Belföld

Elítélték a férfit, aki eszméletlenre vert egy tinilányt, hogy megerőszakolja

Kilenc és fél év börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt az emberölés kísérletével, valamint szexuális erőszakkal és kifosztással vádolt férfit, aki kis híján megölt, majd megpróbált megerőszakolni egy tinédzser korú lányt. A férfit 10 évre eltiltották a közügyektől, és véglegesen minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával foglalkozhatna.

A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása szerint a harmincas férfi, mint „a család barátja” került kapcsolatba későbbi áldozatával, akivel baráti viszonyt ápoltak. Közöttük testiség nem volt, a férfi mégis párkapcsolatnak tekintette a viszonyukat. Erős féltékenységet érzett ezért, amikor a lány egy saját korabeli fiúval került érzelmi kapcsolatba, és hogy a helyzetet tisztázza, egy tavaly júniusi délután elcsalta egy lakott területen kívüli cserjés-ligetes területre azzal, hogy a testvére ajándékot küldött neki.

Miután a lány kitartott a szakítás mellett, a férfi a nyakánál fogva a földre lökte, a mellkasára ült, é csaknem húsz percig nagy erővel fojtogatta, közben kést rántott és kis erővel többször megszúrta a nyakát.

Ezt követően megpróbált közösülni az ekkorra már eszméletlen áldozatával, de miután erre képtelennek mutatkozott, magához vette a lány kulcscsomóját és mobiltelefonját, és halottnak vélt áldozatát hátrahagyva elhagyta a helyszínt. A kislány kis híján belehalt a fojtogatásba, és csupán a véletlennek köszönheti az életét, órákkal később tért csak magához. A férfit másnap őrizetbe vették.

A férfi már az előkészületi ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetést, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság kilenc és fél év börtönre ítélte. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, az elkövető és védője azonban enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik