Látszólag véletlennek tűnt, de Irán Izraelhez köthető szabotázsnak titulálta, hogy vasárnap a natanzi nukleáris létesítményben tűz ütött ki és elment az áram, ami károkat okozott az uránium dúsításához szükséges centrifugákban.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter – oldalán az éppen az országban tartózkodó orosz kollégájával, Szergej Lavrovval – „terrorista ostobaságként” jellemezte a történteket, ami nekik csak kapóra jött a Bécsben jelenleg is folyó tárgyalásokon. Ahol arra próbálnak megállapodást találni az Európai Unió közvetítésével – Irán a legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah megtiltotta a közvetlen kapcsolattartást az amerikaiakkal –, hogy az Egyesült Államok és Irán állítsa helyre a 2015-ben megkötött atomalkut.
Ezzel egy időben Irán főtárgyalója, Abbász Aragcsi arról értesítette az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségét, hogy országuk 60 százalékos urándúsításba kezd, egy iráni hajó pedig állítólag egy izraeli hajó felé lövöldözött. Vagyis a tárgyalások ellenére egyelőre csak tovább eszkalálódik a konfliktus, amelyet Donald Trump előző amerikai elnök az Iránra kivetett gazdasági szankciók visszaállításával és a nukleáris megállapodás egyoldalú felmondásával támasztott fel még 2018-ban.
Washington az iráni bejelentést „provokatívnak” nevezte, és hozzátette, nem biztosak abban, hogy Teherán komolyan veszi a bécsi nukleáris tárgyalásokat.
Hasszán Rohani iráni elnök elismerte, hogy lépésük az atomdúsítót ért állítólagos támadásra adott reakció – ezer fejlett centrifugát is működésbe hoznak a megsérültek kicserélése mellett, amivel kapacitásuk 50 százalékkal emelkedik –, de ismételten tagadta, hogy atomfegyvert akarnának építeni. A külügyminiszterhez hasonlóan Rohani is kiemelte, hogy – az általuk el nem ismert – Izraelnek nemhogy azt nem sikerült az akcióval elérnie, hogy Irán rosszabb alkupozícióba kerüljön, hanem csak még jobb helyzetbe került.
A hétvégi incidens előtt a bécsi tárgyaláson résztvevő felek még arról beszéltek, hogy ha nem is tettek hatalmas lépéseket, de elindultak az atomalkuhoz való visszatérés felé. A megállapodást hat ország írta alá, Iránon és az Egyesült Államokon kívül Kína, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország. Teherán ebben megígérte, hogy cserébe a gazdaságát súlyosan károsító, mintegy 1500 büntetés és szankció eltörléséért urándúsítási programjában nem haladja meg a 3,65 százalékos hasadási tisztaságot, amiben 2015-öt megelőzően már húsz százaléknál tartottak. Idén, év elején Joe Biden amerikai elnökre nyomást gyakorolva pedig visszaemelték, igaz, ez a szint még bőven elmarad a nukleáris fegyverhez szükséges 90 százaléktól.
Miért tenne keresztbe Izrael?
Izraelnek az elmúlt években többször is meggyűlt a baja Iránnal, olyannyira ők lettek a fő ellenség a régiójukban, hogy az embereket egy választás előtt már jobban meg lehet szólítani az Irán általi fenyegetettséggel, mint a palesztinok, illetve Ciszjordánia még mindig nem rendezett kérdésével. Másfél hete az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu úgy nyilatkozott, hogy
Izrael nyilvánosan nem kommentálta a nukleáris létesítményben történteket, de a támadás illik az elmúlt időszak történéseibe, így
- az iráni hajó egy héttel ezelőtti felrobbantásához,
- a Szíriában iráni célpontokat érő sorozatos izraeli légitámadásokhoz,
- a natanzi épületkomplexumban a centrifugagyárban történt robbanáshoz (amely miatt a föld alá költöztették a létesítményt, az új összeszerelő üzemet éppen a mostani támadás előtti napon nyitotta meg az elnök),
- illetve Irán vezető atomtudósának, Mohszen Farizadének decemberi meggyilkolásához.
Izrael – legalábbis a gyanú szerint – egyszer már indított kibertámadást a natanzi létesítmény ellen, noha az még több mint egy évtizede történt, az Egyesült Államokkal együtt. Biden és kormánya hevesen tagadja, hogy a mostani támadáshoz bármi közük lenne, vagy akár csak előre tudtak volna róla. De nem is állt Biden érdekében a mostani támadás, hiszen nem véletlenül akarja újra tető alá hozni az atomalkut, a kampányában is kiemelt szerepe volt ennek az ígéretnek, és a hétvégi eset csak megnehezíti a dolgát.
Érdeke fűződik viszont mindehhez az izraeli miniszterelnöknek, aki nem szeretné, hogy az USA és Irán között tisztázódjon a helyzet, ahogy azt sem, hogy az amerikai kormányzat szakítson Trump Irán-politikájával. Netanjahu hétfőn mindössze annyit mondott, hogy nincs nagyobb fenyegetés a Közel-Keleten Iránnál, és ezt a kijelentést pont akkor tette, mikor ott állt mellette az Egyesült Államok új védelmi minisztere, Lloyd Austin, aki egy szót sem szólt az ügyről.
Ezek a támadások sok szempontból kontraproduktívak
– mondta a Washington Postnak egy meg nem nevezett európai diplomata, megemlítve, hogy az ilyen akciók csak megerősítik az iráni keményvonalasok szkepticizmusát az atomalkut illetően, valamint azt a narratívát, miszerint az Egyesült Államok alárendeli magát az izraeli érdekeknek.
Valakik ebből biztosan profitálnak Iránban
Különböző vélemények vannak arról, hogy Irán hogyan jön ki a hétvégi támadásból. A Foreign Policy arról ír, hogy a történtek Teherán malmára hajtják a vizet, mert áldozatként mutathatja be magát, illetve
- legitim ürügyet jelent számára, ami miatt hatékonyabb centrifugákat szerelhet fel, jelentősen megnövelve azok kapacitását;
- ennek elkerüléséért cserébe pedig az összes szankció eltörlését követelheti.
A 2015-ös alkuhoz való visszatérés ugyanis egyáltalán nem magától értetődő, egyelőre nem tisztázott, hogy Amerika minden Trump által hozott szankciót el kíván-e törölni vagy csak egy részüket, ahogy az sem, hogy Irán ugyanoda szorítja-e vissza atomprogramját, mint amiben még 2015-ben megállapodtak. De sok minden mást is érintettek az eredeti alkujukban az emberi jogok tiszteletben tartásától kezdve a szomszédos országokban Irán által támogatott milíciákon át az ázsiai ország ballisztikus rakétáinak fejlesztéséig.
Az iráni „pragmatikus” vezetésnél még jobban járhatnak keményvonalas kritikusaik, akik már azt sem nézték jó szemmel, hogy megkötötték a 2015-ös megállapodást, és még inkább ellenzik az engedményeket és a Nyugathoz való közeledést. Ők a júniusra tervezett elnökválasztás esélyei, és akkor is jól jönnek ki a mostani helyzetből, ha Bidenék feloldják az összes szankciót, mint ahogy ők ezt kezdettől fogva követelték, de akkor is, ha Rohaniéknak ezt mégsem sikerül keresztülvinni. Utóbbi esetben ugyanis várhatóan azzal kampányolnak majd, hogy ők hajlandóak és képesek lesznek egészen addig elmenni, amíg ez meg nem történik. Éppen ezért Washingtonnak az iráni elnöki választásig mindenképpen pontot kéne tenni az alku végére, a következő kormányzattal ugyanis jóval nehezebb dolga lenne Bidenéknek.
Az amerikai elnök ugyan eredetileg egy, a 2015-ösnél is kedvezőbb alkut akart kötni (például a dúsítási korlátokról és megfigyelési rendszerről), bizonyítandó, hogy létezik jobb stratégia a Trump-féle nyomásgyakorlásnál, de immár a saját pártjának balszárnya is inkább azon az állásponton van, hogy egyelőre elég lenne a 2015-ös részletekben megegyezni, és utána újranyitni a tárgyalást, amiben már Irán regionális ellenfelei, így Izrael is részt vehetne.
