A Pentagon szombaton bejelentette, hogy a közeljövőben új, 820 millió dollár értékű katonai segélycsomagot kíván adni Ukrajnának, amely két NASAMS légelhárító rakétarendszert, a korábban leszállított HIMARS rakétasorozatvetőhöz való lőszert, valamint 150 000 155 milliméteres tüzérségi lövedéket és négy speciális radart tartalmaz majd.
A segélyösszeg döntő része, 770 millió dollár az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezés (USAI) alapból származik majd – közölte a Pentagon megbízott sajtófőnöke. Todd Breasseale hozzátette, hogy Joe Biden elnök hatalomra kerülése óta
Pénteken az Európai Bizottság javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós támogatásra Ukrajnának. Az összeget a 9 milliárd eurós makroszintű európai uniós gyorssegélyből (MFA) folyósítanák, kiegészítve az év első felében megadott 1,2 milliárd eurót ugyanebből a keretből.