Nagyvilág

Szükségállapotot rendeltek el Charlottesville-ben

Válsághelyzet alakult ki az egyesült államokbeli Charlottesville-ben, miután péntek este a fehér felsőbbrendűséget hirdetők tüntettek. A rasszista tüntetők összecsaptak az ellentüntetőkkel, ekkor eszkalálódott az erőszak. A helyi hatóságok szombat délután úgy döntöttek, hogy szükségállapotot rendelnek el.

A város polgármestere azt mondta, egy ember meghalt, 19-en megsérültek.

A neonáci tüntetők a Virginiai Egyetemnél vonultak fel, Robert Edward Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen tiltakoztak. Ő volt az a tábornok, aki az amerikai polgárháborúban a rabszolgaságpárti déliek hadseregét vezette.

A tüntetők és ellentüntetők botokkal és puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát “Egységet és biztonságot Amerikának” nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis – törvénytelennek nyilvánítva – berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.

A tüntetők közé hajtott egy jármű is, legalább négyen megsérültek:

Donald Trump elnök is elítélte (szomorúnak minősítette) a Charlottesville-ben történteket:

A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől – utcákról, középületek elől – eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is – ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll – és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.

(CNN, MTI)

Kiemelt kép: Win McNamee/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik