Nagyvilág

Megszólalt a 90 éves Mihail Gorbacsov

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP
Amerikát kritizálta.

Lemondásának harmincadik évfordulóján interjút adott a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, korábbi kommunista pártfőtitkár, az az ember, aki a keleti tömb vezetőjeként a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján lényegében „felrobbantotta” a kommunizmust, ami végül a Szovjetunió széteséséhez vezetett. (Az egykori szovjet vezető 1991. december 25-én mondott le elnöki tisztségéről.)

A mostani interjú legfőbb gondolata, hogy az Egyesült Államok arrogánsan viselkedett a hidegháborút követően.

Gorbacsov szólt arról, hogy:

  • Nyugaton a Szovjetunió 1991-es szétesése nyomán „győzelmi hangulat uralkodott, mindenekelőtt az Egyesült Államokban”
  • „A hidegháború győztesének nyilvánították magukat”, és győztesként a Nyugat úgy döntött, hogy új birodalmat épít fel, ez vezetett a NATO bővítéséhez
  • a Nyugat a Szovjetunió szétesését követően „öntelt és képmutató módon” viselkedett
  • felvetette: „hogyan lehet egyenrangú kapcsolatokat kiépíteni, ha az Egyesült Államok és a Nyugat helyzetbe került?”.

Az interjú hátteréhez érdemes tisztában lenni a jelen történéseivel:

  • az ukrán határ mentén végrehajtott orosz csapatösszevonások miatt a Nyugat aggódik, hogy Oroszország megtámadja szomszédját; a Kreml tagadja ezt, és Ukrajnát, valamint a NATO-t vádolja provokatív magatartással
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök egyebek mellett írásba adott biztonsági garanciákat követelt, hogy az észak-atlanti szövetség nem fog tovább terjeszkedni keletre, illetve nem telepít további támaszpontokat a korábbi szovjet tagköztársaságok területén
  • az orosz elnök csütörtökön tartott hagyományos év végi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy eddig pozitív, tárgyalási készségre utaló amerikai reakciók érkeztek az orosz javaslatokra
  • a Fehér Ház egyik szóvivője pedig megjegyezte, hogy az Egyesült Államok január elején kész diplomáciai párbeszédet kezdeni.
Ez a története Gorbacsov fején a foltnak
A televíziós Zolcer Jánost sokszor beszélgetett a hamarosan 90 éves Mihail Gorbacsovval, azzal az emberrel, aki nélkül alighanem máshogyan nézne ki ma a világ. Sztorizós, barátkozós könyv született az utolsó szovjet pártfőtitkárról, ebből matinézunk.

Mai hír az is, hogy több mint tízezer orosz katona tér vissza az Ukrajna közelében tartott egyhónapos hadgyakorlat után az állandó támaszpontjára. Becslések szerint a nemrégiben az ukrán határ közelében felvonultatott orosz katonák létszáma 60 ezer és 90 ezer között mozgott, egy amerikai hírszerzési jelentés szerint akár a 175 ezret is elérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik