A következő élő közvetítés része Az első nyugati vezető utazik Moszkvába a háború kitörése óta

Hadi sikerekről számoltak be az oroszok

MTI/AP/Efrem Lukackij
MTI/AP/Efrem Lukackij

Az orosz erők rakétatámadásokat hajtottak végre az ukrajnai Dnyipropetrovszk, Mikolajiv és Harkiv környékén – idézte az orosz védelmi minisztérium közleményét a CNN.

Az éjszaka folyamán Zvonetske faluban – Dnyipropetrovszk mellett – nagy pontosságú tengeri rakétákkal megsemmisítettük a Dnyipro nacionalista zászlóalj főhadiszállását és bázisát, ahová a minap külföldi zsoldosokból álló erősítés érkezett

– jelentette ki Igor Konaszenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Hozzátette, „nagy pontosságú légibombázó rakéták a mikolajivi terület Sztara Bohdanivka településének térségében és a csuhujivi katonai repülőtéren megsemmisítették az ukrán Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek indítóállásait”. A CNN jelezte, hogy egyelőre nem tudta ellenőrizni az orosz védelmi tárca állításait.

Maxym Marusenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Korábban vasárnap a dnyipropetrovszki területi katonai közigazgatás vezetője, Valentyin Reznyicsenko azt mondta, hogy „szinte óránként megszólaltak a szirénák”, és hogy a Dnyipro területi fővárosra mért orosz csapás infrastruktúrát semmisített meg. (CNN)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik