Nagyvilág

Öngyilkos lett egy 14 éves belga lány, miután öt fiatal megerőszakolta

JAMES ARTHUR GEKIERE / BELGA MAG / Belga via AFP
JAMES ARTHUR GEKIERE / BELGA MAG / Belga via AFP

Letartóztattak öt tinédzsert Belgiumban, miután a gyanú szerint csoportosan megerőszakoltak egy 14 éves lányt, aki négy nappal később öngyilkos lett, írja a BBC.

A belga ügyészség közölte, hogy három kiskorú gyanúsítottat fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetébe szállítottak, egy 18 és egy 19 éves férfit pedig őrizetbe vettek, ők már szerdán bíróság elé állnak.

Az ügyészség ugyanakkor csak azt erősítette meg, hogy az „áldozat halálát megelőző bűncselekmények” miatt zajlik ellenük nyomozás.

Belga sajtóértesülések szerint a lány május 15-én Gent városában találkozott egy fiú barátjával, aki viszont négy másik fiúval érkezett a helyszínre és zaklatni kezdték őt. A támadásról felvételeket is közöltek az közösségi oldalakon.

Azok a képsorok voltak az utolsó cseppek a pohárban. Összeomlott a világ benne

– mondta megtörtent az áldozat édesapja a Het Nieuwsblad című belga lapnak.

Az eset megrázta az egész országot. Sarah Schlitz, a nemek közötti egyenlőség, az esélyegyenlőség és a sokszínűség államtitkára azt sürgette, meg kell akadályozni, hogy szexuális zaklatásról kerüljenek fel videók az internetre.

Az efféle képsorok terjesztése a közösségi médiában nemcsak tűrhetetlen, de illegális is. Egyszerűen nem lehetne lehetséges

– közölte, hozzátéve, hogy hamarosan tárgyalásokat is kezdeményeznek több közösségi oldal képviselőivel a témában.

Vincent van Quickenborne belga igazságügyi miniszter a Twitter-oldalán úgy kommentálta az eseményeket,

borzalmas. Nincsenek rá szavak. Arra kérem a szexuális erőszak áldozatait, tegyenek feljelentést.

Hozzátette, az igazságügyi rendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy a ragadozókat elkapják és a megfelelő büntetésben részesítsék őket.

Belgiumban évente megközelítőleg 200 csoportos szexuális erőszakról tesznek bejelentést, tehát legalább minden második nap egyről.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik