2022 közepére nehéz helyzetbe lavírozta magát az Orbán-kormány. A miniszterelnök évek óta azon dolgozik, hogy felépítsen egy olyan jobboldali blokkot az Európai Unión belül, mely nem csupán hatékony szövetségesi rendszert jelent a magyar kabinet számára, de Orbán Viktor személye is meghatározó benne.
Orbán valójában 2017 óta folyamatosan azt kommunikálja: eljön majd az idő, amikor alapvetően az a típusú politika lesz a meghatározó Európában, melyet ő is képvisel. Erről legutóbb a Válasz Online írt érdekes cikket. Eddig azonban nemhogy elmaradt a fordulat, de nagyjából az ellenkezője történt mindannak, amiben Orbán bízott.
Ilyen volt például az Európai Néppárt, ahonnan végül a CEU elüldözése miatt rakták ki a Fideszt. A néppárti tagság – ez különösen utólag látszik – jóval fontosabb volt, mint bárki gondolta. Az, hogy a német politika sokáig ennyire megengedő volt a magyar kormánnyal szemben, nem is feltétlenül Angela Merkel érdeme, inkább a német, de leginkább a bajor kereszténydemokratáké, valamint a keresztényszociális unióé, melyek minden körülmények között megvédték Orbán Viktort a következményektől.
Ennek a szövetségi rendszernek a szétesése azért is volt meghatározó, mert az Európai Néppárt az EU legjelentősebb jobboldali szövetsége, és azok a pártok, amelyek a tagjai, nyilvánvalóan nem fognak határozottan fellépni más pártokkal szemben, melyekkel egy szövetségen belül politizálnak. A Fidesz távozása viszont lehetővé tette, hogy a nyugati, centrista jobboldali pártok a korábbinál jóval határozottabban utasítsák el a Fidesz politikáját.
A Visegrádi Négyek szövetségének végül az ukrajnai háború vetett véget. Ezt a szövetségi rendszert ügyesen használta a magyar kormány. Miközben magát a szervezetet még Antall József hívta életre, igazán akkor teljesedett ki, amikor Orbán Viktor állt az élére. A cél az volt, hogy a közös fellépéssel nagyobb súlyt adjon a kisebb, de politikailag épp erőre ébredő közép-európai országoknak. Ebben a legnagyobb szerepe Lengyelországnak volt, hiszen még az Európai Unión belül is jelentős méretű országnak számít. A csehek, a lengyelek és a szlovákok viszont hagyták, hogy Orbán lépjen fel a csoport kvázi vezetőjeként. Ezt a lehetőséget a magyar miniszterelnök ki is használta, és a nem konfliktusos ügyekben alapvetően a saját fontosságát növelte a közös fellépéssel.
De a Visegrádi Négyek másik három tagországa sokkal keményebb fellépést követelt Oroszországgal szemben. Persze a magyarnál keményebb fellépést nem nehéz követelni, hiszen az egész Európai Unión belül mi voltunk a legmegengedőbbek a putyini agresszióval szemben.
A másik három visegrádi ország pedig eközben inkább más típusú együttműködéseket keres Európában.
A magyar kabinet viszonya Donald Trump kormányával is kifejezetten jó volt, bár valójában kérdés, hogy mennyire érte ez meg nekünk. A Trump-adminisztráció sem figyelt sokkal jobban Európára, mint Barack Obamáé, viszont Trump egyértelmű támogatásával az Orbán-kormány végleg beáldozta viszonyát az amerikai demokratákkal. Ez persze nem volt nagy áldozat: a kabinet feláldozott egy amúgy is hűvös viszonyt abban bízva, hogy ezáltal nyerhet egy nagyon jót.
Annyi biztosan kisült a dologból, hogy a magyar miniszterelnök igazodási pont lett az Egyesült Államok trumpista jobboldalán. Ez akkor is hasznos lehet, ha nem Trump, hanem egy hasonló vonalat képviselő másik republikánus lesz az Egyesült Államok következő elnöke, arra ugyanis Orbán a Floridában elmondott beszéde alatt is nagyon figyelt, hogy ne Trump, hanem a Republikánus Párt mellett álljon ki, és ne lehetetlenítse el a kapcsolatát például Ron DeSantisszal. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy Amerika következő elnöke republikánus lesz. Joe Biden ugyan népszerűtlen, ám a demokraták elkezdtek visszakapaszkodni, és korántsem biztos, hogy Biden szeretne újraindulni az elnökségért. Jelenleg az ősszel esedékes félidei választások kimenetele is kétséges, nemhogy a 2024-es elnökválasztásé.
Orbán Franciaországban Marine Le Pen győzelmében bízhatott, de itt is elmaradt a siker. Le Pen jobb eredményt ért el, mint valaha, Emmanuel Macron pedig elvesztette a többségét a francia nemzetgyűlésben. Ha a politikai patthelyzet miatt új választásokat kell kiírni, azokon Macron már nem indulhat el, így Le Pen még befuthat francia elnöknek. De ezek mind olyan lehetőségek, amelyek számos kedvező körülmény együtt állása esetén valósulhatnak csak meg.
Olaszországban viszont most valós esély van arra, hogy egy Orbán Viktorral szimpatizáló kormány kerüljön hatalomra.
Igazából már jó ideje érik a jobboldal hatalomra kerülése Olaszországban. A legutóbbi két olasz kormány jelentős felhatalmazási deficittel politizált, hiszen a legutóbbi parlamenti választás óta már három különböző összetételű kormány jött létre. Ebből Mario Draghi kabinetje volt az egyetlen, amelyik nem kért nagyobb hatáskört annál, mint amire felhatalmazást kapott. Ez pedig egy konfliktuskezelő, technokrata kormány volt.
Végül ez okozta Draghi bukását is. A miniszterelnök Olaszországon belül is kifejezetten népszerű, Európában pedig valódi politikai kolosszus. A politikába viszont nem ment bele, mert úgy érezhette, hogy erre nincs felhatalmazása. Az olasz kormányt több különböző politikai kényszer feszítette. Az 5 Csillag Mozgalom eleve megosztott volt, ráadásul őket viseli meg a legjobban, hogy a következő parlamenti választás után jóval kevesebb képviselői helyük lesz majd, mint eddig volt. Draghi kormánya részben a nagykoalíción belüli pártok identitásépítése miatt bukott el.
Másrészt persze Silvio Berlusconi miatt, aki időben megérezte, hogy most van lehetőség újra meghatározó politikai szereplővé válni. Több cikk született arról, hogyan győzte meg Berlusconi a Franco Zeffirellitől vásárolt villájában tartott vacsorákon Matteo Salvinit és Giorgia Melonit arról, hogy ki kell lépni a kormányból.
A mostani felállás szerint a következő miniszterelnök Meloni lehet, ami Olaszország számára több szempontból is fordulatot hozhat. Meloni lenne az első női miniszterelnök, és száz évvel a római menetelés után egy olyan párt adhatná miniszterelnököt, amely szimbólumokban és személyekben is kapcsolódik Benito Mussolini fasisztáihoz. Az Olasz Testvérek címerében szerepel az Olasz Szociális Mozgalom lángja, a tagjai között pedig Mussolini örökösei indultak politikai hivatalért. A pártot sokan posztfasisztának bélyegzik, bár ettől Meloni igyekszik megszabadulni, és próbálja újrapozicionálni magát a centrista, populista jobboldalon.
Meloni szerint inkább a brit torykhoz hasonlít a politikája, de sok olyan vonást is felfedezni benne, amelyek inkább Orbán Viktorra emlékeztetnek. Az Olasz Testvérek kommunikációja kiemelten családbarát és LMBTQ-ellenes, keményen támadják a migrációt, és sok olyan ideológiai ügybe állnak bele, melyek a populista jobboldal politikáját meghatározzák.
Orbán és Meloni személyes viszonya is jó, többször találkoztak már az elmúlt években, és a magyar miniszterelnök sűrűn célzott arra, hogy Olaszországban vár olyan változást, amely neki tetsző politikát hoz.
A hárompárti leendő koalíció legnagyobbika az Olasz Testvérek, de benne van Salvini Ligája, amely leginkább a menekültellenességével határozza meg magát, valamint Berlusconi Forza Italiája is. A lassacskán 86 éves Silvio Berlusconi az olasz és európai politika kiemelkedő alakja, számos olyan kommunikációs és stratégiai lépés, amelyeket most a magyar kormánytól látunk, valójában tőle eredeztethető. Egy olyan Olaszországban volt háromszor – összesen majdnem egy évtizeden át – miniszterelnök, melynek az elmúlt hetven évben több tucat miniszterelnöke volt. Nem túl stabil politikai állás ez, de Berlusconi hozta ki belőle a legtöbbet. És most is jól helyezkedik:
Persze ebben nem érdemes bízni, a három jobboldali pártnak akár arra is van esélye, hogy a szeptemberi választáson kétharmados felhatalmazást szerezzen, és akkor újraírhassa az olasz alkotmányt. Ettől sokan az Orbán-rendszerhez hasonló politikát várnak, de a legegyenesebb következménye az lehet, hogy bevezetik a közvetlen elnökválasztást, ami a most is kifejezetten erős elnöki szerepet még nagyobb politikai hatalommal ruházhatja fel – ami viszont erősebb kontrollja is lehet a mindenkori kormánynak.
Meloni ráadásul tanult Berlusconi korábbi hibáiból is. Az elmúlt hetekben már folyamatosan arról beszélt, hogy pártja EU-ellenességének vége, alapvetően integrációpártiak lettek, mindent megtesznek az unió stabilitásáért. Hogy ez valóban így van-e, az kétséges, de az látszik, hogy Olaszország helyzete és a piacok működése kikényszeríti az olasz vezetésből az uniópárti álláspontot. Meloni célja nyilvánvalóan az, hogy minél jobban megnyugtassa a piacokat, ezért olcsóbb hitelek mellett, egyúttal nagyobb gazdasági mozgástérrel vegye át a kormányzást, és minél hamarabb hozzájuthasson a helyreállítási alap maradék forrásaihoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fog tudni Orbánnal együttműködni az Európai Unión belül, de annyira látványosan várhatóan nem fog nekimenni az uniós integrációnak, mint a magyar miniszterelnök.
Az is kérdés persze, hogy miként tudnak majd együtt dolgozni ezek a pártok. Eddig ugyanis pont azért nem léptek be együtt semmilyen koalícióba, mert az Olasz Testvérek és a Liga nem tudta egyértelműen eldönteni, melyikük az erősebb. Ez most kiderülhet, de Salvini volt az, aki a várható politikai haszonért felrúgta a legutóbbi választás utáni első kormányt (amit Giuseppe Conte vezetett), majd most a harmadikat, Draghiét is. Ez nagyjából leírja, mennyire megbízható partner.
Szlovákiában és Lengyelországban sem állnak egyébként túl jól a kormányok, a szlovákiai koalíció akár heteken belül széteshet, de itt és Lengyelországban sem várható olyan változás, ami a magyar kormánynak kedvezne. Az pedig, hogy öt év alatt az Orbán-kormány eljutott oda, hogy potenciálisan hatalomra kerülő politikai erőktől remél új szövetségeket a meglévő kapcsolatok építése helyett, mindent elárul a valós helyzetéről.
