Elképesztő hét hónapot töltött a tengeren túl, bizonyára sokkal eseménydúsabbat, fordulatosabbat, mint bármelyik másik harmadéves harvardi az évfolyamában – vagy akár bármelyik másik évfolyamban. Maga a pápa áldoztatta meg, és Erzsébet hercegnővel teázott; Londonban és Párizsban a legmagasabb szintű diplomáciai jelentésekbe tekinthetett bele, Münchenben náci nehézfiúk kötöttek bele, Párizs mellett fejre állt a kocsijával és ép bőrrel úszta meg, ellátogatott Lengyelországba és Oroszországba (Szovjetunióba – a szerk.) is, majd délnek vette az irányt Törökország, Észak-Afrika, illetve a Közel-Kelet felé, bejuthatott a német vonalak mögé a megszállt Csehországba, és közvetlenül a háború kitörése előtt járhatta be Németországot, ahonnan szigorúan titkos üzenetet vitt Londonba, jelen volt az alsóház szeptember 3-i, történelmi ülésén, és mindennek a tetejében közszereplőként is debütált a britek háborújának első napján elsüllyesztett óceánjáró ügyében.
Még olvasni is fárasztó, mivel töltötte a második világháború kitörése előtti bő fél évet John F. Kennedy. Bár egy ilyen globális történés esetében még azok is a történelem részeivé válnak, akik ki sem teszik a lábukat otthonról, az akkor 22 éves Jack – ahogy mindenki szólította – erre még rá is tett egy lapáttal. Rendkívüli érdeklődést mutatott a nemzetközi politika eseményei iránt, és nem elégedett meg azzal, amit az újságokban vagy a könyvekben olvasott, hanem szeretett volna minél több személyes tapasztalatra is szert tenni. Akkor még nem tudhatta, hogy külpolitikai ismereteit később amerikai elnökként is hasznosítania kell.
2022 tavaszán magyarul is megjelent a valaha volt egyik, ha nem a legátfogóbb életrajz JFK életéről, pontosabban annak első kötete, amelynek középpontjában az 1917 és 1956 közötti évek állnak, bár az előzményekből kiderül az is, hogy a 19. században hogyan érkeztek meg Írországból Amerikába Kennedy szegény bevándorló ősei, és hogyan lett a leszármazottakból az 1900-as évek elejére jómódú bostoni polgár. A második, befejező kötet az 1957-től 1963-ig tartó időszakot dolgozza majd fel, és jelenleg is készül.
A könyv szerzőjének, Fredrik Logevallnak e-mailben tettük fel kérdéseinket, és érdeklődésünkre, miszerint miért is választotta témaként az egyik leghíresebb amerikai elnököt, úgy válaszolt: „Régóta lenyűgözött Kennedy és története, és már korábban is írtam a Vietnámmal és a tágabb értelemben vett hidegháborúval kapcsolatos politikai döntéseiről. Ebből a szempontból tehát könnyű volt ezt a projektet választani.” Arra a felvetésre, hogy a már meglévő biográfiák mellé miért van szükség egy újabb Kennedy-kötetre, a történész kiemelte:
Tény, hogy könyvek ezrei foglalkoznak életének és elnöki hivatalának bizonyos aspektusaival, de feltűnően kevés az olyan mélyreható tanulmány, amely átfogó megközelítést alkalmazna, és széles körben felhasználná a hatalmas archívumot. Ez a másik ok, amiért úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a munkába.
A vietnámi háborúról írt könyvéért Pulitzer-díjjal jutalmazott történész több más archívum mellett a Kennedy Elnöki Könyvtár forrásait használta fel, ahol egyébként három évvel ezelőtt lapunk is rábukkant egy különleges, magyar nyelvű levélre. Logevall kutatását ugyanakkor nehezítette a pandémia, mivel emiatt a könyvtárak és az archívumok is ideiglenesen bezártak.
Az 1917 májusában született John Fitzgerald Kennedy életének legfontosabb momentumait egy korábbi, a meggyilkolásának 55 évfordulójára írt cikkünkben összefoglaltuk, így erre most nem térnénk ki részletesen, azt azonban érdemes megemlíteni, hogy miként nevelte őt és nyolc testvérét az apja, Joe Kennedy és az anyja, Rose Fitzgerald. „A felől semmi kétség, hogy odaadóak voltak a gyerekeikkel szemben. De Rose-nak nehezére esett kimutatni a szeretetét, hajlamos volt érzelmileg távolságot tartani mindenkitől – beleértve a gyerekeit is –, miközben Joe, aki sorozatosan megcsalta a feleségét, borzalmas példát mutatott a fiainak arra, hogyan bánjanak a nőkkel” – fejtette ki Logevall. Ennek hatásai aztán érezhetők voltak Jack felnőtt életében is.
Arra a kérdésünkre, hogyan írná le három jellemzővel az elnökség előtti JFK-t, a szerző kifejtette:
Először is, már kiskorától fogva széles látókörű ember volt, és mélyen érdeklődött más országok iránt – ahogy azt az előszóban is megjegyeztem: volt egyfajta »nemzetközi érzékenysége«, amely komolyan befolyásolta a pályaválasztását és a politikához való hozzáállását. Másodszor a maga ura volt, aki – a bátyjával, ifjabb Joe-val ellentétben – nem csak képes, de hajlandó is volt szembemenni az apja akaratával, egyúttal kijelölni a saját útját. Harmadszor, Kennedy nem a legendákban szereplő, elkényeztetett gazdag kölyök volt, vagy legalábbis több volt annál. A könyvben is utalok arra, hogy komolyan tanulmányozta a világ ügyeit, kiegyensúlyozott és okos elemző volt, aki keményen dolgozott azon, hogy elmélyítse a diplomáciával és az államigazgatással kapcsolatos tudását, és eltökélt szándéka volt, hogy a társadalom számára hasznos munkát végezzen.
Kennedy érdeklődése a világ iránt egészen kicsi korában kezdődött, amikor egészségügyi problémái (jórészt emésztési gondok) sokszor hetekre az ágyhoz kötötték, és az olvasáson kívül nem sok szórakozása akadt. Leginkább a történelmi témájú írásokat szerette, felnőttként pedig ezt a tudást főleg a külpolitikai témájú könyvek segítségével bővítette. Esszéket, újságcikkeket és egy könyvet is írt, utóbbiban Nagy-Britanniának a második világháború kitörésével kapcsolatos felelősségét boncolgatta, amelyhez jól jött, hogy édesapjának rendkívül kiterjedt ismeretségi köre volt Washingtonban és Londonban egyaránt. Ez a külpolitikai fókusz Logevall számára is fontos volt:
A kutatás során derült ki, hogy a fiatal Kennedy érdeklődése a külpolitikára irányult, ez rögtön nyilvánvalóvá vált akkor, amikor 1936-ban bekerült a Harvardra. Egy évtizeddel később, fiatal képviselőként már tudatosan dolgozott azon, hogy külpolitikában tegye le a névjegyét. Ráadásul az 1930-as, 1940-es években természetes dolog volt, hogy a külügy nagy szerepet kap bármilyen politikai diskurzusban. Joe Kennedy 1938-ban lett az Egyesült Államok londoni nagykövete, és az idősebb fiai a második világháborúban szolgáltak. Majd jött a hidegháború, így aztán elkerülhetetlen volt, hogy én is nagyobb figyelmet szenteljek a sztori ezen részének, amely diplomáciatörténészként pont a szakterületem is.
Bár JFK-t a magyar olvasók leginkább az elnöksége miatt ismerik, már 1946-ban beszállt a politikába, amikor elindult a massachussettsi 11. választókörzet képviselői címéért, amelyet aztán megnyert és 1952-ig meg is tartott, mikor eggyel feljebb lépve szenátor lett. A kampányba gyakorlatilag az egész család beszállt: míg apja a csekkfüzetét nyitotta ki, hogy minél több szórólap és hirdetőtábla készüljön, addig a család női tagjai vagy házról házra jártak, vagy teadélutánokat szerveztek, amelyekkel igen jól sikerült megszólítani a női szavazókat. Jack ezalatt rengeteg időt és energiát szentelt annak, hogy személyesen is találkozzon a választókkal, még akkor is, amikor a különféle betegségei miatt néha még állni is nehezére esett. A Kennedy-kampány több újdonságot is alkalmazott, illetve a korábbiaknál hatékonyabban ötvözte a már meglévő eszközöket, ahogy azt Fredrik Logevall a 24.hu-nak is megfogalmazta:
Kennedy politikai sikerének egyik titka – az összes kampányában –, hogy korábban elkezdte a munkát és keményebben is dolgozott, mint az ellenfelei. Azt is már korán eldöntötte, hogy semmi sem helyettesítheti a szemtől szembeni kapcsolatot a választókkal, és a támogatottság alulról felfelé történő felépítését. Végül azt is megtanulta az apjától (aki az 1920-as években hollywoodi „nagykutya” volt), hogy az imázsépítés fontos. Az elsők között értette meg, hogy a televízió mennyire központi szerepet fog játszani a politikában – nem meglepő, hogy előnyére tudta fordítani ezt a médiumot.
A második világháború nem csak külpolitikai szempontból érdekelte a családot, de személyesen is részt vettek benne – többször tragikus kimenetellel. A két legidősebb fiú, ifjabb Joe és maga Jack is aktív szolgálatot teljesített a haditengerészetnél. Jack hajója 1943-ban egy csendes-óceáni bevetés során elsüllyedt, napokba telt, míg őt és társait megmentették, míg a pilótaként harcoló Joe repülője 1945-ben Nagy-Britannia felett robbant fel, neki viszont esélye sem volt a túlélésre. Ugyanebben az évben Jack legkedvesebb lánytestvérének, Kathleennek (becenevén Kicknek) a férje is elesett a fronton, majd három évvel később Kick egy repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Az egészségügyi problémái miatt többször is életveszélybe kerülő Jack három év alatt éppen azokat a testvéreit veszítette le, akik a legközelebb álltak hozzá. Az események mélyen elgondolkodtatták, erről a következőket olvashatjuk a könyvben:
…ismerőseivel kereken közölte, nem számít rá, hogy negyvenöt évesnél idősebb kort érne meg. Megszállottan kezdte foglalkoztatni, hogy vajon hogyan működik az elme közvetlenül a halál előtti pillanatokban – vajon mindazokra az örömteli dolgokra gondol, melyek életében megestek vele, vagy inkább a téves döntéseit, a kihagyott élményeket bánja? Egy horgászkirándulás alkalmával George Smathers (egyik legközelebbi barátja – a szerk.) előtt fennhangon is elgondolkodott e kérdésen, majd odahajolt hozzá, és kijelentette: »A lényeg az, hogy minden napot úgy kell megélned, mintha az lenne az utolsó. Én így csinálom.«
Talán részben épp ez a hozzáállás volt az oka annak, hogy miközben élénk figyelemmel követte a politikai eseményeket, és maga is közéleti szerepet vállalt, nagyon tudta habzsolni az életet is: a könyvben gyakorlatilag követhetetlen, hány nővel volt romantikus kapcsolata, ráadásul egyes kalandjairól részletesebb beszámolót is kapunk a barátainak küldött levelei segítségével. Igaz, egy ponton Logevall megjegyzi: nem tudni, mikor van szó tényleges hódításról és mikor csak sima lódításról.
A nőkkel kapcsolatos vegyes kép – odaadó háziasszony, aktív kampánymunkás, szexuális célpont – végig jelen van a könyvben, és amikor 1953-ban JFK elveszi feleségül Jacqueline Bouvier-t, neki is szembesülnie kell azzal, hogy ez mennyire megterhelő feladat, beleértve azt is, hogy férje folyamatosan megcsalta őt.
A Kennedy-nők nagyon mélyen beágyazódtak Jack kampányába, és gyakran érdemben is hozzájárultak annak sikeréhez. Jack nagyon sokat tanult az édesanyjától a politikáról és a kampányolásról, többet, mint az édesapjától. De ahogy ön is megjegyezte, elvárás volt a nőkkel kapcsolatban, hogy alárendelt szerepet játsszanak. Az idősebb gyerekek pedig azt is láthatták, hogy az apjuk hogyan viselkedett az anyjukkal szemben, számtalan viszonyt folytatott, és ezeket gyakran nem is titkolta. Ebben az értelemben Jack követte apja példáját.
A könyv megjelenésekor – március végén – már egy hónapja tartott az ukrajnai háború, és nehéz lett volna nem felfedezni a párhuzamokat a 2022-es helyzet és a második világháború között, például abban, ahogy a politikusok a különféle lépéseket mérlegelték. Logevall úgy fogalmazott: „Én is hallom a múlt visszhangját”, hozzátéve, hogy most ugyanúgy Kelet-Európa van a világpolitika fókuszában, ismét egy ország egy másik, sokkal erősebb ország inváziójától szenved, a globális közösség többi tagja pedig megint azt mérlegeli, hogyan reagáljon a legjobban, és „megint olyan kifejezésekkel dobálóznak, mint a »megbékélés« és a »müncheni egyezmény«” (amikor 1938-ban Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Csehország megegyezett Csehszlovákia felosztásáról – a szerk.).
Ahogy ön is látta, a könyvem 1939 augusztusának végén, nem sokkal Lengyelország német inváziója előtt indul, amikor a fiatal Kennedy éppen Berlinben tartózkodott. Néha elgondolkodom azon, mit szólna a jelenlegi válsághoz: ha ma élne, 105 éves lenne, úgyhogy ez nem is lehetetlen.
A kötet már a terjedelme miatt sem nagyon nevezhető „könnyű” nyári olvasmánynak, de ha valaki szeretné látni, hogy privilégiumokkal teli életének tragédiákkal és családregényi fordulatokkal övezett első negyven éve után hogyan jutott el oda John F. Kennedy, hogy elinduljon az amerikai elnökválasztáson, és közben hogyan lett a globális politika és a világtörténelem része, annak mindenképp ajánljuk Fredrik Logevall könyvét. Ráadásul, ahogy azt a szerző lapunknak is kifejtette, a mai olvasó számára is tanulságokkal szolgál:
Úgy gondolom, hogy John F. Kennedy életének 1957-ig tartó szakasza sokat elárul egy lenyűgöző és fontos történelmi személyiségről, valamint arról a világról, amelyben felnőtt. Kiváltságos és gazdag ember volt, akit hatalmas személyes tragédiák értek, a magánéletében távolról sem volt tökéletes, miközben a világ leghatalmasabb hivataláig jutott. A története megmutatja, milyen értékes lehet mindannyiunk számára az a fajta történelmi és nemzetközi érzékenység, amellyel Kennedy rendelkezett. A mi időnkben talán a legszembetűnőbb, hogy JFK hitt abban, mennyire fontos a politika területén a tisztelet, az empatikus hozzáállás, a képesség arra, hogy mások szemszögéből lássuk a dolgokat, hogy valamit visszaadjunk a társadalomnak, és hogy hinni kell egy olyan dologban, amely nagyobb önmagunknál. Többek között ezért gondolom azt, hogy John F. Kennedy korunk embere.
