Élő Nagyvilág

Moszkva hallott az új ukrán béketervről, de nem tud róla

Mustafa Ciftci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Mustafa Ciftci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Az előző nap legfontosabb eseményeit itt olvashatják. 

Az ukránok szerint azért rombolják le a mariupoli színházat az oroszok, hogy eltüntessék a bűnjeleket

Az orosz erők megkezdték a mariupoli színház lerombolását, amelyre korábban halálos légicsapást mértek, több száz civil halálát okozva – közölte a város elüldözött ukrán polgármesterének egyik asszisztense. Petro Andrijuscsenko szerint a megszálló hatóságok így próbálják eltussolni a háborús bűncselekményt, amelyet március 16-án a légitámadással elkövettek.

Az Amnesty International megvizsgálta a támadás körülményeit, és arra jutott, hogy az orosz erők háborús bűnt követtek el azzal, hogy szándékosan célba vették az épületet, annak ellenére, hogy tudták, civilek százai húzódnak meg ott.

Olekszandr Tkacsenko ukrán kulturális miniszter szerint a lépés

kísérlet, hogy örökre elrejtse ukránok szándékos, oroszok általi meggyilkolásának bizonyítékát.

Az orosz megszálló hatóságok eredetileg azt tervezték, hogy érintetlenül hagyják a színház homlokzatát, és csak az épület többi részét rombolják le – mondta Andrijuscsenko.

Moszkvának nincs tudomása új ukrán béketervről

A Kremlnek nincs tudomása arról, hogy Ukrajna béketervet készítene elő, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a rendezésről szóló kijelentései pedig nem veszik tekintetbe a realitásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.

Peszkov a The Wall Street Journal amerikai napilapnak arra az amerikai és európai forrásokra hivatkozó, csütörtökön közölt értesülésére reagált, amely szerint az ukrán vezetés februárig kidolgoz egy tízpontos tervet a konfliktus békés rendezésére. Zelenszkij a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott találkozója után a kongresszus két háza előtt azt mondta, hogy a Fehér Ház támogatja az ukrán elképzeléseket, és azt, hogy globális békecsúcsot tartsanak a megvitatásukra.

Nem, erről nincs tudomásunk

– válaszolta Peszkov arra a kérdésre, hogy a Kremlben hallottak-e arról, hogy Ukrajna béketervet készít elő.

„Hallottuk Zelenszkij elnök nyilatkozatait különböző lépésekről, egy béketervről. De mindaz, amit Zelenszkij elnök eddig mondott, a mostanra kialakult realitásokat figyelmen kívül hagyva hangzott el” – tette hozzá.

Oroszország washingtoni nagykövete: Hangsúlyozzuk, hogy a két nagyhatalom közötti összecsapás kockázata nagy

Nagy a kockázata a két nagyhatalom közötti közvetlen összecsapásnak – jelentette ki a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete.

A misszióvezető a pénteken megjelent interjúban azt hangoztatta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatása azt bizonyítja, hogy ma már senki sem titkolja: a Fehér Ház politikájának valódi célja Oroszországgal szemben ukrán területen folytatott proxyháború. Ezt pénzzel, fegyverrel és hírszerzési adatokkal támogatja annak érdekében, hogy stratégiai vereséget mérjen Moszkvára.

Nehezményezte, hogy az amerikai támogatás, amely évekkel ezelőtt kézi lőfegyverek és könnyűfegyverek eseti szállításával kezdődött, mára eljutott a Patriot légvédelmi rendszerek biztosításáig. Rámutatott, hogy a Patriotok, amelyek kezelő személyzete sajtóértesülések szerint amerikai lesz, az orosz hadsereg legitim célpontjává válnak.

És ha amerikaiak halnak meg? Amennyiben a személyzethez fognak tartozni? Mi lesz a reakció itt, Washingtonban? Ez nem bizonyíték arra, hogy a washingtoni kormányzat közvetlenül részt vesz a jelenlegi konfliktusban?

– vetette fel a szónoki kérdést a nagykövet.

„Zelenszkij itteni látogatása, washingtoni tárgyalásai azt mutatták, hogy sem a washingtoni kormányzat, sem Kijev nem áll készen a békére. A hangsúly a háborún van, az egyszerű katonák halálán, azon, hogy az ukrán rendszert továbbra is az Egyesült Államok igényeihez kössék” – hangsúlyozta Antonov.

Diplomatáink az Egyesült Államokban minden lehetőséget megragadnak, hogy elmagyarázzák Oroszország álláspontját. Hangsúlyozzuk, hogy a két nagyhatalom közötti összecsapás kockázata nagy. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az országunk biztonságával kapcsolatos aggodalmainkat ne hagyják figyelmen kívül, hanem meghallgassák őket és együtt dolgozunk ezek megoldásán

– mondta a misszióvezető.

Az orosz nagykövet Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó rendezési javaslatával kapcsolatban az Oroszországgal való tárgyalás készségét emelte ki pozitívumként. Antonov egyébként színházi showként jellemezte az elemében lévő Zelenszkij vizitjét. A diplomata szerint az ukrán államfő azt demonstrálta, hogy kész országa érdekeit az amerikaiakénak alárendelni, Washington pedig cserébe további segítséget ígért neki a Moszkva elleni harcban.

A Kreml azt állítja, jelentős előrelépés történt Ukrajna „demilitarizációjában”

A Kreml azt állítja, hogy Oroszország jelentős előrelépést tett Ukrajna „demilitarizálása” felé, ami Oroszország egyik eredeti célja volt, amikor megtámadta Ukrajnát – írja a Guardian.

Vlagyimir Putyin korábban azt mondta, hogy Ukrajna katonai-ipari komplexuma „ha nem is nullázódott le teljesen, de gyorsan halad afelé”, mire Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy reagált: „kijelenthető, hogy jelentős előrelépés történt a demilitarizáció felé”.

Az orosz elnök csütörtökön arról is beszélt, hogy minden fegyveres konfliktus tárgyalással ér véget, és ezzel a Guardian szerint arra utalt, hogy Ukrajna majd kénytelen lesz területeket átengedni. Putyin azt is állította, hogy az USA által Ukrajna számára rendelkezésre bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elavult és Oroszország ki fogja lőni azt.

2,5 milliárd eurónyi segélyt kap Ukrajna Hollandiától

2023-ban mintegy 2,5 milliárd eurónyi segélyt folyósít majd Hollandia Ukrajnának – jelentette be pénteken Mark Rutte holland kormányfő. A pénzt katonai és humanitárius célokra, kritikus fontosságú javításokra és újjáépítésre, diplomáciai támogatásra és a háborús bűnösök elszámoltatására fogják költeni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki péntek délelőtt telefonon egyeztetett Ruttéval, megköszönte a segítséget.

https://twitter.com/MinPres/status/1606224771191934976?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1606224771191934976%7Ctwgr%5E4a9e983dfda448cc68f6b55c1ed8f1a3f90bdc8e%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.theguardian.com%2Fworld%2Flive%2F2022%2Fdec%2F23%2Frussia-ukraine-war-live-north-korea-denies-supplying-russias-wagner-group-with-weapons-air-raid-sirens-sound-in-mykolaiv

Feljelentették Putyint a háború szó használata miatt

Egy szentpétervári ellenzéki politikus feljelentette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért egy csütörtöki sajtóértekezleten háborúnak nevezte az ukrajnai „különleges hadműveletet”.

Nyikita Juferev az államügyészséghez fordult azzal a panasszal, hogy Putyin megsértette azt a jogszabályt, amely szerint az orosz hadseregre vonatkozó „hamis hírek” terjesztéséért büntetés jár.

Vlagyimir Putyin háborúnak nevezte a háborút. De nem jelentették be a különleges hadművelet beszüntetését, és nem hirdettek háborút. Ezért a szóért már néhány ezer embert elítéltek,

írta a politikus a Twitteren a Fókusz orosz internetes portál szerint. Az orosz elnök az ukrajnai orosz katonai beavatkozás február 24-i kezdete óta először használta a háború szót a „különleges hadművelet” helyett.

Juferev több más szentpétervári képviselővel együtt az Állami Dumához intézett felhívásban, szeptemberben Putyin eltávolítását követelte tisztségéből az ukrajnai beavatkozás miatt. Előtte levelet írt az orosz elnöknek azzal a kéréssel, hogy vessen véget az ukrajnai háborúnak.

(MTI)

Visszatért Kijevbe az ukrán elnök

Visszatért Kijevbe és pénteken reggel már az irodájából töltött fel videót a Facebookra Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök kedden késő este indult útnak, majd Lengyelországból repült az Egyesült Államokba, ahol találkozott Joe Biden amerikai elnökkel és beszédet mondott a Kongresszusban is. Ezt követően hazaindult, de előtte, csütörtökön még tárgyalt Andrzej Duda lengyel elnökkel is.

Az út részleteiről itt írtunk. 

A volt orosz miniszterelnök-helyettes megsérült Donyeckben

Dmitrij Rogozin volt űrkutatásért és védelmi iparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes is megsérült egy ukrán rakétatámadásban Donyeckben, írja a BBC. A támadásban egy ember életét vesztette. Rogozin egyébként éppen szerdán lett 59 éves, de tagadta, hogy a születésnapját ünnepelte volna az étteremben, amelyet támadás ért.

30 százalékos létszámbővítést terveznek az orosz hadseregben

December 21-én mutatták be Vlagyimir Putyinnak azt a tervezetet, amely szerint 30 százalékkal, másfél millió főre bővítenék az orosz hadsereget – írja a brit védelmi minisztérium péntek reggeli jelentésében. Az azonban nem világos, hogy ezt a célt mikorra érnék el.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint a bővítés legalább két, Északnyugat-Oroszországban állomásozó dandárt érintene, amelyek hadosztállyá növekednének. Sojgu arra hivatkozott, hogy Moszkva így válaszolna arra az oroszok által feltételezett fenyegetésre, amelyet Finnország és Svédország NATO-csatlakozása okozna – teszi hozzá a brit hírszerzés.

A jelentés megjegyzi, hogy ez a tervezett bővítés az első betekintés abba, hogy Oroszország hogyan tervezi hozzáigazítani a katonai erőit az ukrajnai invázióból eredő hosszú távú stratégiai kihívásokhoz. Azt azonban nem tudni, hogy hogyan fogják megszervezni ezt a bővítést, hiszen közben az orosz erők példátlan nyomás alatt állnak Ukrajnában.

https://twitter.com/DefenceHQ/status/1606180735173419009

Két hét alatt szervezték meg Zelenszkij washingtoni útját

Az elmúlt két hétben szervezték meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai, washingtoni útját, miután egy, az amerikai elnökkel folytatott december 11-i telefonhívás során szóba került az utazás lehetősége – írja a Guardian.

Az ukrán elnök kedden késő este titokban a lengyelországi Przemysl városába utazott vonattal, majd felszállt egy amerikai kormányzati gépre, amely helyi idő szerint délben landolt a Washingtonhoz közeli Andrews katonai repülőtéren. Innen autóval vitték a mindenkori amerikai elnök vendégházának számító Blair házba, ahol Zelenszkij kicsit felfrissítette magát, majd a Fehér Házba ment, hogy ott találkozzon Joe Bidennel.

Az út részleteit az ukrán elnök biztonsága érdekében titokban tartották, de már kedden hírt adott róla a Punchbowl News nevű amerikai hírlevél, a TVN lengyel kereskedelmi televízió pedig a przemysli vasútállomáson készített fotókat Zelenszkijről.

Nem volt „matematikai képlet” arra vonatkozóan, hogy Zelenszkij mikor utazzon, mondta egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő kedden újságíróknak, de az út fontos lendületet és támogatást jelentett. Az amerikai kormány folyamatosan egyeztetett az államfővel arról, hogy milyen biztonsági feltételek mellett hagyhatja el Ukrajnát egy rövid látogatás erejéig. Zelenszkij végül mintegy 12 órát töltött az USA-ban.

Észak-Korea azt állítja, nem szállít fegyvert a Wagner csoportnak

Az észak-koreai külügyminisztérium cáfolta azt a médiajelentést, miszerint lőszert szállított Oroszországnak, cserébe viszont elítélte az Egyesült Államokat, amiért halálos fegyvereket szállított Ukrajnának – jelentette pénteken az észak-koreai hivatalos KCNA hírügynökség.

A Reuters felidézi, hogy a japán Tokio Simbun korábban arról számolt be, hogy Észak-Korea a múlt hónapban a határukon keresztül vonaton keresztül lőszereket, köztük tüzérségi lövedékeket szállított Oroszországba, és a következő hetekben további szállítmányok várhatóak.

A washingtoni Fehér Ház csütörtökön kijelentette, hogy az észak-koreaiak a Wagner csoportnak szállítottak fegyvereket. A magánhadsereg az orosz katonáknak segít Ukrajnában. Washington szerint Észak-Korea gyalogsági lövedékeket és rakétákat adott el a Wagner csoportnak, a zsoldosok vezetője és Vlagyimir Putyin bizalmasa, Jevgenyij Prigozsin azonban tagadta ezt.

Olvasói sztorik