Brendan Smialowski / AFP
Nagyvilág

Kicsi a valószínűsége, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát

Kedd délután a nyilvánosság kizárásával tárgyalt Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán határ mentén kialakult, háborús konfliktussal fenyegető válságról. A lehetséges fogatókönyvekről Sz. Bíró Zoltán történészt, Oroszország-szakértőt kérdeztük.

Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a nyilvánosság kizárásával folytatott online megbeszélést, amelyen elsősorban az orosz–ukrán határ környékén kialakult, katonai konfliktus esélyével fenyegető helyzetről volt szó. Amint arról a CNN amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva beszámolt: az elmúlt hónapok során Oroszország olyan utánpótlási vonalakat épített ki – beleértve az egészségügyi egységeket és az üzemanyag-utánpótlást is –, amelyek elhúzódó konfliktust sejtetnek, ha Moszkva úgy dönt, hogy megtámadja Ukrajnát.

Mint arról a 24.hu is írt a hétvégén, a The Washington Postban jelent meg, hogy az amerikai hírszerzés ismeri az Ukrajna elleni lehetséges orosz katonai offenzíva tervét. Eszerint azt már a jövő év elején elindíthatják százhetvenötezer orosz katona részvételével. A biztonságos csatornán lebonyolított online egyeztetésről szólva a Fehér Ház közölte: Joe Biden figyelmeztette orosz hivatali partnerét, hogy az USA készen áll erős gazdasági szankciókat bevezetni, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát. Az elnök jelezte: az új intézkedések nagyobb csapást jelentenének Oroszországra nézve, mint a 2014-ben a Krím oroszok általi lerohanása kapcsán érvényesített szankciók. A Kreml a közleményében arról írt, hogy Oroszország jogi garanciákat szeretne a NATO keleti irányú bővítésének és támadásra alkalmas fegyverrendszerek telepítésének kizárásáról.

Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő a 24.hu kérdésre azt mondta: Oroszország várhatóan nem fog átfogó és nyílt támadást indítani Ukrajna ellen. Ez annak ellenére is nagy valószínűséggel állítható, hogy felettébb nehéz megjósolni, mi fog történni a következő hónapokban. A szakértő szerint ugyanakkor valóban aggasztó, hogy az ukrán határnál már most is nagyjából százezres orosz kontingens van jelen. Ha Oroszország folytatja a csapatösszevonást, akkor a határ közelében rövidesen valóban olyan erő koncentrálódik, amivel kapcsolatban nem lehet kizárni a támadás lehetőségét.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Sz. Bíró Zoltán

A térség kutatója úgy látja, az amerikai hírszivárogtatásnak és a különböző szankciókkal való fenyegetésnek éppen az a célja, hogy elejét vegyék egy ilyen akciónak. Mindaz az információ azonban, ami ebben az ügyben Washington rendelkezésére áll, egyelőre nem ad egyértelmű alapot arra, hogy határozottan eldönthető legyen: zsarolásról vagy valódi háborús előkészületekről van-e szó.

Amikor ennyire kiélezetté válik a helyzet, nincs garancia arra, hogy valami váratlanul nem romlik el, és nem kezdődik olyan háború, amit végső soron senki nem akart

– fogalmazott a szakértő, aki szerint azonban öngyilkos lépés lenne, ha Oroszország átfogó és nyílt támadást indítana Ukrajna ellen. Ez Moszkvának sokkal több problémát okozna, mint amennyi nyereséggel kecsegtetne.

A nyilvánosságban megjelenő orosz nyilatkozatok azt jelzik, hogy a meg-megújuló orosz katonai fenyegetés a NATO esetleges keleti bővítését próbálja blokkolni. Ennek érdekében szeretné Putyin az amerikai elnököt tárgyalóasztalhoz ültetni, hogy ott erős garanciát kapjon arra vonatkozóan, hogy Ukrajna nem lesz a NATO tagja, illetve annak területén bizonyos fegyverrendszerek telepítésére nem kerül sor. Ezek azonban a szakértő szerint olyan követelések, amelyekről már a megfogalmazásuk pillanatában tudható, hogy teljesíthetetlenek.

Ann Ronan Picture Library / Photo12 / AFP Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter részt vesz a NATO-Ukrajna Bizottság ülésén Brüsszelben, 2014-ben.

Nincs olyan nemzetközi jogelv, amiből származtatható lenne a nagyhatalmaknak az a jogosítványa, hogy egy harmadik országra, jelen esetben Ukrajnára vonatkozóan megegyezzenek ilyesmiben

– érvelt Sz. Bíró Zoltán. Szerinte a felvetésnek jelenleg egyébként sincs relevanciája, mert a következő öt, de inkább tíz évben nincs napirenden Ukrajna transzatlanti katonai szövetségbe való felvétele. A „kollektív Nyugat” egyelőre nem akar ilyen biztosítékokkal szolgálni, mert azt túlságosan kockázatosnak találja. És a halogatásban nyilván az is közrejátszik, hogy a NATO vezetői nem alaptalanul feltételezik, hogy az ukrán hadsereg és belbiztonsági szervek tevékenységébe az orosz titkosszolgálatok mélyebben látnak bele, mint kellene. Vagyis a nyugati katonai szövetség már csak önvédelmi okból sem akar egyelőre egy ilyen hatalmat tagjai körében tudni.

Arra a felvetésre, hogy a fehérorosz határon a közelmúltban mesterségesen kialakított menekültügyi krízisnek van-e köze a jelenleg körvonalazódó kelet-nyugati hatalmi játszmához, a szakértő azt mondta, ezt jelenleg nehéz lenne egyértelműen meghatározni. Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a közelmúltban nagyon határozottan foglalt állást, amikor azt mondta, a mesterségesen kialakított válságnak az volt a célja, hogy elterelje a figyelmet az orosz csapatösszevonásokról. Sz. Bíró Zoltán ezt nem zárta ki, de szerinte elképzelhető az is, hogy az ötlet Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnöktől származik, és az oroszok azért sorakoztak fel mellette, mert a kettős válság kedvezett Oroszország nagyhatalmi érdekeinek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a lengyel–fehérorosz határon kialakult válságos helyzettel kapcsolatban határozottan úgy nyilatkozott, hogy a migrációs folyamatokat előidéző helyzetet, mindenekelőtt a 2010 végén kezdődő arab tavaszt és annak következményeit Észak-Afrikában és a Közel-Keleten a nyugati hatalmak maguk idézték elő. Más szóval az orosz külügy szerint a migrációs válság az átgondolatlan nyugati beavatkozás következménye. Sz. Bíró szerint ez az álláspont abból az orosz elképzelésből vezethető le, amely szerint minden színes forradalom, így az arab tavasz eseményei is csak külső beavatkozás eredményei lehetnek, azaz kívülről provokált események. A szakértő úgy látja, ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja, hogy az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló folyamatoknak olyan komoly belső okai voltak, mint a kormányzás rossz minősége vagy a felhalmozódott társadalmi feszültségek.

EFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP Idén a lengyel határőrök több mint 35 ezer illegális átlépési kísérletet akadályoztak meg a lengyel–fehérorosz határon.

Sz. Bíró Zoltán lapunk kérdésére kitért arra a magyar közmédiában is megjelent és a magyar kormány által képviselt álláspontra, amely szerint érthetetlen az EU magatartása, amikor egészen másképp ítéli meg a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenko és a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan szerepét. Az oroszok által hangoztatott és a magyar kormányzati oldal által is átvett helyzetértékelés szerint igazságtalan, hogy míg Törökország euromilliárdokat kap az EU-tól, addig Fehéroroszország csak újabb szankciókat. A kutató szerint azonban a török és fehérorosz vezetés viselkedése között nyilvánvaló a különbség.

A török elnök – ellentétben fehérorosz kollégájával – nem vitte országa nyugati határához a menekülteket, hanem épp azon dolgozott, hogy megakadályozza továbbjutásukat, és ott tartsa őket, ahol épp vannak.

A másik jelentős különbség, hogy Erdogant – ítéljük meg bárhogy is hatalomgyakorlását – a legutolsó törökországi választásokon mégiscsak szabad és fair körülmények között választották meg újra, míg ugyanez Lukasenkóról nem mondható el. Őt az EU nem tekinti legitim elnöknek. Felettébb cinikusnak kell lenni ahhoz, hogy ezeket a különbségeket valaki ne vegye észre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.