Emlékezetes és vicces történet volt 2021 májusában, amikor egy amatőr történész felfedezte, hogy nem ott van egy határkő a francia-belga államhatáron, ahol lennie kéne. Csakhamar kiderült, egy belga gazda földjén volt korábban, de zavarta őt a traktorozásban, szóval úgy 2,3 méterrel odébb helyezte. A francia haderő persze nem rendelt el általános mozgósítást, de azért megfeddték a belga gazdát:
Egy hasonló, bár jóval puhább történetbe mi is belefutottunk a magyar-szlovén határon fekvő Kebeleszentmárton (Kobilje) környékén szeptember első hetében. Persze a hasonlóságot nehéz megállapítani, hiszen mi csak egy kettétört határkövet láttunk. A határkő legalább fele ugyanis a föld alá van ásva, csak a kisebbik fele látszik ki, ezt törték le. Hogy itt is egy túlbuzgó szlovén gazda lehetett-e a ludas, azt nem tudni, mindenesetre árulkodó, hogy az államhatár egyik oldalán sűrű magyar tölgyerdő, a másik oldalán szlovén kukoricás terpeszkedik. Az államhatár megjelölését, karbantartását végző földmérő szervezet, a Lechner Tudásközpont munkatársai hoztak ki minket, hogy megmutassák munkájukat.
Miből áll a Lechner munkája?
„A Lechner Tudásközpont Ingatlan-nyilvántartási és Geodéziai Igazgatóság Alaphálózati és Államhatárügyi Osztálya végzi a munkákat” – felel szakmaian Varga Norbert osztályvezető. Elmondja, az itteni munkához földmérő végzettség szükséges, amúgy irodai és terepmunka is akad bőven. Ez nem csoda, a magyar határ 2215 kilométeres, és meglehetősen cikkcakkos: 54 500 töréspont van rajta, 22 ezer határjel határozza meg a határvonalat. A Lechner egyik feladata a határ megjelölésének karbantartása, hogy a határjelek jól láthatók legyenek, és kellően dokumentálva legyen minden. Mindeközben tartani kell a szakmai kapcsolatot az évente összeülő államközi határbizottságokkal (ezek zömmel nemzetközi jogászokból és földmérőkből állnak). Új határmetszéspontokat is ki kell néha jelölniük, nemrég a tervezett M49-es gyorsforgalmi út tengelyét kellett a román kollégákkal közösen kitűzni, hogy mindkét állam azonos koordinátákkal fogadja el és rögzítse a határmetszéspontokat.
A belső állami feladatok jelentősége ott látszik, amikor hazánkat egy nagy teleknek képzeljük el, aminek 54 500 töréspontja van. Minden ezen „belül” vannak: a megyehatárok, a járáshatárok, a községhatárok és a 11 millió ingatlan birtokhatára is.
Természetesen inkább a terepmunka tartogat fizikailag is nehéz feladatokat: sokszor mennek alig járható, elvadult terepre, hegyi utakon ugyanúgy el kell boldogulniuk, mint a Fertő tó nádrengetegében. Hogy miért szükséges a határt a 21. századi technológiák mellett is kijelölni, arra itt egy egyszerű példa: ha egy határátkelőnél történik baleset, pontosan kell tudni, a határvonal mely oldalán esett meg az ütközés, szóval mely állam rendőrsége hívatott helyszínelni és eljárást indítani. Ugyanez érvényes a folyami határokra is, nem mindegy, mely állam vizein ütközik két hajó vagy kell épp a hajózási mélység biztosítása érdekében kotorni.
A vörös vonal
Amikor megérkezünk magyar oldalról a Zala megyei Nemesnép közelében lévő egykori határátkelőhöz, már fel van húzva az útra két csík széles ragasztószalag, ami között látszik a nagyon megkopott régi vörös vonal. Ötévente tartanak karbantartást, festik fel újra a jelet. Szilárd burkolatú utak esetén ez kötelező, épp a balesetes példa mutatja, hogy miért (vasút esetén a sínek két oldalán két kő jelöli a metszéspontot, autópályán csak a leállósávban jelzik a határt, a hidakon határtáblák vannak). A szlovénokkal közös határt még az elődállammal, Jugoszláviával kötött 1983-as határszerződés szabályozza.
Mint megtudjuk – miközben a piros festékkel a „terepesek” mázolni kezdik az aszfaltot a ragasztószalagok közt –, a Lechner éves fix munkaterv szerint dolgozik és vonul ki az egyes határszakaszokra helyszínelni, karbantartani. Míg az aszfalton dolgoznak, Varga Norberttel, az osztályáról Csorba Kristóf magyar-szlovén témafelelős mérnökkel, Kovács Lajos terepi munkacsoport-vezetővel és Varga Feliciánnal, az Ingatlan-nyilvántartási és Geodéziai Igazgatóság igazgatójával arrébb sétálunk, be az erdőbe. Egy kaszált, tisztított nyiladék kacskaringózik be a rengetegbe (a rendőrség feladata a kaszálás, járhatóan tartás), amiben itt-ott fehér határkövek villannak fel. Az államhatárjelek fenntartása fele-fele arányban van megosztva a szomszédos országok illetékes szerveivel.
A szakemberek mesélnek a Fertő tavon lévő, körbebetonozott határszigetekről – ha megnézzük a fertői államhatárt, két nagy töréspont van benne, ezeket jelölik a szigetek. Azt is megtudjuk, hogy
a Kőszeg és Léka közti településhatárt jelölte régen, aztán amikor az egyik település Ausztriához került, a másik meg Magyarországon maradt, a kő már nemcsak őket választotta el, hanem két szuverén államot is.
A kövek helye ritkán változik, a felirat ellenben sűrűn. Trianon után a déli határ menti köveken SHS felirat volt a déli oldalon, azaz a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság jele. Ez a név Jugoszláviára módosult, a titói érában SFRJ volt a rövidítés. Aztán elkezdett aprózódni a délszláv állam, Kis-Jugoszláviából Szerbia és Montenegró (SCG) lett, majd Szerb Köztársaság (PC, cirill betűkkel utalva a hivatalos elnevezésre). Az általunk meglátogatott határszakaszon 1991 óta RS felirat látható, azaz Republika Slovenija.
Varga Norbert elmondja, a magyar-szovjet határon a két ország címerei jelölték a felségterületet, de aztán Ukrajna leválásával lecserélték az egyik oldali címereket, mi magyarok pedig az egyszerű M betűt kezdtük használni.
A Trianon előtti Magyarország határköveit az erdélyi Kárpátok bércein még sok helyen megtalálni. Romániával 1888-ban kötött a Monarchia olyan modern határegyezményt, amelynek szakkifejezései beépültek a terminológiába, a nemzetközi jog a mai napig használja őket. Amúgy a történelmi, politikai sérelmeket nem a határköveken szokták az emberek levezetni Varga Norbert szerint, inkább ittas legénykedők tesznek kárt a határjelekben.
Senkiföldje, furulya, állandósító
Miközben az úton a festék egyik fele már megszáradt – rá is engedik a gyér autóforgalmat –, a másik oldal száradására várunk. Nehézkes ügy, nem süt rá a nap, az istennek sem akar szikkadni a vörös vonal, ami jól mutatja a határügyesek tételmondatát:
Kettéoszlik hát a csapat, egy kis brigád marad forgalmat irányítani és imádkozni a gyors festékszáradásért, mi a többiekkel átmegyünk teljesen Szlovéniába, Kobiljébe, hogy onnan megközelítsük az emlegetett kettétört határkövet. A 4×4-es pickupok könnyen megbirkóznak a mezőgazdasági úttal, bár van, amin ők se mennek át, gyakran kell keresztbe dőlt fát stihlezni, hogy továbbgördülhessenek. Itt ilyen gond nincs, sár sem akadályoz, aszály kínozza a vendek kukoricatábláját, porzik a talaj, ahogy a helyben toborzott munkások elkezdik kiásni a kettétört kő földbe szakadt felét.
Közben megtudjuk, néha nem árt óvatosan ásni, világháborús aknagránáttól koponyáig sok minden kifordult már a földből. A baranyai határon pedig a délszláv háborúból maradt robbanószerkezetek kerülnek elő, az aknamentesítés után szerencsére egyre ritkábban.
Az ásás befejeződik, előkerül a „furulya”. Ne bukolikus, pásztori idillt képzeljünk el pokrócon falatozással és örömzenével. A határügyesek furulyája egy méretes bontócsákány, amivel le tudnak nyúlni kifeszegetni a követ. Nagy nehezen kihúzzák a furulyával a kő törött darabját (megvan vagy 110 kilós), aztán jön a régészkedés. Amint koppan az ásó, megtudjuk, hogy a föld alatt is van egy jel, azt kell láthatóvá tenni. A kis kő a rajta lévő kereszttel aztán kibukkan körülbelül egy méter mélyen, szóval jöhet fölé a fém állványzat, az állandósító. Előkerülnek a „kegytárgyak” is, na nem Szűz Mária-szoborra kell gondolni, hanem egy kis dobozkában azok az eszközök (a többi közt egy függőón), amik segítségével belövik a föld alatti jel középpontját. Négy markos legény beemeli az új, 160 kilós követ, az állandósítóval beállítják pontosan, majd jöhet az új kő körüli lyuk betemetése.
Mi történik a leselejtezett határkövekkel? Hát elviszik a Bosnyák téri központba, bár az apátistvánfalvi határőrmúzeumba is került már pár darab.
A terepesekből ömlenek a sztorik, miközben zajlik a kő stabilizálása, megtudjuk, egyiküket hogyan helikoptereztették anno az osztrák kollégák az olasz határon (a magas hegyekben csak légi úton lehet megoldani a határjelcserét, renoválást, ellenőrzést), hogy milyen nehéz gleccseren határt kijelölni, és hogy a Boden-tavon lévő hármashatárpont helyéről csak az utóbbi években állapodott meg Svájc, Ausztria és Németország.
A betemetés is befejeződik, az A361-es számú határkövet gyorsan lefestik fehérre, majd fekete festékkel a korábban sablonnal benyomott számokat, felségjeleket festik fel rá (RS a szlovén, M a magyar oldalon, a tetejére a határ irányát jelző kereszt és nyilak). A festéssel vigyázni kell, volt már, hogy a vaddisznó lenyalta a friss festéket, de a tehenek is imádták anno a mészfestéket, át is kellett állni más típusra.
Erdőcsere, dzsungelvita
Mielőtt távoznánk, megtudjuk, hogy legföljebb tíz centit tévedhetnek a kő középpontjával. Ezt manapság már GPS-alapú földmérő műszerrel ellenőrzik. A következő helyszínt már az újságírói kíváncsiságnak mutatják meg. A Lendva folyó gátján zötyögünk sokáig, nagy nehezen kikerülünk egy dömpert és egy lánctalpas munkagépet, amik a gátat renoválják, majd megérkezünk egy idilli helyszínre. Eddig a pontig a folyó középvonala a határ, amit a partokon két oldalt elhelyezett kövekkel jelölnek. Ezeken egy irányt jelző nyíl és egy méterben meghatározott távolság mutatja, merre van pontosan a határ.
Ahol megállunk, ott hagyja el az államhatár a folyómedret, és vág neki az erdőnek. Ez azért érdekes helyszín – osztja meg Varga Norbert –, mert nemrég államterület-csere volt szlovénokkal. Az árvizek levezetése miatt a folyó medrét szabályozták. És a területcserének nullszaldóra kell kijönnie, egyik állam sem veszthet vagy nyerhet hektárokat. Hát úgy jött ki a matek, hogy Magyarország a csere során mínuszban volt, ezért a szlovénok nekünk adtak még pár hektár erdőt. Varga Norbert mutatja is a régi határnyiladékot, amit mára benőtt az erdő, nagyjából látni, mekkora új erdővel gyarapodtunk (ami most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében van).
A másik irányban is autózunk egyet a töltés végéig, a Kerka és a Lendva összefolyásáig. Ha az előbb idillről beszéltünk, ez maga a kánaán, két kicsi, de bővízű (és mint megtudjuk, nagy eső után 1-2 óra alatt métereket emelkedő) folyócska torkolatvidéke ez, két oldalt erdők, csobogás, madárcsicsergés az egyetlen zaj. Itt a túlparton kanyarog tovább a magyar határ, de az már nem biztos, hogy Szlovéniával vagy Horvátországgal közös-e ez a határszakasz. Ugyanis a túloldalt a délszláv háború vége óta megy a vita erről. Nagy reflektorfényt igazán a két állam tengeri határvitája kapott, de itt is van jónéhány hektár erdő, aminek sorsáról a mai napig nem tudtak dönteni, a nemzeti büszkeség senkinek sem engedi, hogy lemondjon róla (ezen a térképen látható, mennyire kusza a határvonal így is a térségben).
„Ide csak kihalásos alapon lehet bekerülni” – mondja egy ponton Kovács Lajos, aki végig lelkesen és jókedvűen sztorizik. Három évtizede tartja karban a magyar határt, ő aztán tényleg igazi rutinos róka, nem úgy, mint a fent említett festékes mancsú állat. A kis csapat sok minden megélt már, olykor rendkívüli eseményekbe is keveredtek. A migrációs válság idején például éppen a határjeleket javították a szerb határon, miközben tucatjával sétáltak el mellettük a Nyugat-Európába igyekvő menekültek. De a bűnözést is megtapasztalják néha Varga Norbert elmondása szerint:
Nemrég a terepes csoportunk közvetlen közelében próbáltak cigarettaszállítmányt átcsempészni az ukrán államhatáron.
Mi pedig hálát adunk neki, hogy a schengeni határon vagyunk. Ugyanis annyiszor léptük át ezen a napon a magyar határt oda-vissza, hogy normál esetben már az őrszobán ülnénk. Így viszont a határkövek emlékével és súlyával hagyjuk ott a Lendva gátját, és térünk vissza az M70-es aszfaltozott biztonságába.
