POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Nagyvilág

„Aznap este egyedül voltam, teljesen meztelen, ő pedig rajtam feküdt”

Megrázó vallomásban beszélt négy olimpikon, köztük McKayla Maroney és Simone Biles az amerikai szenátus bizottsági meghallgatásán arról, hogy hiába jelentették a hatóságoknak, hogy a csapatorvos, Larry Nassar szexuálisan zaklatja őket, mégsem segített nekik senki.

Aznap este egyedül voltam, teljesen meztelen, ő pedig rajtam feküdt, és órákon keresztül molesztált – mondta McKayla Maroney az őt csendben figyelő hallgatóságnak szeptember 15-én, az Amerikai Egyesült Államok szenátusának igazságügyi bizottsága előtt azzal kapcsolatban, hogy hogyan molesztálta éveken keresztül Larry Nassar, a női tornászválogatott korábbi orvosa, aki a bűncselekményeket „orvosi kezelésnek” próbálta beállítani. A fenti eset tíz évvel ezelőtt történt Japánban, amikor Maroney mindössze 15 éves volt, de egy évvel később, 2012-ben Londonban is szexuálisan zaklatta a férfi, nem sokkal azelőtt, hogy Maroney olimpiai aranyat nyert volna.

SCOTT OLSON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Larry Nassar, a kiskorú sportolók szexuális zaklatásával vádolt sportorvos tárgyalása a Michigan állambeli Lansing bíróságon 2018. január 16-án

McKayla Maroney egyike volt annak a négy tornásznak, akik a szenátusi bizottság előtt részletesen beszéltek arról, hogy mit művelt velük Nassar, akit 2018-ban másodszor is 40-től 125 évig terjedő börtönre ítéltek szexuális zaklatás és gyermekpornográfia birtoklása miatt, így minden bizonnyal a rács mögött fog meghalni. Az áldozatok szerdai tanúvallomásai nemcsak azért voltak felkavaróak, mert nagy nyilvánosság előtt mondták el a történteket, hanem azért is, mert egyértelműen kiderült, hogy a fiatal lányok hiába kértek segítséget, nem kaptak.

Kapcsolódó
Ő volt az egyetlen kedves felnőtt – amíg nem nyúlt a bugyimba
A versengés oltárán áldozták fel lányok százait az amerikai tornászszövetségben, amikor hagyták szabadon garázdálkodni a gyerekmolesztáló sportorvost, Larry Nassart.

10 évesnél fiatalabbak is az áldozatok között

Az amerikai igazságügyi minisztérium idén júliusban adott ki egy jelentést, amelyből kiderült, hogy mennyire cserbenhagyták a zaklatásra panaszkodó lányokat. A tornászok 2015 júliusától kezdve több alkalommal is bejelentést tettek az FBI indianapolisi irodájában Nassar ellen, azonban egészen addig nem történt semmi, míg 2016 augusztusában az orvost foglalkoztató Michigani Egyetem rendőrségére be nem futott egy újabb feljelentés. A minisztériumi jelentés szerint csak ezalatt az egy év alatt több mint 70 fiatal sportolót zaklatott Nassar, de ez a szám akár 120 is lehet, köztük tíz évesnél fiatalabbak is, az évek alatt pedig több száz áldozata is lehetett az orvosnak. Az egyik ügyvéd úgy fogalmazott:

Cserbenhagyták ezeket a nőket. Cserbenhagyták ezeket a családokat. Úgy tűnik, senki sem törődik ezekkel a kislányokkal.

A jelentés arról is írt, hogy az indianapolisi FBI-iroda vezetője, W. Jay Abbott több alkalommal is hazudott a minisztériumi vizsgálat során, amikor a Nassarral kapcsolatos bejelentésekről kérdezték, hogy megpróbálja elfedni a szövetségi ügynökök által elkövetett hibákat. Abbott 2018-ban nyugdíjba vonult, az igazságügyi minisztérium pedig egyelőre úgy döntött, nem indít eljárást ellene.

SAUL LOEB / POOL / AFP Simone Biles, McKayla Maroney, Maggie Nichols és Aly Raisman eskütétele az Amerikai Egyesült Államok szenátusának igazságügyi bizottsága előtt 2021. szeptember 15-én

McKayla Maroney a szerdai meghallgatáson elmesélte, hogy ő 2015-ben hívta fel az FBI-t, még azelőtt, hogy egyáltalán az édesanyjának elmesélte volna, mit tett vele Nassar. A fiatal nő a hálószobája padlóján ülve három órán keresztül ecsetelte az FBI-ügynöknek a történteket, aki a végén csak annyit kérdezett:

Ez minden?

Maroney megjegyezte: az FBI nem csak hogy először nem vette jegyzőkönyvbe a zaklatásról szóló bejelentést, de amikor 17 hónappal később mégis regisztrálták, akkor teljesen meghamisították az általa elmondottakat. „Úgy döntöttek, hogy hazudni fognak arról, amit mondtam és inkább megvédenek egy gyerekmolesztálót, ahelyett, hogy engem és másokat védenének meg.”

Nem megfelelő nyomozati gyakorlat

A júliusi jelentésben Abbotton kívül egy másik, meg nem nevezett ügynökről is írtak, a szenátusi meghallgatáson azonban kiderült, hogy Michael Langemanról van szó, akit két héttel ezelőtt rúgtak ki. Langeman volt az, akivel Maroney először beszélt telefonon, és akinek az igazságügyi minisztérium szerint tudnia kellett volna, hogy nem egyedi esetről van szó.

Rachael Denhollander volt az első, aki nyilvánosan megvádolta Nassart. A jelenleg ügyvédként dolgozó korábbi tornász nem lepődött meg azon, ami a minisztériumi jelentésben szerepelt. „Amikor nyilvánosságra hoztam a történteket, számítottam arra, hogy kiderül, elrontották a nyomozásokat és megpróbálták elfedni a történteket. A túlélőknek ezzel kell megküzdeniük, mégis folyamatosan arról kérdezik őket, miért nem tesznek feljelentést. Hát ezért.”

Aly Raisman olimpiai bajnok először 2017-ben szólalt fel a zaklatások ügyében, és annyira felkavarta a dolog, hogy állni is alig bírt. Azóta több alkalommal is kórházba kellett szállítani, mert a trauma testi tüneteket okozott nála. Szerdán azt mondta, lehet, hogy hónapokba telik, míg túlteszi magát ezen a meghallgatáson, de úgy érezte, neki is részt kell vennie rajta, hogy megvédjen másokat és hogy változásra kényszerítse a sportágat és a hatóságokat.

Sajnálom, hogy ilyen sokan újra és újra cserbenhagyták önöket. Azt különösen sajnálom, hogy voltak olyan emberek az FBI-nál, akiknek lehetőségük lett volna már 2015-ben megállítaniuk ezt a szörnyeteget, de kudarcot vallottak, és ez megbocsáthatatlan.

Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Aly Raisman

– jelentette ki a szenátusban Christopher A. Wray, az FBI igazgatója, aki 2017 óta vezeti az ügynökséget. Amikor arról kérdezték Wray-t, hogy miért kezelték ennyire rosszul a helyzetet, az igazgató elmondta, az ügynökök olyan hibákat követtek el, amelyek nem felelnek meg az FBI nyomozati gyakorlatának. – Nincs jó magyarázatom erre. Nincs olyan bolygó, ahol ez elfogadható lenne – mondta-

Hozzátette azt is, hogy a Nassar-ügy miatt az FBI megreformálta a saját előírásait, az eljárásokat és a képzéseket, és hangsúlyozta, hogy az ügynökök most már az állami és a helyi hatóságoknak is jelentik a zaklatási ügyeket.

Az egész rendszer tehet róla

Patrick Leahy demokrata párti szenátor azonban nem volt elégedett Wray válaszával, mondván, az sem a tornászok, sem az amerikai állampolgárok számára nem nyújt vigaszt, az pedig egész egyszerűen felháborító, hogy a bejelentéseket félrekezelő ügynököket nem vonják felelősségre.

Egy csomó embernek börtönben kellene lennie.

Leahy-vel azonos állásponton voltak más szenátorok is. Richard Durbin, a bizottság ugyancsak demokrata párti elnöke az FBI működésével kapcsolatban már a meghallgatás elején kötelességszegést, rendszerszintű problémákat és durva kudarcokat emlegetett. Hozzátette: mindig megdöbbentő, ha a bűnüldöző szervek hibáznak, márpedig ebben az esetben ez történt.

A meghallgatáson felszólalt Maggie Nichols, aki az olimpiai csapatból elsőként vádolta meg Nassart, valamint a négyszeres olimpiai bajnok és tizenkilencszeres világbajnok Simone Biles is. Biles a koronavírus miatt idén megrendezett nyári olimpián pszichés problémákra hivatkozva, és a mentális egészségét előtérbe helyezve visszalépett a csapatversenytől és az egyéni összetettől.

Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Simone Biles

A minden idők legjobbjaként is emlegetett tornász elmondta, hogy a zaklatások miatt elszenvedett lelki sérülések az áldozatokkal maradnak, és tudni akarja, hogy ki és mit tudott a Nassar által elkövetett borzalmakról. Biles a bizottság előtt könnyek között beszélt arról, nem akarja, hogy még több fiatallal történjen meg az, ami vele és a társaival.

Hogy egyértelmű legyek, nem csak Larry Nassart hibáztatom, hanem az egész rendszert is, amely lehetővé tette, hogy ezek a zaklatások megtörténjenek, és szemet hunyt felettük.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.