A következő élő közvetítés része Kórházakat bombáztak az oroszok, kolerajárványtól tartanak az ukránok, hírhedt zsoldost lőttek le

Lelőtték a hírhedt orosz Wagner-csoport egyik zsoldosát, akit az ukránok csak Hóhérként emlegettek

Evgen Kotenko / NurPhoto / AFP
Evgen Kotenko / NurPhoto / AFP

Az ukrajnai harcokban meghalt egy orosz zsoldos, aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy hadifoglyokat és civileket mészárolt le a Donbászban – írta az orosz sajtó értesüléseit idézve a Daily Mail.

A 44 éves burját származású Vlagyimir Andonovot, a hírhedt Wagner-csoport zsoldosát egy mesterlövész lőtte le Harkiv közelében június 5-én.

A Vakha becenevű Andonovot az ukránok inkább Hóhér néven tartották számon Oroszország első, 2014-es inváziója óta. Andonov 1997-től 2005-ig szolgált az orosz hadseregben, leszerelése után Ulan-Ude városába költözött. 2014-ben azonban önkéntesként ismét belépett a seregbe, hogy csatlakozhasson Ukrajnába küldött erőkhöz.

Abban az időben egy, a régióban forgatott videóban is feltűnt. Ez a felvétel volt az egyik első bizonyítéka annak, hogy burját önkéntesek is tartózkodnak Ukrajnában. Ukrajna azzal vádolta a férfit, hogy személyesen vett részt a hadifoglyok lemészárlásában a Logvinovóban lezajlott csata után. A lap szerint Andonov az elmúlt években a Wagner-csoport embereként több nemzetközi akcióban is részt vett, járt Szíriában és Líbiában is.

Andonov halálát Zambal-Zamso Zanajev, a burját régió vezetője a  Moszkovskij Komszomolets orosz lapnak adott nyilatkozatában megerősítette.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik