Élő Nagyvilág

Újoncokat küldtek Herszon védelmére az oroszok

Olga MALTSEVA / AFP
Olga MALTSEVA / AFP
  • Így állnak most a frontvonalak.
  • Közel 11 ezren érkeztek Ukrajnából.

Az előző napi tudósításunk itt található.

Az ukrán hőerőművek harmadát találat érte már

Az ukrajnai erőművek 30-40 százalékát, a hőerőműveknek pedig legalább a felét érte már orosz találat a háborúban, ami 4000 megawatt teljesítménykiesést jelent, és több milliárd dollárnyi kárt, de nem minden eltalált erőműegység működése állt le teljesen – közölte pénteken Herman Haluscsenko ukrán energetikai miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

A miniszter ezekből az arányokból arra következtet, hogy Oroszország – noha még nem tudta, de – teljesen tönkre akarja tenni Ukrajna energiarendszerét.

Ebben a helyzetben Haluscsenko szerint egyebek között az energiaimport jön szóba Ukrajna számára, ezért már elkezdtek tárgyalni lehetséges külföldi szállítókkal.

A zaporizzsjai erőműről szólva a miniszter azt mondta: egyelőre nem lát előrelépést az erőmű helyzetének megoldásában az Oroszország, Ukrajna és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közötti tárgyalásokon.

Az erőművet nem sokkal a háború február 24-i kezdete után elfoglalta az orosz hadsereg, de továbbra is az eredeti, több ezer fős ukrán személyzet működteti. Haluscsenko szerint ha baleset miatt ki kellene menekíteni onnan az ukrán személyzetet, akkor Oroszország nem tudná pótolni őket. A nemzetközi közösséget aggasztja, hogy az erőmű területén rendszeresen csapódnak be tüzérségi lövedékek – emiatt az orosz és az ukrán fél egymást vádolja -, mert ezáltal nagy a nukleáris baleset veszélye. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója megpróbálja elérni, hogy az erőmű körül hozzanak létre biztonsági övezetet, de eddig nem járt eredménnyel, és Haluscsenko borúlátó ezzel kapcsolatban.

A miniszter beszélt arról is, hogy Oroszország le tudná állítani az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást Európába, de egyelőre nem tette, és nem történt utalás arra, hogy ezt meg akarná tenni. Arra, hogy Oroszország le tudná állítani a szállítást, azt hozta fel bizonyítékul: már 2021 novemberében elkezdték csökkenteni a szállított gáz mennyiségét a korábbi napi 109 millió köbméterről, és mára napi 36 millió köbméterre csökkentették.

Ezzel nyilvánvalóan az egyik céljuk az Oroszországgal szembeni európai szolidaritás megbontása, nyomásgyakorlás az európai országra

– jelentette ki. Haluscsenko szerint Ukrajnának is szüksége lesz gázimportra a télen, de arról nem beszélt, hogy mekkora mennyiségre.

(MTI)

Beszélt egymással az amerikai és orosz védelmi miniszter

Fontos a kommunikációs csatornák fenntartása Moszkvával, tekintettel az ukrajnai háborúra – jelentette ki pénteken a Pentagon tájékoztatása szerint Llyod Austin amerikai védelmi miniszter orosz kollégájával, Szergej Sojguval folytatott telefonbeszélgetésén.

Az amerikai fél további részleteket nem közölt a megbeszélésről, de az orosz védelmi minisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy a két miniszter „több aktuális nemzetközi biztonsági kérdésről, közöttük az ukrajnai helyzetről” tárgyalt.
Llyod Austin telefonon megbeszélést folytatott Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel is, megerősítve az Egyesült Államok „megingathatatlan elkötelezettségét, hogy támogatja Ukrajnának az orosz agresszióval szemben védekezőképességeit”.

Az amerikai miniszter a nemzetközi közösség támogatásáról is biztosította Ukrajnát, beleértve a „jövőbeli védelmi képességeinek támogatását”.

Sojgu és Austin legutóbb május 13-án tárgyalt egymással, néhány nappal az orosz és amerikai vezérkari főnök, Valerij Geraszimov és Mark Milley május 19-i telefonbeszélgetése előtt.

Az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással és a kémkedéssel kapcsolatos vádak, valamint a diplomaták kölcsönös kiutasítása miatt amúgy is feszült amerikai-orosz viszony tovább romlott Ukrajna február 24-i orosz lerohanása után.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal szóvivője közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel, hogy a Sojgu és Austin közötti telefonbeszélgetés után Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tervez megbeszélést folytatni Joe Biden amerikai elnökkel. Mint mondta, a tárgyalás nem szerepel a napirenden.

(MTI)

Magyar nyelvű szerkesztőt keres az orosz állami propagandaközpont

A Rosszija Szevodnya média-ügynökség magyar nyelvű szerkesztőt keres, írta meg Facebookján Rácz András Oroszország-szakértő. Az álláshirdetés szerint feltétel a magas szintű magyar nyelvi tudás, az orosz állampolgárság viszont nem feltétlen szükséges.

Az ügynökséget egy 2013. dec. 9-i elnöki rendelet hozta létre, feladata az Oroszországi Föderáció politikájának külföldi bemutatása. Ehhez a csoporthoz tartozik a Sputnik, a RIA és még néhány csatorna, szóval az orosz állami propaganda legjava.

Az, hogy magyaros szerkesztőt keresnek (eddig tudomásom szerint nem volt nekik), azt jelzi, hogy várhatóan intenzívebbé fog válni a Magyarországgal foglalkozó, illetve Magyarországra irányuló orosz propaganda. Az még majd kiderül, hogy vajon Magyarországot akarják-e majd támadni, vagy a Nyugat-ellenes magyar kormányzati narratívákat felerősítve az EU-t, a NATO-t és az Egyesült Államokat

– írta Rácz András.

Néhány ezer cseh összeadott egy tankra valót: vettek egy T72-est

Csehországban közösségi finanszírozásból vettek egy tankot Ukrajnának. Másfél hónap alatt 33 millió cseh korona jött össze, 11 ezer ember adományából.

A modernizált T72-es harckocsit Tomásnak nevezték el Csehszlovákia első elnökéről, Tomás Masarykról. Az ötlet a Gift for Putin nevű szervezeté, amelyik különböző projektekkel próbál pénzt gyűjteni, hogy segítsen Ukrajnának az oroszok elleni háborúban – írta a Euronews.

Így építik újjá a rommá lőtt Izjumot

Mindössze öt hete foglalták vissza az oroszoktól a stratégiai fontosságúnak tartott kelet-ukrajnai várost, Izjumot, máris gőzerővel zajlanak a helyreállítási munkálatok, amelyről az AFP készített videó riportot. A települést még májusban lőtték szét az oroszok, amikor heves harcok árán elfoglalták az ukránoktól. A háború előtt 46 ezren laktak a városban, most 8-9 ezren élnek itt csupán.

Újoncokat küldtek Herszon védelmére az oroszok

Az ukrán vezérkar napi jelentése szerint több mint 2 ezer újoncot küldtek az oroszok a fő frontvonalnak számító Herszon megyébe. A mozgósítás során pár hete besorozott, és gyorstalpalóval kiképzett katonákkal akarják megerősíteni a várható nagy ukrán támadás előtt az orosz vonalakat a The Kyiv Independent szerint.

A herszoni kompátkelőre csaptak le az ukránok

Légiriadót rendeltek el pénteken több ukrajnai régióban, ezt az ukrán főváros hatóságai a Telegram-csatornán is megerősítették. A figyelmeztetés elsősorban Vinnicja, Dnyipro, Kijev, Kirovohrad, Mikolajiv, Poltava, Harkiv és Csernyihiv régiókban van érvényben. Emellett az ukrán közszolgálati televízió beszámolt arról, hogy robbanások voltak Zaporizzsja városban. Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere a Telegramon azt közölte, hogy robbanások történtek péntek reggel egy harkivi vállalat területén, találat ért egy adminisztratív-üzemi épületet, amely megrongálódott. Az orosz erők az elmúlt hetekben fokozták az Ukrajnára mért rakétacsapásokat, amelyek fő célpontjai elektromos létesítmények voltak.

A déli, orosz ellenőrzés alatt álló Herszonban az ukrán erők egy kompátkelőhelyet vettek célba rakétákkal csütörtök este, a támadásban négyen életüket vesztették – közölte Kirill Sztremouszov, a Moszkva által kinevezett regionális kormányzóhelyettes. Javában zajlik a polgári lakosság, mintegy 50-60 ezer ember áttelepítése a Dnyeper jobb partjáról a folyó keleti, bal partjára a várható ukrán offenzíva miatt. Sztremouszov szerint az ukrán alakulatok repeszlövedékeket használtak a belövések során, a támadások fő célja a folyami átkelő forgalmának leállítása volt – írta az MTI.

Biden attól tart, hogy a republikánusok választási győzelme esetén az ukránok nem kapnának megfelelő katonai támogatást

Joe Biden amerikai elnök pennsylvaniai látogatása során csütörtökön aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy megfelelő mértékben folytatódik-e Ukrajna katonai támogatása, amennyiben a republikánusok győznek a novemberi félidős kongresszusi választásokon.

Választási győzelmük esetén a republikánusok csökkenteni akarnák Kijev támogatását. Nem értik, hogy ez mennyire fontos nemcsak Ukrajna, hanem Kelet-Európa és a NATO számára is

– nyilatkozta az újságíróknak Biden.

A republikánusok képviselőházi vezetője, Kevin McCarthy néhány napja jelezte, hogy pártja a novemberi kongresszusi választásokon aratott választási győzelem esetén lefékezheti az ukrajnai segélyeket. Egy interjúban kijelentette:

Nem hiszem, hogy az emberek gazdasági hanyatlás idején majd biankó csekket adnak ki Ukrajnának.

A november 8-i kongresszusi választások, Biden elnöki ciklusának közepén, a képviselőház mind a 435 helyét és a szenátusi helyek mintegy egyharmadát érintik az Egyesült Államokban.

Washington Oroszország ukrajnai háborújának február végi kezdete óta 17,6 milliárd dollár katonai támogatást helyezett kilátásba Kijevnek.

Közel 11 ezren érkeztek tegnap Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 5641-en léptek be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5279-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, azaz összesen 10.920-an jöttek a háború sújtotta országból – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 182 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. Vonattal 30-an – köztük 16 gyermek – érkeztek Budapestre.

Harkiv megye 98,2 százalékát szabadították fel eddig az ukránok

Az amerikai elemzőintézet, a The Institute for the Study of War közzétette legfrissebb térképét az orosz-ukrán háború frontvonalairól. Ezek szerint Harkiv megye 1,8 százalékát még mindig az oroszok ellenőrzik, pedig arra nem is terjedt ki az „annexió”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik