Nagyvilág

Lebontják Charlottesville hírhedt konföderációs szobrait

WIN MCNAMEE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
WIN MCNAMEE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Két konföderációs bronzszobrot is lebontanak a hétvégén a virginiai Charlottesville-ben – írja az ABC News. Robert E. Lee tábornok és Thomas J. „Stonewall” Jackson parancsnok emlékműve körül az elmúlt években komoly vita alakult ki, Lee szobrát először öt éve akarták eltávolítani. 2017-ben a műemléknél gyűlekeztek a fehér felsőbbrendűséget hirdetők, majd a városban összecsapások alakultak ki, melyben egy ember meghalt.

Kapcsolódó
Már biztos, hogy Charlottesville ott lesz a törikönyvekben
Neonácik, gázolás, a szervező elkergetése, visszhang – összefoglaltuk, mi történt péntek óta.

A szobrokat szombaton távolítják el, talapzatukat csak később szállítják el. A műemlékek helyszínén, a Market Street Parkban és a Court Square Parkban nyilvános területeket alakítottak ki az érdeklődők számára. A városi tanács június 7-én adott ki egy határozatot a szobrok raktárba helyezéséről.

A tanács először 2017-ben szavazott a szobrok elmozdításáról, akkor a műemlékek támogatói pert indítottak. Idén áprilisban a Virginiai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi bírósági döntést, amely azt állította, hogy a szobrokat állami törvény védi.

A szobrok végleges elhelyezése a városi tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik, amíg a döntéshozók nem határozzák meg a műemlékek sorsát, egy biztos helyen fogják őrizni őket. A város múzeumokat, kormányzati szerveket és a katonaságot is megkereste, hogy új tulajt találjanak a szobroknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik