Nagyvilág

Rendőröket lőtt le, majd egy mecsetben felrobbantotta magát két merénylő

Asad Ali / Anadolu Agency / AFP
Asad Ali / Anadolu Agency / AFP
Legalább ötvenhatan meghaltak, rengeteg a sérült.

Öngyilkos merényletet követtek el pénteken a pakisztáni Pesavar egyik mecsetében a heti nagyima idején.

A robbantásban legkevesebb 56 ember meghalt és további 194 megsebesült; 2018 óta nem volt ilyen súlyos merénylet az országban, ráadásul a halálos áldozatok száma tovább nőhet, mert a sebesültek közül ötven ember állapota válságos.

Két férfi pár perccel az ima előtt motorbiciklin érkezett a mecsethez. Lelőtték az őket megállító rendőröket, majd belépve az épületbe működésbe hozták pokolgépeiket.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az Amaák (Amaq) nevű „hírügynökségén” keresztül tudatta, hogy az ő harcosai követték el a merényletet:

Az Iszlám Állam kamikaze harcosa ma sikeresen behatolt egy síita mecsetbe Pesavarban, miután tüzet nyitott két rendőrre, aki az épületet őrizte, és egyiküket megölte, a másikat pedig megsebesítette. Ezt követően felrobbantotta robbanóövét a síiták között.

Az afgán határtól ötven kilométerre fekvő északnyugat-pakisztáni Pesavarban a 2010-es évek elején mindennaposak voltak a robbantásos merényletek, de az utóbbi időben jelentősen javult a helyzet. Az elmúlt hetekben viszont gyakoribbá váltal a Tehrík-i-Talibán Pakisztán (TTP) néven ismert pakisztáni tálibok támadásai a térségben.

Az országban kisebbségben lévő síitákat az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet is egyre sűrűbben veszi célba, 2021 elején a hazara kisebbség tíz tagjával végeztek az Afganisztánnal és Iránnal határos délnyugati Beludzsisztán tartományban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik