös döntés egy újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomag elfogadásáról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán vasárnap este.
2022. 02. 27. 21:22
Élő
Vasárnap este kivonult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a budapesti orosz nagykövetség épületéhez, majd rávetítették annak falára, hogy „menjetek a faszba.”
2022. 02. 27. 20:50
Élő
A kormánypárti szavazók 45 százaléka tartja nagyhatalmi agressziónak az orosz inváziót, az ellenzéki szavazóknak viszont 89 százaléka gondolja így, derült ki a Pulzus Kutató friss, reprezentatív felméréséből, amelyet az elmúlt negyvennyolc órában készítettek – közölte az RTL Híradó.
2022. 02. 27. 20:05
Élő
Én ezzel kelek, ezzel fekszem.
2022. 02. 27. 19:16
Élő
Vitalij Volodimirovics Klicsko egykori nehézsúlyú profi ökölvívó, Kijev jelenlegi polgármestere az AP hírügynökség megkeresésére közölte, hogy az ukrán fővárost bekerítették az orosz csapatok és a lakosság evakuálása nem lehetséges, mert minden kifelé vezető utat blokkolnak.
2022. 02. 27. 19:09
Élő
A háború miatt a lakhelyüket elhagyni kénytelen ukránok száma meghaladhatja a hétmilliót – közölte Janez Lenarčič, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa egy sajtótájékoztatón Brüsszelben.
2022. 02. 27. 19:08
Élő
Olyan felvételek terjednek a közösségi oldalakon, amelyeken állítólag Ukrajnában fosztogató orosz katonák láthatóak - írja a Newsweek.
2022. 02. 27. 19:04
Élő
Volodimir Zelenszkij egy rövid televíziós nyilatkozatban beszélt arról, nem remél sokat az ukrán és orosz delegációk hétfői találkozójától.
2022. 02. 27. 18:59
Élő
Noha a háború csak csütörtökön tört ki, máris több kárpátaljai magyar meghalt a harcokban.
2022. 02. 27. 18:39
Élő
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az Európai Unió lezárja a légterét az orosz légitársaságok előtt.
2022. 02. 27. 17:56
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
