JENS SCHLUETER / AFP
Nagyvilág

Kilépett az AfD-ből az egyik társelnök, mert szerinte elvesztette a harcot a szélsőjobbal

Kilép pártjából a német szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldalához tartozó Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Jörg Meuthen – jelentette be a politikus pénteken.

A CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló párt egyes részei „nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak” – indokolta döntését Jörg Meuthen az ARD országos köztelevíziónak.

Elmondta, hogy vereséget szenvedett az A szárny (Der Flügel) nevű – törekvései miatt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vont, és hivatalosan feloszlatott – platformjával folytatott harcban, és így kudarcot vallott pártvezetőként.

Hozzátette, hogy „a párt szíve nagyon a jobbszél felé húz”, egyértelműen totalitárius vonásokat vett fel, és a koronavírus-járvány óta a szektásodás jelei is megmutatkoznak.

Az AfD-nek így már nincs jövője az országos politikában, legfeljebb keletnémet – az egykori NDK területén működő – regionális pártként maradhat fenn – mondta Jörg Meuthen, aki 2015-ben szerezte meg a két társelnöki tisztség egyikét.

(MTI)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.