Nagyvilág

A lengyelek is orosz diplomatákat terveznek kiutasítani

Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Arányos választ helyezett kilátásba Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes, miután Oroszország pénteken diplomáciai jegyzékben hivatalosan is megerősítette öt lengyel diplomata kiutasítását.

Szynkowski vel Sek sajtóértekezletén közölte: az orosz külügyminisztériumba pénteken bekéretett moszkvai lengyel nagykövet átvette a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket. „A lépésre számítottunk, hiszen az orosz külügy ezt már korábban jelezte honlapján” – utalt a diplomata a viszály múlt heti fejleményeire.

Moszkva döntését Varsó tudomásul veszi, és fenntartja magának az arányos válasz jogát – jelentette ki Szynkowski vel Sek. Úgy vélte: Oroszország lépései „ártalmasak, destabilizálják a térségbeli helyzetet”. “Adott helyzetben nagyon korlátozottak a párbeszéd lehetőségei” – tette hozzá.

Varsó múlt csütörtökön minősítette nemkívánatos személynek a varsói orosz nagykövetség három munkatársát. A lépést azzal indokolta, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak. Moszkva ezt követően válaszlépésként kilátásba helyezte öt lengyel diplomata kiutasítását. A jegyzék pénteki átadása ezt a döntést tette hivatalossá.

A lengyel-orosz diplomáciai csörte kezdete időben egybeesett tíz orosz diplomata kiutasításával az Egyesült Államokból, amely lépésre reagálva Moszkva tíz amerikai diplomatát minősített nemkívánatos személynek.

Szombaton viszont Prága utasított ki 18 orosz diplomatát a dél-morvaországi Vrbeticében 2014-ben történt robbanásokkal összefüggésben. Oroszország 20 cseh diplomata kiutasításával válaszolt, mire Csehország csütörtökön további orosz diplomaták kiutasítását helyezte kilátásba. Az utóbbi lépés nyomán a prágai orosz és a moszkvai cseh nagykövetség személyzete egyenlő létszámú lesz.

A visegrádi csoport országai a hétfőn a lengyel soros elnökség által ismertetett közös külügyminiszteri nyilatkozatban szolidaritásukat fejezték ki Csehországgal. A dokumentumot szerdán az országcsoport házelnökei is támogatták.

Csütörtökön Szlovákia bejelentette, hogy Csehországgal való szolidaritása jeléül szintén kiutasít három orosz diplomatát, amire az orosz külügyminisztérium válaszlépéseket helyezett kilátásba. Pénteken a három balti ország is bejelentette orosz diplomaták kiutasítását.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik