Nagyvilág

Egyre több a kínai atomfegyver, aggódik Amerika

Brendan Smialowski / POOL / AFP
Brendan Smialowski / POOL / AFP
400 vs 3800.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a több mint két tucat országot tömörítő Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Regionális Fóruma (ARF) által megtartott virtuális ülésen „mély aggodalmát fejezte ki Kína nukleáris arzenáljának gyors növekedése miatt, amely rávilágít arra, hogy Peking élesen eltért évtizedes nukleáris stratégiájától, amely a minimális elrettentésen alapult”.

Blinken  felszólította Kínát, hogy hagyjon fel a „provokatív” viselkedéssel a Dél-kínai-tengeren, és „komoly aggodalmát fejezte ki” a Tibetben, Hongkongban és Hszincsiangban folytatott emberi jogi visszaélések miatt.

Amerikai műholdas felvételeken alapuló jelentések szerint Kína ország több száz új silót épített nukleáris rakétái számára. A Pentagon tavalyi jelentése szerint Kína 2020-ban körülbelül kétszáz nukleáris robbanófejjel rendelkezett, és úgy becsülték, hogy ez legalább a kétszeresére nőhet, ha Peking bővíti és modernizálja erőit.

Kína szerint arzenálja eltörpül az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris fegyverzete mellett, és közölte, hogy kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a stratégiai biztonságról „az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján”.

Elemzők szerint az Egyesült Államok körülbelül 3800 nukleáris robbanófejjel rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik