Nagyvilág

„Szörnyű csontváz vagyok” – Navalnij először jelent meg a bíróságon éhségsztrájkja után

Egy moszkvai bíróság csütörtökön helybenhagyta az Alekszej Navalnijra kiszabott büntetését. Az orosz ellenzéki vezető videón jelentkezett be a tárgyalásra, ez volt az első nyilvános megjelenése azóta, hogy éhségsztrájkba kezdett, írja a CNN.

A láthatóan sovány Navalnij arra használta fel a bejelentkezését, hogy újabb támadást indítson Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormánya ellen, miközben a bírót és az ügyészeket árulóknak nevezte.

Az aktivistát még februárban börtönözték be a feltételes szabadon bocsátása szabályai megsértése miatt azt követően, hogy vélhetően Novicsokkal mérgezték meg egy repülőútján és élet-halál közt, kómában volt hetekig Németországban. Navalnij a Kremlt vádolja a merényletkísérlet elkövetésével, de a kormány ezt már többször is tagadta.

Navalnij március 31-én kezdett éhségsztrájkba. Megfelelő egészségügyi ellátást követelt, állapota súlyosan romlott, de múlt héten végül befejezte a tiltakozását, mert végre megfelelően ellátták.

Beszélhetett a feleségével, Julia Navalnyával, aki személyesen jelent meg a bíróságon. Neki mesélt állapotáról és arról is, mit eszik.

Megnéztem magam, szörnyű csontváz vagyok. Hetedik osztályos lehettem, amikor utoljára 72 kiló voltam

– mondta a politikus.

Moscow’s Babushkinsky Court / Sputnik via AFP)

Ügyvédje szerint Navalnij 94 kilogrammos volt januárban, amikor Németországból hazatért Moszkvába.

Az orosz ellenzéki vezető arról is beszélt,

négy evőkanál zabkását ettem mostanáig, ma ötöt, holnap már hatot.

Putyint meztelen királynak nevezte, akire már nem csak egy kisfiú kiabál, hanem emberek milliói.

Ez elég egyértelmű. Húsz év hatalom ide vezetett, korona nő a füléből. A meztelen királyotok a legvégsőkig akar uralkodni, nem érdekli az országa, ragaszkodik a hatalomhoz és örökké meg akarja tartani

– fogalmazott.

Amikor a bíró meg akarta szakítani, őt is és az ügyészeket is árulóknak nevezte.

Navalnijt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ebbe beleszámították a már letöltött 10 hónap házi őrizetet, így 2 év 8 hónapra vonult rács mögé.

Kapcsolódó
Amnesty International: Navalnijnak lassú halált szánnak
A bebörtönzött orosz ellenzékit nem hagyják aludni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik