Nagyvilág

Trópusi vihar: legalább tizenhárman meghaltak Iránban és Ománban

MOHAMMED MAHJOUB / AFP
MOHAMMED MAHJOUB / AFP

Legalább tizenhárom ember halt meg, miután a Sahín trópusi ciklon lecsapott Omán és Irán egyes részein. Az ománi szultánság északi partvidékén a vihar vasárnap érte el a partokat, és a heves esőzés mellett 150 km/órás széllökéseket is hozott. Az ománi hatóságok hétfőn hét ember halálhírét erősítették még Észak-Batinah tartományban. További négy ember megfulladt vagy földcsuszamlás következtében halt meg még vasárnap a BBC News beszámolója szerint.

Az ománi állami hírügynökség arról számolt be, hogy a fegyveres erők továbbra is mentik az árvíz miatt csapdába került embereket. Mint írták, emellett a megrongálódott utakat is helyreállítják, hogy a segítséget tudjanak nyújtani a katasztrófa által sújtott területeken.

Azt írják, a viharral összefüggésben több mint ötezer embert helyeztek biztonságba az érintett tartományokban létesített mintegy 80 menedékházban.

Iránban az állami média beszámolója szerint két halász holttestét találták meg, további három halász a pakisztáni határ közelében tűnt el az ország délkeleti partjainál. Az iráni parlament elnöke azonban korábban hat halottról beszélt.

Az Egyesült Arab Emirátusok egy részét készenléti állapotba helyezték, mivel a vihar hétfőn délnyugat felé mozdult el a szárazföld felett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik