A következő élő közvetítés része Zelenszkij elhagyta Kijevet, a fronton járt Harkivnál

Zelenszkij: mindent visszaveszünk Oroszországtól

ARIS MESSINIS / AFP
ARIS MESSINIS / AFP

Szokásos éjszakai videóüzenetében Volodomir Zelenszkij ukrán elnök ezútal úgy fogalmazott, Ukrajna felszabadításának pillanatához minden perccel egyre közelebb kerülünk.

Az ukrán elnök a CNN szemléje szerint azt mondta, „mindent visszaveszünk Oroszországtól, ez elengedhetetlen.” Kiemelte, hogy sok múlik a szövetségeseik fegyverszállítmányain, amelyek segítségével döntő csapásokat lesznek képesek mérni a megszállókra. Ezek beérkezése ügyében pedig optimista, mert azt látja, Ukrajna szövetségesei készek mident megadni annak érdekében, hogy az ország felszabaduljon.

Az ukrán elnök megemlítette még a szombati mikolajivi bombázást, ahol az oroszok rakétája egy óvodától 20 méterre csapódott be, egy ember halálát okozva. Zelenszkij szerint az oroszok újabb barbár tettre szánták el magukat és nem véletlenül vették célba az óvodát.

Végezetül Zelenszkij megerősítette a híreket, hogy a védők jelen pillanatban a Donbászban, Szeverodonyeck és Liszicsanszk térségében vannak a legnehezebb helyzetben.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik