Nagyvilág

Bajkeverő Velja visszavágott a szerb elnöknek

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
Aleksandar Vucic korában egy tévéműsorban arról beszélt, hogy a bandája ledarálta a holttesteket, azokból csevapot készített. A maffiafőnök szerint kapcsolatban álltak.

A Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat nevű szerbiai oknyomozó portál (KRIK) információi szerint Veljko Belivuk (Bajkeverő Velja) ügyészségi kihallgatásán azt mondta, kapcsolatban állt a szerb politikai elittel, Vucic elnök és közeli munkatársai is kértek tőle különböző „szolgáltatásokat” – írja a Szabad Magyar Szó.

A KRIK megszerezte a két héttel ezelőtti kihallgatás jegyzőkönyvét. Az alapján közölte, hogy a maffiafőnök azt állította: az államfő és munkatársai kérték, hogy biztosítsa: a Partizan szurkolói ne skandáljanak Vucic-ellenes jelszavakat, emberei őrizzék a „rendet” a Büszkeségnapi Felvonuláson, félemlítsék meg azokat, akik tüntetéseket szerveznek a hatalom ellen. Belivuk kihallgatáson azt is elmondta, hogy tíz éve az elnök Szerb Haladó Pártjának tagja.

Tagadta az ellene felhozott gyilkossági vádakat. Embereivel még február 4-én vettek őrizetbe. Őt és bandáját öt brutális gyilkosság elkövetésével, drogterjesztéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Néhány napja, már Belivuk kihallgatása után, a szerb belügyminiszter egy tévéműsorban azzal sokkolta a nézőket, hogy képeket mutatott egy fej nélküli holttestről, amelyről azt mondta, Belivuk embereinek mobiltelefonjain találták.

Korábban Aleksandar Vucic elnök szintén egy tévéműsorban azt állította, Veljko Belivuk bűnbandája ledarálta a holttesteket, azokból csevapot készített. Egy ismert ügyvéd már akkor azzal magyarázta a történetet, hogy az államfő ellen fordultak az addig védelme alatt álló bűnözők.

Kapcsolódó
Bírálják a szerb elnököt, amiért a ledarált emberekről beszélt
Egy ismert jogász szerint az államfőt ki kellene hallgatni a Belivuk-ügyben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik