Nagyvilág europoli

A fél Európai Unió azt üzente a lengyeleknek, hogy ezt nem kéne, mert baj lesz

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke aggasztónak nevezte a lengyel alkotmánybíróság előző napi döntését, amely szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal, és kijelentette: az uniós bizottság minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál arra, hogy fenntartsa az Európia Unió jogrendjének alapelveit.

Az Európai Bizottság elnöke pénteken közleményben arra reagált, hogy lengyel alkotmánybíróság előző napi döntése szerint az Európai Unióról szóló szerződés bizonyos rendelkezései nincsenek összhangban a lengyel alkotmánnyal. A testület többségi véleménye szerint az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra nézve.

Ursula von der Leyen közölte: az uniós bizottság megkezdte a lengyel alkotmánybíróság döntésének elemzését, annak eredménye alapján határoz a további lépésekről.

Legfőbb prioritásunk annak biztosítása, hogy a lengyel állampolgárok jogait megvédjük, és élvezhessék az európai uniós tagságból származó előnyöket, akárcsak az unió összes polgára

– mondta.

Kiemelte továbbá: az uniós állampolgároknak és a Lengyelországban működő vállalatoknak jogbiztonságra van szükségük, ehhez pedig arra, hogy az uniós szabályokat, beleértve az Európai Unió Bíróságának ítéleteit, teljes mértékben alkalmazzák Lengyelországban.

Szerződéseink nagyon világosak. Az Európai Unió Bíróságának minden határozata kötelező érvényű a tagállamok hatóságaira nézve, beleértve a nemzeti bíróságokat is. Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is

– fogalmazott, és hozzátette: ezt írta alá minden uniós tagállam, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz.

Heiko Maas német külügyminiszter pénteken, a német Funke Médiacsoportnak adott nyilatkozatában arra szólította fel Lengyelországot, hogy teljes mértékben hajtsa végre az uniós jogot.

Lengyelországnak az unió tagjaként be kell tartania az uniós törvényeket, és végre kell hajtania az uniós bíróság döntéseit – közölte.

Ha egy ország úgy dönt, hogy tagja az Európai Uniónak, akkor biztosítania kell, hogy az elfogadott szabályok maradéktalanul és teljes mértékben megvalósuljanak

– fogalmazott, és hozzátette: országa teljes mértékben támogatja az uniós bizottságot az európai jog érvényesítésében.

Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár az RMC/BFMTV tévécsatornának adott nyilatkozatában kijelentette: Lengyelország alkotmánybíróságának ítélete, amely az uniós jognak a lengyel joggal szembeni abszolút elsőbbségével szemben foglalt állást, támadást jelent az Európai Unió ellen.

Az eset rendkívüli komolyságú, amely az uniós kilépés veszélyével járhat – figyelmeztetett.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az uniós tagországok belügyminisztereinek tanácskozására érkezve azt mondta: Varsó a tűzzel játszik, viselkedése szakításhoz vezethet az Európai Unióval.

Tudom, hogy Lengyelországban az emberek európaiak, és európaiak akarnak maradni, de nagyon világosan ki kell mondani, hogy a lengyel kormány a tűzzel játszik. Ahogy azt is, hogy egy bizonyos ponton túl nemcsak jogi szinten, hanem politikai szinten is szakadás következhet be

– fogalmazott.

A luxembourgi külügyminiszer aggasztónak nevezte a lengyelországi fejleményeket, ahol – mint mondta – lépésről lépésre csorbul az európai jog elsőbbsége.

Az európai jog elsőbbsége döntő fontosságú Európa egysége és az európai együttélés szempontjából. Ha ez csorbul, Európa nem lesz ugyanaz, mint amilyennek megismertük

– fogalmazott.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.