Most jött el az ideje, hogy a jövőről is szót ejtsünk
– mondta még hétfőn Belfastban Michelle O’Neill, a Sinn Féin vezetője a választási programot ismertető beszédében. Ezzel a politikusnő arra utalt, hogy az Egyesült Királyság és Írország kormányának is napirendre kell tűznie a választások után az ír sziget egyesítéséről szóló népszavazás kérdését. O’Neill kifejtette, hogy ír republikánusként végre egységes országként szeretné látni Írországot, és hozzátette: nem tartja kizártnak, hogy az egyesítésről szóló népszavazást az évtized végéig megtartsák.
A Sinn Féin várható győzelme azért is különösen jelentős, mert a párt a merényleteiről is ismert paramilitáris szervezettel, az Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA) is történelmi kapcsolatban van. A Sinn Féin a legnagyobb ír köztársaságpárti politikai párt. Az ír kormány korábban azt állította, hogy a Sinn Féin magas rangú tagjai az IRA Katonai Tanácsában töltöttek be tisztségeket, igaz, a párt politikai vezetése tagadta ezeket a vádakat.
Az ír katolikusok látványos megerősödésének több egymástól független oka is van. A változásokban mindenekelőtt szerepe lehet annak, hogy a brexit felerősítette az Észak-Írországban egymással szemben álló politikai tömbök közötti feszültséget. Az ír sziget legnagyobb részét elfoglaló független Írország a brexit után továbbra is az Európai Unió tagja maradt, ám a brit korona alá tartozó kisebb terület, a hat megyéből álló Észak-Írország értelemszerűen elbúcsúzott az európai közösségtől. Ez annak ellenére történt, hogy
A maradásra az északír területnek jó oka lett volna, hiszen a brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság határa éppen az ír szigetre került, ahol emiatt elvileg újra fizikai határzárat kellett volna kiépíteni. Az 1968-ban kezdődő és harminc éven át tartó északír polgárháború lezárásában viszont éppen ennek a határszakasznak volt kulcsszerepe. A konfliktust lezáró 1998-as Nagypénteki Egyezmény különleges státuszt írt elő a határészre vonatkozóan. A béke érdekében ide semmilyen fizikai akadályt vagy vámellenőrzést nem írtak elő: a két ország határa tehát láthatatlan maradt. Ezt az állapotot a két tagország, az Egyesült Királyság és Írország európai uniós volta szavatolta. Ennek szakadt vége 2021 elején.
Amikor a brexit több éves huzavona után valósággá vált, sokan tartottak attól, hogy ezzel Pandóra szelencéje nyílik ki. A brit koronához hű protestáns unionisták attól féltek, hogy a helyzet az ír újraegyesítés ügyét segítheti elő, szakértők szerint viszont az ország különleges gazdasági státusza – Észak-Írország egyszerre tagja az európai uniós közös piacnak és a brit vámterületnek – inkább a maradás mellett jelenthet erős érvet.
A súlyos feszültségeket okozó probléma megoldására szolgál az úgynevezett Északír Protokoll. Ez lényegében egy jegyzőkönyv, amely részét képezi az EU és az Egyesült Királyság között létrejött szerződésnek, amely a brexitet szabályozza. A jegyzőkönyv célja, hogy a polgárháborút lezáró 1998-as Nagypénteki Egyezménnyel összhangban lehetővé tegye az ír szigeten húzódó határ láthatatlanságának fenntartását. Ez viszont más területeken vet fel súlyos problémákat.
Mivel a Nagy-Britanniából az EU-ba érkező termékeket, például az élelmiszereket a szárazföldi határon nem lehet ellenőrizni, erre a célra marad a tenger. Az Északír Protokoll értelmében az árukat ott kell ellenőrizni, ahol az országba beérkeznek, vagyis leginkább az északír kikötőkben. Ez azonban sajátos módon az Egyesült Királyságon belül hoz létre egy sok szempontból jól érzékelhető belső határt.
Az Európai Unióban élőknek nyilvánvalóan érdekében áll, hogy a Nagy-Britanniából érkező áruk, például a brit marhahús megfeleljenek azoknak a szigorú előírásoknak, amelyek az unió összes tagországára érvényesek. Ha ez nem lenne így, az akár versenyhátrányt is jelenthetne az EU-s vállalkozásoknak, amelyek magas sztenderdeknek kénytelenek megfelelni.
Vannak azonban olyan termékek is, amelyeket a britek kifejezetten csak az észak-írországi piacra szánnak: ezek nem kerülnek fogalomba az EU-n belül. Ahhoz, hogy ezeket meg lehessen különböztetni, és garantálni lehessen a szétválasztásukat az EU-ba szánt termékektől, a beérkező árukat meg kell vizsgálni, és el kell különíteni egymástól. Ez az észak-írországi vállalkozások számára a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelentősen megnőnek az adminisztrációs terheik, ami versenyhátrányt teremt számukra a brit koronához tartozó más országrészekkel – az önállósodás kérését szintén időről időre felvető Skóciával – szemben.
Ez a helyzet mind a brit belpolitikában, mind az Európai Unió és az Egyesült Királyság kapcsolatában feszültségeket okoz. Idén februárban például emiatt mondott le Paul Givan északír miniszterelnök is, miután az agrárminisztere felfüggesztette a vámellenőrzést a brit sziget és Észak-Írország között.
Észak-Írország választási rendszerének sajátossága, hogy a polgárháború lezárása óta akárhány pártból áll is a nemzetgyűlés, mindig a két legerősebb politikai erő koalíciója alkotja a kormányt. Ez a kettő mindig a britpárti protestáns unionisták és a köztársaságpárti katolikusok legerősebb pártja volt. Az valóban most először történhet meg, hogy a miniszterelnököt a britellenes Sinn Féin adja majd, de a második legerősebb párt így is britek mellett elkötelezett Demokratikus Unionista Párt marad. (Az öt évvel ezelőtti választáson a DUP 28, a Sinn Féin 27 képviselői helyet szerzett, az utóbbi azonban a közvélemény-kutatások szerint 2020 nyarán átvette a vezetést.) A szabályok szerint egyikük adja a miniszterelnököt, a másik a miniszterelnök-helyettest. Mivel a két politikai funkció nagyjából ugyanakkora erővel bír, a változásnak sokak szerint inkább szimbolikus jelentősége van.
Annak hogy miért kerülhettek fölénybe sok évtized után a britellenes erők, szimbolikus és demográfiai okai is vannak. Az inkább az Írországhoz húzó katolikusok hagyományosan ugyan kisebbségben vannak a britpárti protestánsokkal szemben,
További ok, hogy a fiatalabb választók kevésbé érzik fontosnak a hagyományos felekezeti szembenállást, azaz inkább a gazdasági érdekeik mentén hozzák meg választói döntésüket. A helyzetet árnyalja, hogy az unionisták, azaz a brit elkötelezettségűek között is átrendeződés tapasztalható. Növekszik azoknak az aránya, akik bár a status quo mellett foglalnak állást, de szekulárisak, azaz a vallási felekezethez tartozás aránya már kevésbé fontos szerepet játszik az identitásukban.
Peter Shirlow, a Liverpooli Egyetem professzora a Guardiannek nemrég azt mondta, hogy bár sok unionista tart Írország egyesülésétől, csak azért nem fognak a Demokratikus Unionista Párt jelöltjére szavazni, hogy a hatalomtól távol tartsák az ellenérdekelt felet. Szerinte ma már sokan azt mondják:
támogatjuk az uniót, de nem szavazunk homofóbokra, nem szavazunk nőgyűlölőkre, és nem szavazunk erre a véget nem érő válságpolitikára sem.
A szakértő szerint ez ugyanakkor nem okoz alkotmányos válságot az országban, legfeljebb a protestáns, konzervatív unionisták válságát jelzi.
Az ír egyesítés kérdésének felvetése amúgy egyáltalán nem annyira magától értetődő, mint ahogy az a Sinn Féin miniszterelnök-jelöltjének szavaiból kitűnik. Egy esetleges egyesítést Észak-Írországban mindenképpen népszavazásnak kell megelőznie, arról azonban például vita van, hogy ugyanilyen népszavazást Írországban is kell-e tartani.
Az 1998-as Nagypénteki Egyezmény lehetővé teszi az északír külügyminiszter számára, hogy bármikor referendumot írjon ki az egyesítésről. Törvényi kötelezettsége van ugyanakkor erre, ha Észak-Írországban többsége kerülnek az egyesülés hívei. De mivel a valószínűség kritériumai a törvényben nincsenek meghatározva, kérdéses, hogy mi minősül többségnek. Több kutató állítása szerint ennek megállapításához közvélemény-kutatások következetes és egy irányba mutató eredményére lenne szükséges. Az 1998-as Észak-Írország-törvény szerint ugyanakkor a népszavazás kiírását a brit bíróság elé kell vinni, és az is kérdés, hogy az mennyire lenne hajlandó a kérdést napirendre tűzni.
Másfelől a brexit-népszavazás eredménye jól mutatja, hogy milyen következményekkel járhat egy nem teljesen átgondolt és előkészített népszavazás keresztülvitele. Így a május 5-i választás eredményétől függetlenül valószínűtlennek látszik, hogy az ír egyesítés kérdése a közeli jövőben napirendre kerülhetne.
