A következő élő közvetítés része Gyakorlatilag elvágták Oroszországot a világtól, Blinken szerint totális háborút hozna Európába, ha repüléstilalmi övetezet vezetnének be

NAÜ: A Zaporizzsjai atomerőműben a szokásos műveletek folytatódnak, a „biztosítási és biztonsági rendszerek” nincsenek veszélyben

Diego Herrera / Europa Press via Getty Images
Diego Herrera / Europa Press via Getty Images

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megerősítette, hogy a reaktorok közelében semmilyen biztonsági vagy biztosítási rendszer nem került veszélybe az ukrajnai Zaporizhzhia atomerőműben.

„Úgy gondoljuk, hogy technikai szempontból a műveletek normális mederben folytatódnak, bár amint azt a NAÜ kormányzói testületének hangsúlyoztam, a helyzet természetesen nem normális, ha katonai erők irányítják a helyszínt”

– közölte Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Mint mondta, továbbra is tartja a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal, köztük a zaporizzzsjai létesítményeket üzemeltető céggel. Grossi jelezte azt is, készen áll a lehető leghamarabb Csernobilba utazni, hogy konzultáljon ukrán kollégáival, de „szükség esetén” konzultálni fog a „felelős erőkkel annak érdekében, hogy stabil keretet alakítsanak ki az alapelvek betartása végett”.

(CNN)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik