Nagyvilág

Karácsonykor Ferenc pápa mesél a Netflixen

Alessandra Tarantino / MTI / AP
Alessandra Tarantino / MTI / AP
Az Egy generáció történetei című sorozat mindegyik részében szerepel majd.

Ferenc pápa, Martin Scorsese, Jane Goodall és más 70 év  feletti ismert és kevésbé ismert emberek beszélnek fontos, egyetemes értékekről fiatal filmeseknek a Netflix négyrészes dokumentumfilmjében. A sorozat első részét, a Szeretet címűt karácsony napján vetítik – írja az America Magazine alapján a Magyar Kurír.

A katolikus hírportál szerint az Egy generáció történetei sorozat koncepciója a nemzedékek közötti hídépítésen és szövetségen alapul, amit Ferenc pápa a Sharing the Wisdom of Time (Megosztva az idő bölcsességét) című kötetben szorgalmazott. A 2018-ban a chicagói Loyola Press kiadónál megjelent könyvben  harminc idős ember történetére reagáltak a fiatalok.

A sorozat rendezője, producere, Simona Ercolani azt követően kezdett a filmen dolgozni, hogy olvasta a könyvet, a Netflixnek  pedig tetszett ötlete. A sorozat Szeretet, Álmok, Küzdelmek, Munka című epizódjaiban tizennyolc idős ember beszél.

Ferenc pápa mindegyikben szerepel, de ragaszkodott ahhoz, hogy ne legyen a sorozat „sztárja”.

Ezt az őt kérdező Antonio Spadaro SJ, a La Civiltà Cattolica főszerkesztője árulta el. Az előzetes szerint a pápa szeretetről azt mondta, annak kulcsa az ingyenesség.

Amikor Spadaro atya megkérdezi tőle „mi a szeretet?”, azt feleli, ez olyan, mintha azt kérdeznéd: mi a levegő? Mondhatjuk, hogy a szeretet egy érzés, vagy elektromos impulzusok sorozata, vagy mágneses mezőkhöz hasonló valami, ami egymáshoz vonz, de egy biztos: az ingyenesség a kulcs.

A szeretetet ingyen adjuk, különben nem is szeretet.

Jane Goodall úgy vélte, a Netflix-sorozat reményt ad azzal, hogy a fiatalokat és az időseket közel hozza egymáshoz. „Ha összehozzuk az idősek bölcsességét a fiatalok szenvedélyével, akkor tudjuk megváltoztatni a világot” – fogalmazott a világhírű főemlőskutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik