Nagyvilág koronavírus

Horvátország különutas az AstraZeneca vakcinájával

ALAIN JOCARD / AFP
ALAIN JOCARD / AFP
Több más európai országgal ellentétben Horvátországban a 65 évnél idősebbeket is beoltják az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagával, Szlovénia viszont úgy döntött, hogy a legidősebb korosztály a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináját kapja meg - közölte a helyi sajtó hétfőn.

Horvátországban eddig közel százezer embert oltottak be a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával, ebből 39 ezren már megkapták a második adagot is.

Az AstraZeneca oltóanyagából 16 800 adag érkezett szombaton, a hónap végéig 150 ezret várnak. Hétfőn minden megye kapott a vakcinából, amellyel a 65 évnél idősebbeket tervezik beoltani. Zágráb ebből a vakcinából rendelt a legtöbbet, 2,7 millió adagot.

Több nyugdíjas szervezet is tiltakozott a válságstáb és a kormány döntése ellen, és azt kérték, hogy a vakcinával az 50-60 év közötti korosztály oltsák be. Ezt azzal indokolták, hogy a gyógyszervállalat mindössze 660, 65 évnél idősebb emberen tesztelte a vakcinát, ezért nem lehet biztosan tudni, milyen védettséget nyújt az idősek számára.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy valóban kevesebb tesztet végeztek az idősebbeken. Mindazonáltal hozzátette: Zágráb úgy véli, az AstraZeneca oltóanyaga hatásos, biztonságos és megfelelően tesztelt, valamint a 18 év felettiek számára jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is.

Bernard Kaic járványügyi szakember kiemelte: még sokáig nem lesz elég vakcina ahhoz, hogy beoltsák a legveszélyeztetettebb réteget. Úgy vélte: még mindig jobb, hogy tavasszal megkapják az oltást az idősek, még ha 70 százalékos védettséget is nyújt a vakcina, mint várjanak vele őszig, amíg lesz elég 90 százalékban hatékony oltóanyag, mert addig még sokan meghalhatnak.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 71 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 235 473-at. Egy nap alatt 29 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5198-ra emelkedett. Kórházban 1137 beteget ápolnak, közülük 107-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2407.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 304-gyel 174 006-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 12 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3635-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 946-an vannak kórházban, 160-an intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 15 710.

Szlovéniában eddig 54 589 embert oltottak be a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinájával, a szállítmányok itt is akadoznak. Az AstraZeneca oltóanyagából 9600 ampulla érkezett szombaton, a várt 15 ezer helyett. Ennek ellenére Ljubljana úgy döntött: ezt a védőoltást csak a 65 évnél fiatalabb, kritikus infrastruktúrában dolgozók kaphatják meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik