Nagyvilág

Bírálják a szerb elnököt, amiért a ledarált emberekről beszélt

Andrej Cukic / MTI / EPA
Andrej Cukic / MTI / EPA
Egy ismert jogász szerint az államfőt ki kellene hallgatni a Belivuk-ügyben.

Néhány napja Aleksandar Vucic egy tévéműsorban beszélt arról, hogy Szerbiában Veljko Belivuk bűnbandája, miként darált le holttesteket, csinált azokból csevapot. A Szabad Magyar Szó azt írja, a sokkoló államfői tévéinterjú után most egy ismert jogász azt javasolta, a szerb elnököt idézzék be a Belivuk-ügyben.

Borivoje Borovic ügyvéd szerint Aleksandar Vucicot tanúként kellene kihallgatni, mert nagyon sokat tud, igen részletesen beszčlt a banda által elkövetett bűnökről, amivel nemcsak felzaklatta a polgárokat, hanem nyomást is gyakorolt az igazságszolgáltatásra.

Emlékeztetett rá, hogy a Szerbiában a jelenleg hatalmon lévők már régóta felhasználták piszkos ügyleteikhez a focihuligánokat.

Ők verték az embereket a belgrádi tüntetéseken, de az elnöki beiktatást is ők biztosították, és felhasználták őket a választási kampányoknál is.

Szerinte gond, hogy Szerbiában az ügyészség nem a politikusok, a maffia és a szurkolók kapcsolatát vizsgálja, ráadásul egy politikus azzal akarja elnyerni a polgárok bizalmát, hogy a médiában morbid részleteket tesz közzé a bandák rémtetteiről.

Kapcsolódó
Hiába faggatták a maffiáról a szerb foci urát
Az elnök csalódott volt testőrében, aki a Szerbiai Labdarúgó Szövetség elnökeként nem vállalta a poligráfos vizsgálatot. 

Szerinte az elnök nyilatkozatával veszélyezteti a vizsgálatot.

Amíg tart a vizsgálat, az államelnök, vagy a miniszterek nem tehetnek közzé bizonyítékokat, mert ezzel nyomást gyakorolnak az ügyészségre és a bíróságra.

Vucic előtt soha egyetlen elnök sem tett volna ilyen brutális és nem bizonyított információkat közzé, hiszen még nem tudni, kit, milyen bűncselekménnyel vádolnak. Politikus nem kommentálhat vizsgálati szakaszban lévő bűnügyeket, bár egy „normális” államban az alvilághoz sincs köze – mondta az ismert ügyvéd.

Szerinte az alvilág előbb-utóbb a hatalom ellen fordul, akkor pedig a politikusoknak nem marad más hátra, „mint a médián keresztül segítséget kérni, hogy a polgárok ítéljék el azokat a tetteket, amiket addig a védelmük alatt álló bűnözők elkövettek.”

Kapcsolódó
A maffiafőnök informátorai nyomták fel a szerb focielnököt
Őrizetbe vették, majd elengedték, de a nyomozást folytatják ellene.

Korábban Aleksandar Vulin belügyminiszter beszélt arról, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vizsgálatai több ember DNS-mintáját mutatták ki a Belivuk házában talált ipari húsdarálón.

Kapcsolódó
Megkínozta, majd ipari húsdarálón ledarálta az áldozatait egy szerb bűnszervezet
Több ember DNS-ét találták meg az ipari darálón. Videón a gyilkos banda rejtekhelye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik