Élő Nagyvilág

Készültségben az orosz nukleáris elrettentő erők, tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, az EU fegyvereket küld Ukrajnának

Getty Images
Getty Images
Minden egy helyen, ami az Ukrajnában zajló háború negyedik napján történt.
  • Heves harcokon vannak túl az ukránok: a kelet-ukrajnai Harkivnál vasárnapra virradóra sikeresen visszaverték az orosz támadókat, de kora reggelre bejutottak Ukrajna második legnagyobb városába az orosz csapatok, és folyamatosak a harcok. A régió kormányzója kora délután azt közölte, hogy visszaszerezték az irányítást a város felett.
  • A főváros tartja magát, bár Kijev egyik elővárosában rakétatalálat ért egy olajfinomítót, amely ennek következtében lángra kapott. Az AP hírügynökség idézte Vitalij Klicskó polgármestert, miszerint azt mondta, hogy nincs kiút a lakosság számára, de később ő maga cáfolta ezt meg.
  • Az ukránok szerint az összecsapásokban eddig 4300 orosz katona halt meg. A belügyminisztérium azt is közölte, 352 civil áldozata van a háborúnak, köztük 14 gyerek. Moszkva csütörtök óta először erősítette meg, hogy veszteségeket szenvedett Ukrajnában, de ezt nem számszerűsítették.
  • Az Európai Bizottság, Franciaország, Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Kanada és az Egyesült Államok többek között arról döntött, hogy több orosz bankot elzárnak a SWIFT nemzetközi fizetési rendszertől, vasárnap pedig számos európai ország bejelentette, hogy kitiltja légteréből az orosz gépeket.
  • Zelenszkij bejelentette, a fehérorosz határon, a Pripjaty folyó közelében találkozik az orosz és az ukrán delegáció előfeltételek nélkül. A tárgyalásra helyi idő szerint hétfőn reggel kerül majd sor. Az elnök nem sok reményt fűz a találkozó sikerességéhez, de mint fogalmazott, „egy próbát megér.”
  • Szijjártó Péter este bejelentette, ismételten felajánlották a feleknek, hogy Budapest legyen az orosz-ukrán tárgyalás helyszíne.
  • Vlagyimir Putyin magas fokú készültségbe helyezte a nukleáris elrettentő erőket, amiért a Nyugat és a NATO-tagállamok agresszív kijelentéseket tett az oroszokkal szemben. Ez ugyanakkor egyáltalán nem jelenti azt, hogy szándékában áll nukleáris fegyvereket bevetni.
  • Bő három nap alatt több mint 66 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra, a határ mellett folyamatosan gyűlnek az adományok.
  • Ursula von der Leyen bejelentette, fegyvereket küld az EU Ukrajnának, amit vízválasztó intézkedésnek nevezett. Közölte azt is, a blokk lezárja a légterét az oroszok elől. Az EU emellett tervet készít a menekültek szétosztására is.
  • Orbán Viktor interjút adott az M1-nek. A miniszterelnök arról beszélt: nincs olyan fegyverünk, amit nélkülözhetnénk.
  • Prágában tízezrek, Berlinben százezer ember tüntetett a háború ellen, Ukrajna mellett.

Zelenszkij: Az oroszok bármire célpontként tekintenek

Vasárnap reggel ismét jelentkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki többek között arról beszélt, hogy külföldieket is várnak az ukrán védelmi egységekbe, és hogy hajlandó tárgyalni Putyinnal, de csak olyan országban, amely nem lépett fel agresszívan Ukrajnával szemben.

Az Instagramra is feltöltött videó szerint emellett az is elhangzott, hogy az elmúlt éjszaka brutális volt, és az oroszok lakónegyedeket és olyan városrészeket is lőnek, ahol nincs és soha nem is volt katonai infrastruktúra.

Ma egyetlen olyan dolog sincs az országban, amelyet a megszállók ne tartanának elfogadható célpontnak. Mindenki ellen harcolnak. Minden élőlény ellen harcolnak – az óvodák, a lakóépületek, sőt a mentők ellen is.

Zelenszkij hozzátette: Vaszilkiv, Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv és sok további városban most olyan körülmények között kénytelenek élni az emberek, amilyenre a második világháború óta nem volt példa.

Románia és Finnország is kitiltotta az orosz repülőket

Finnország és Románia lezárja légterét az orosz kereskedelmi repülőgépek előtt az ukrajnai orosz invázió miatt – vált ismertté vasárnap.

Timo Harakka finn közlekedési miniszter szombat este egy Twitter-bejegyzésben azt írta, arra készülnek, hogy lezárják a légteret az orosz légi forgalom előtt. Az nem volt világos, hogy az intézkedés mikor lép hatályba.

Egy bukaresti kormányszóvivő szombat esti bejelentésében arról számolt be, hogy felfüggesztik az oroszországi székhelyű cégek repülőgépeinek átrepülési és leszállási jogait. A humanitárius segítségnyújtáshoz vagy vészhelyzetekhez kapcsolódó repülések mentesülnek a tilalom alól.

Több uniós ország, köztük Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Bulgária már lezárta légterét az orosz repülőgépek előtt. Németország is erre készül.

Oroszország szombaton válaszul kitiltotta légteréből a lengyel, a bolgár, és a cseh légitársaságokat. Az oroszok korábban a brit légitársaságokat tiltották ki az orosz légtérből válaszul arra, hogy Nagy-Britannia csütörtökön azonnali hatállyal lezárta légterét az Aeroflot orosz légitársaság járatai előtt.

Moldova már csütörtökön, az ukrajnai hadműveletek kezdetét követően teljesen lezárta légterét, és közölte, hogy az országba tartó repülőgépeket más repülőterek felé irányítják.

Észtország szombaton bejelentette, hogy rövidesen csatlakozik a légterüket az orosz repülőgépek elől lezáró országokhoz.

(MTI)

Kijev környékén és Harkivban is folyik a harc

A Kyiv Independent beszámolója szerint az ukrán csapatok felrobbantottak egy hidat Kijevtől nem messze, Irpiny és Bucsa települések között, hogy lelassítsák az orosz csapatokat, amelyek így Bucsában ragadtak.

Eközben utcai harcok zajlanak Ukrajna második legnagyobb városában, az 1,4 millió lakosú Harkivban. Az orosz határtól nem messze található település három napig kívül tudta tartani az orosz támadókat, ám vasárnapra bejutottak a városba. Az alábbi videón az ukrán védelmi egységek az egyik iskolában bujkáló megszállókkal harcolnak:

Zelenszkij Budapesten is kész tárgyalni

Amint írtuk, Volodimir Zelenszkij visszautasította, hogy Minszkben tárgyaljanak az oroszokkal, ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót a más helyszíneken folyó megbeszélések előtt.

Természetesen békét akarunk, találkozni akarunk, azt akarjuk, hogy érjen véget a háború. Varsó, Pozsony, Budapest, Isztambul, Baku – mindegyiket felajánlottuk az oroszoknak

– idézi a BBC az ukrán elnököt, aki szerint minden olyan ország megfelelő helyszín lehet, amelynek területéről nem támadják Ukrajnát rakétákkal.

A WizzAir szünetelteti Oroszországba tartó járatait

A WizzAir légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Oroszországba induló és onnan érkező járatait az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt, a társaság honlapján megjelent információ szerint az intézkedés március 1-jéig szól.

Közölték továbbá azt is, hogy a WizzAir a moldovai fővárosba, Chisinauba (KIV) induló járatai március 4-ig a romániai Iasi (IAS) nemzetközi repülőtérre érkeznek és onnan is indulnak.

A légitársaság már csütörtökön bejelentette ukrajnai járatainak felfüggesztését az orosz katonai hadművelet miatt.

Három nap alatt több mint 62 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából

Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon.

Az összesítés szerint jóval többen érkeznek Magyarországra, mint ahányan Ukrajna felé tartanak, a két ország közös határszakaszán csütörtökön 19 978-an, pénteken 19 618-an, szombaton pedig 23 140-en érkeztek az országba.

A kilépők számában is emelkedést tapasztaltak, csütörtökön 5452-en, pénteken 5744-en, szombaton 7810-en távoztak valamelyik határátkelőhelyen át Ukrajnába.

A megyei rendőr-főkapitányság azt is közölte, hogy a rendőrség teljes kapacitással üzemelteti mind az öt ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyet és biztosítja az Ukrajnából Magyarországra érkezők folyamatos belépését.

Mint írták, a rendőrök nem fordítanak vissza a határon senkit, aki Magyarországon keres menedéket, minden segítséget megadnak a háború viszontagságai elől menekülőknek.

Nem hagyják magukra azokat sem, akik menetrendi vagy anyagi okokból, családi, rokoni, baráti segítség híján nem tudnak a határátkelőhelyekről tovább indulni: őket menedékhelyekre kísérik, ahol kulturált körülmények között tartózkodhatnak és biztosítják ellátásukat – olvasható a police.hu oldalon.

(MTI)

Nemzetközi légiót hoz létre Ukrajna

„Nemzetközi légiót” hoz létre Ukrajna azoknak a külföldi önkénteseknek, akik szeretnének részt venni az oroszok elleni harcokban – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Ez lesz a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy támogatják országunkat” – tette hozzá. A tájékoztatás szerint az érdeklődőknek a lakóhelyükön található ukrán nagykövetségen kell jelezniük a csatlakozási szándékukat.

Zelenszkij reagált azokra a hírekre is, miszerint orosz delegáció érkezett Fehéroroszországba, hogy előkészítse a béketárgyalásokat. Az ukrán elnök kijelentette: készen áll megbeszéléseket folytatni, de csak olyan helyszíneken, amelyek nem léptek fel támadólag Ukrajnával szemben. Szintén vasárnapi hír, hogy Valerij Zaluzsnyij, Ukrajna Fegyveres Erőinek főparancsnoka közlésre szerint az ukrán katonák lelőttek egy szárnyas rakétát, amelyet egy belarusz Tu-22-es repülőről lőttek ki.

(Reuters, Guardian)

Putyin az orosz csapatok hősiességét dicsérte

Péntek óta először jelent meg a nyilvánosság előtt Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök vasárnap reggel rövid televíziós beszédet tartott, amelyben az orosz katonák hősiességét dicsérte. Putyin az Ukrajna elleni támadást a Donyec-medencei népköztársaságok támogatására elindított különleges hadműveletnek nevezte.

Ezzel egy időben az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi arról tudósított, hogy egy orosz delegáció megérkezett Fehéroroszországba, hogy előkészítse a terepet az Ukrajnával folytatandó béketárgyalásokra. Oroszország korábban azt mondta, hogy hajlandó megbeszélést folytatni Ukrajnával, ha a tárgyalás az oroszokkal szövetséges Fehéroroszország területén zajlik majd, az ukránok azonban más helyszínt akarnak.

(Guardian)

Ukrán média: Az oroszok elfoglalták Nova Kahovkát

Az ukrán sajtóra hivatkozva a BBC azt írja, hogy az orosz csapatok elfoglalták Nova Kahovka városát. A 45 ezer lakosú település a dél-ukrajnai Herszon megyében található, stratégiai fontosságú helyen, a Dnyeper folyó partján.

A beszámolók szerint Volodimir Kovalenko, a város polgármestere azt mondta, hogy az oroszok őrizetbe vették a város önkormányzati tagjait és minden épületről eltávolították az ukrán zászlókat.

Erős a nyomás Szumi városán

Légiriadót rendeltek el az orosz-ukrán határ közelében található Szumi városában vasárnap kora reggel. A Twitteren olvasható beszámolók szerint számos orosz katonai jármű tart a város központja felé. A lakosságot arra kérik, hogy húzódjanak biztonságos helyre.

Ausztrália és Franciaország is további felszereléseket küld Ukrajnába

Ausztrália a NATO-tagállamokkal együttműködve fegyvereket fog szállítani Ukrajnába – mondta Scott Morrison miniszterelnök vasárnap újságíróknak. A bejelentés fontos előrelépés péntekhez képest, amikor még csak arról volt szó, hogy „nem halálos” katonai felszerelést és egészségügyi felszerelést fognak biztosítani az ukránoknak.

Franciaország ugyancsak bejelentést tett szombaton, mégpedig arról, hogy üzemanyagot és védelmi felszereléseket küldenek Ukrajnába. Bár ez utóbbi nem részletezték, a CNN szerint akár tankelhárító fegyverekről is szó lehet. A francia nemzeti védelmi tanács döntött arról is, hogy befagyasztják azon orosz állampolgárok vagyonát, akik rákerülnek a szankciós listára.

Ukrán tábornok: Mintegy 200 orosz katonát fogtunk el

Körülbelül 200 orosz katonát fogtunk el, némelyikük 19 éves, egyáltalán nincsenek kiképezve, rosszul felszereltek. A Genfi Egyezménynek megfelelően kezeljük őket, a nemzetközi humanitárius jog szerint,

jelentette be szombaton a CNN tudósítása szerint Ukrajna washingtoni nagykövetségén Borisz Kremenecki tábornok. A CNN megjegyzi, hogy más forrásból nem tudták megerősíteni a tábornok által közölt számokat.

Kremenecki elmondta, hogy az elfogott katonák felhívhatták a szüleiket, valamint kaptak vizet és ételt is. Hozzátette: szorosan együttműködnek a Pentagonnal és Ukrajnának további katonai segítségre van szüksége.

Bejutottak Harkovba az oroszok

Bár vasárnap reggelig sikerült visszaverni az orosz csapatokat Harkivban (Harkovban), magyar idő szerint nem sokkal hét óra előtt a kormány tájékoztatása szerint mégis sikerült bejutniuk a kelet-ukrajnai városba. Jelenleg is heves harcok folynak a városban, és a belügyminiszter-helyettes arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak otthon, de az ablakból lőjenek a támadókra vagy dobjanak rájuk Molotov-koktélt – jelentette Olga Tokariuk újságíró.

A hivatalos tájékoztatás szerint egy orosz rakéta eltalált egy kilenc emeletes lakóházat, a támadásban egy nő meghalt, többen megsérültek.

https://twitter.com/SESU_UA/status/1497747128940122112?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1497747128940122112%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.bbc.co.uk%2Fnews%2Flive%2Fworld-europe-60542877

Olekszander Scserba, Ukrajna korábbi osztrák nagykövete a Twitteren közzétett egy videót, amelyen állítása szerint egy Harkivba bejutott orosz tank ég:

Eddig kevesen kértek menedéket Magyarországon

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta tíz menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált – közölték vasárnap reggel.

Mint írták, a Magyarország területére belépők meghatározó többsége határon túli magyar állampolgár volt vagy rendelkezett a jogszerű magyarországi tartózkodás feltételeivel, így nem volt indoka elismerés iránti kérelmük benyújtásának.

Az ismertetés szerint a menedékeskénti elismerés iránti kérelem benyújtására személyesen van lehetőség a kialakított gyűjtőpontok bármelyikén a nap 24 órájában, vagy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság bármely ügyfélszolgálati irodáján ügyfélfogadási időben. A kérelmezőket a regisztrációjukat követően lebiztosított szálláshelyen helyezik el, ahol teljes körű ellátásukról gondoskodnak.

(MTI)

Közlemény: Kijev az ukránok felügyelete alatt áll

Kijev az ukrán katonai és területvédelmi erők ellenőrzése alatt áll,

közölte Mikola Povoroznyik, a kijevi államigazgatási hivatal egyik vezetője, hozzátéve, hogy volt néhány összecsapás az ukrán csapatok és az orosz szabotőrök között.

Eközben az orosz hadseregek katonai drónokat vetett be Odesszában – írja egy vezető beosztású kormánytisztviselő tájékoztatása alapján a Kyiv Independent. Az ukrán hadsereg dolgozik a drónok semlegesítésén.

3 milliárd forintnyi jent adományozott egy milliárdos Ukrajnának

Mikitani Hiroshi japán milliárdos egymilliárd jent (csaknem hárommilliárd forint) adományozott humanitárius célra Ukrajnának.

A Rakuten online piactér tulajdonosa Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek levelet is írt, amelyet vasárnap Twitter-oldalán tett közzé.

Gondolatban Önnel és Ukrajna népével vagyok,

olvasható a milliárdos üzenetében, aki 2019-ben személyesen is találkozott Zelenszkijjel Kijevben.

Úgy vélem, a békés és demokratikus Ukrajna eltaposása igazolatlan erőszak által kihívás a demokrácia számára,

fogalmazott Mikitani Hiroshi. Egyben reményét fejezte ki, hogy az ukrán nép a lehető leghamarabb ismét békében élhet. Mint írta, adományát az erőszak áldozataivá vált ukránok támogatásának szenteli. Hozzátette, hogy továbbra is támogatni fogja Ukrajnát.

Lengyel miniszterelnök: Oroszország következő célpontja az Európai Unió keleti országai lesznek

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az európai védelmi kiadások megduplázásért emelt szót az Ouest-France francia regionális lap internetes oldalán szombat este megjelent interjúban, miután meglátása szerint az Ukrajna ellen indított orosz támadás következő célpontja a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az Európai Unió más keleti államai lehetnek.

Látni kell, hogy Vlagyimir Putyin tovább akarja fejleszteni agresszív politikáját, az inváziót. Grúziában kezdte, most Ukrajna van soron, a következő célpont a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az (Európai Unió) keleti oldalának más országai lehetnek

– hangsúlyozta a lapnak a lengyel miniszterelnök az MTI beszámolója szerint. „Egyértelműen az orosz birodalmat akarja helyreállítani és ez mindannyiunknak aggodalomra kell, hogy okot adjon, hiszen látjuk, hogy mit tesz egész Európában” – tette hozzá.

Morawiecki ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi konfliktus harmadik világháborúhoz vezet.

„A Nyugat anyagi előnye jól látható, azon pénz ellenére is, amelyet Putyin a gáznak és az olajnak köszönhetően begyűjtött. Megerősítette a hadseregét, de a mi válaszunk még erősebb lehet. A NATO a világon valaha létezett legerősebb katonai szövetség, meg kell növelni jelentősen a védelmi kiadásokat, és szolidárisnak kell maradnunk” – fogalmazott.

A lengyel miniszterelnök úgy látja, hogy „a nemzetközi rend és béke időszaka véget ér. Ezt tudatosítanunk kell”. Véleménye szerint az orosz hadművelet „teszt a Nyugat számára”, és „meghatározza majd a jövőnket, nem évekre, hanem évtizedekre”.

Morawiecki „példa nélküli és elsöprő szankciókat” szorgalmaz Oroszországgal szemben, valamint tárgyalásokat az orosz gáztól történő függetlenedésről.

Az orosz gáz és olaj felvásárlásával jelenleg mi finanszírozzuk Oroszország agressziós politikáját

– hívta fel a figyelmet.

A lengyel miniszterelnök azt is jelezte, hogy hazája kész bármennyi ukrán menekültet befogadni. „Mindenkit, akinek szüksége van rá, befogadunk. Látjuk, hogy nő a félelem az ukrán társadalomban. Felkészültünk arra, hogy tízezrek, százezrek, milliók fognak érkezni” – mondta.

ENSZ: Akár ötmillió ukrán menekült is lehet

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb becslése szerint már csaknem 300 ezren menekülhettek el a harcok elől. 160 ezren Ukrajnán belül kerestek menedéket biztonságosabb térségekben, míg hozzávetőleg 116 ezren hagyhatták el eddig az országot főleg Románia, Lengyelország, illetve Moldova irányába.

A világszervezet attól tart, hogy akár ötmillióra is duzzadhat az ukrajnai menekültek száma.

Farkas Norbert / 24.hu

Most már Trump is elítéli az Ukrajna elleni támadást

Az Ukrajna elleni támadás megdöbbentő. Imádkozunk Ukrajna büszke népéért, Isten áldja mindannyiukat,

jelentette ki Donald Trump szombaton egy republikánus gyűlésen Floridában. A volt amerikai elnök néhány nappal ezelőtt még egyenesen zseninek és nagyon rafináltnak nevezte Vlagyimir Putyint, amiért Oroszország megtámadta Ukrajnát. Most úgy tűnik, hogy Trump véleményt váltott, bár megjegyezte, hogy ha még mindig ő lenne az elnök, ez nem történhetett volna meg és hozzátette: ő az egyetlen olyan 21. századi elnök, akinek a hivatali ideje alatt Oroszország egy országot sem rohant le.

Kapcsolódó
Trump megdicsérte Putyint, de a republikánus párt már korántsem ennyire egységes
Tucker Carlson, aki nemrégiben Magyarországon járt és az Orbán-kormányt méltatta, a Kreml propagandáját visszahangozza a Fox hírcsatornán.

Lehet, hogy életben vannak a Kígyó-sziget védői

Elképzelhető, hogy mégsem halt meg a Kígyó-szigetet védő tizenhárom ukrán katona, akik csütörtökön nem voltak hajlandók megadni magukat egy orosz hadihajónak. A katonák a megadásra való felszólításra úgy válaszoltak, hogy – finoman szólva – elküldték melegebb éghajlatra az oroszokat, akik ezután tüzet nyitottak rájuk. A korábbi hírek arról szóltak, hogy az ukrán katonák meghaltak, de a Guardian azt írja, hogy az ukrán határőrség tájékoztatása szerint van esély rá, hogy életben maradtak és jelenleg a keresésük zajlik.

Így néz ki a nyugati országok pénzügyi cselekvési terve Putyin ellen

A szombati nap egyik legfontosabb fejleménye az volt, hogy Európai Bizottság, Franciaország, Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Kanada és az Egyesült Államok közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy több orosz bankot is elzárnak a SWIFT nemzetközi fizetési rendszertől, vagyis ezeket a bankokat elvágják a nemzetközi pénzügyi forrásoktól, és korlátozzák a globális működésüket.

A SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) rendszer lehetővé teszi a gyors, határokon átnyúló fizetéseket, ráadásul Oroszország olaj- és gázexportja is a SWIFT-rendszerre támaszkodik, így ez az intézkedés alapjaiban rengetheti meg az orosz gazdaságot, de a csomag más intézkedéseket is tartalmaz.

A londoni miniszterelnöki hivatal szombat éjjeli tájékoztatása szerint egy öt pontból álló cselekvési programról van szó, azzal a kifejezett céllal, hogy ezek az intézkedések még inkább elszigeteljék Oroszországot a nemzetközi pénzügyi rendszertől

  1. pont: rögzíti a kötelezettségvállalást annak elérésére, hogy egyes – egyelőre meg nem nevezett – orosz bankok kikerüljenek a SWIFT-ből. Ez a lépés lekapcsolja az érintett orosz bankokat a nemzetközi pénzügyi rendszerről, és így károsítja azt a képességüket, hogy globális szinten tevékenykedhessenek.
  2. pont: a kommüniké aláírói korlátozó intézkedések érvénybe léptetésével veszik elejét annak, hogy az orosz jegybank a szankciók hatásainak gyengítésére használhassa fel nemzetközi tartalékait.
  3. pont: fellépést helyez kilátásba mindazon személyek és intézmények ellen, akik vagy amelyek lehetővé teszik az ukrajnai háborút és az orosz kormány káros tevékenységét. A tervezett intézkedések egyebek mellett korlátoznák az úgynevezett „aranyútlevelek” kiadását – vagyis a kezdeményező országok állampolgárságának megadását – a Kremlhez kötődő vagyonos oroszoknak, akik ezekkel az útlevelekkel hozzáférhetnének a kommünikét kiadó országok pénzügyi rendszereihez.
  4. pont: olyan transzatlanti munkacsoport életre hívásáról intézkedik, amelynek feladata a pénzügyi szankciók hatékony érvényesítése, a szankciókkal sújtott egyének és vállalatok vagyoneszközeinek azonosítása és befagyasztása.
  5. pont: a közlemény aláírói mindemellett erősítik együttműködésüket az álinformációk terjesztése és a hibrid hadviselés egyéb módjai ellen.

A közleményt jegyző országok a dokumentum szerint biztosítani fogják, hogy ez a háború Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiai léptékű kudarcával végződjék. Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Twitter-oldalán vasárnapra virradóra azt írta a Twitter-oldalán, hogy Ukrajna hálás az Egyesült Államok és szövetségesei által Oroszország ellen elrendelt újabb pénzügyi szankciókért.

Köszönet barátainknak (…), hogy elkötelezettek egyes orosz bankok kizárása mellett a SWIFT-rendszerből,

közölte Smihal. Egyben megköszönte „az orosz központi bank tartalékjainak megbénítását”.

(MTI)

Robbanások olajlétesítményeknél

Heves harcokról érkeztek jelentések vasárnapra virradóra Ukrajnából, az ukrán kormányerőket több térségben is „minden oldalról” támadták. Az ukrán hadsereg közleménye szerint az orosz támadás a kormányerők „eltökélt ellenállásába” ütközött.

  • Legfrissebb sajtóértesülések szerint találat ért egy nukleárishulladék-tárolót az ukrán fővárosban, Kijevben. A Kanal 24 televízió szerint a Radon Union nevű vállalat lerakatát több orosz gránát találta el. Az első mérések alapján „a védelmi övezeten kívüli civil lakosság nincs veszélyben”. A történteket hírügynökségek ugyanakkor nem tudták független forrásból ellenőrizni. Az 1960-ban alapított Radon Union vállalat fő profilja a különböző eredetű nukleáris hulladékok kezelése.
  • A helyszíni beszámolók szerint a kelet-ukrajnai Harkivnál visszaverték a támadókat. A városban a harcok következtében felrobbant egy gázvezeték vasárnapra virradóra. Az UNIAN helyi hírügynökség jelentése szerint orosz csapatok robbantották fel a vezetéket, bár ezt nem lehetett független forrásból ellenőrizni.
  • Kijev egyik elővárosában rakétatalálat ért egy olajfinomítót, amely ennek következtében lángra kapott. A Kyiv Independent című hírportál a Kijevtől délnyugatra fekvő Vaszilkiv polgármesterére hivatkozva arról számolt be, hogy a települést és a helyi repülőteret ballisztikus rakétákkal lőtték. „Az ellenség mindent meg akar semmisíteni a környéken” – mondta Natalia Balasinovics polgármester. Az interneten megjelent felvételeken az éjszakai eget megvilágító hatalmas lángnyelveket lehetett látni.
  • A déli Herszon megyében heves harcok árán az orosz csapatoknak sikerült előretörniük. Szintén nehéz összecsapásokról érkeztek jelentések Kijev külterületeiről és Luhanszk megyéből.
  • Szombat este a délkelet-ukrajnai Luhanszk megye szakadárok uralta térségében felrobbant egy üzemanyagraktár. Kétszáz tonna dízelolaj lobbant lángra. A Rovenki nevű településen történt robbanás oka egyelőre ismeretlen. A szeparatisták szerint vannak áldozatok. Az egyik helyi hírcsatorna Telegram-oldalán felvételt tettek közzé az éjszakát megvilágító, lángoló raktárról.

(MTI)

Olvasói sztorik