Gazdaság koronavírus

Mészáros Lőrinc szállodaláncának vezérigazgatója megmagyarázta, miért ők kapták a legnagyobb állami támogatást

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu

Minden idők legnagyobb felújítási programjába kezd a Hunguest Hotels Zrt., és már létszámbővítést is tervez a megújuló szállodákba – mondta a Világgazdaságnak Détári-Szabó Ádám, a társaság vezérigazgatója.

A lap hétfői számában megjelent interjúban szóba került, hogy Mészáros Lőrinc szállodalánca 17,7 mil­liárd forint felújítási támogatást nyert 14 szállodájára. A vezérigazgató elmondta, hogy különböző állapotú épületekről van szó, van köztük 2019-ben átadott modern hotel, de olyanok is, amelyek évtizedek óta nem voltak korszerűsítve.

A legnagyobb összeget nyerte a Hunguest, mivel a legnagyobb vidéki szállodalánc Magyarországon, a projektenkénti pályázati támogatásuk viszont nem kiugró, szállodánként 1,26 milliárd forintos átlag jön ki

– magyarázta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a cég önerőként csaknem 30 milliárd forintot biztosít, vagyis majdnem két forintot minden egyes forint támogatás mellé.

A Hunguest a támogatás ellenére csoportos leépítésről döntött szállodáinak felújítása miatt, ez a dolgozók több mint felét érintette. „Létszámleépítésre a felújítási munkálatok miatt került sor, de ez akkor is így történt volna, ha nincs a járvány, hiszen ezek a projektek esetenként két-három évig is eltartanak, addig zárva vannak az érintett hotelek” – közölte a Világgazdasággal a vezérigazgató.

A vezérigazgató azt állította, hogy a járvány okozta üzemszünet miatt nem küldtek el munkavállalókat, bár hosszú hónapok óta egyetlen szállodájuk sem tudott kinyitni, jelenleg is több mint ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

Elmondta azt is, hogy már az idén átadnak három felújított szállodát, és nyitják a többit is a következő években, vagyis fokozatosan újra növelni tudják a foglalkoztatottak létszámát. Idén több mint 200 embert akarnak felvenni.

Megjegyezte, hogy több száz embernek adnak munkát több éven keresztül a felújítási munkálatok is, vagyis az építőiparban jelentős megrendelőként jelent meg a cég.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik