Nagyvilág

Magyar repülőgépekkel küzd majd Nigéria a Boko Haram ellen

Sóki Tamás / MTI
Sóki Tamás / MTI
A pécsi székhelyű Magnus Aircraft repülőgépgyár légcsavaros repülőgépek eladásáról állapodott meg a nigériai légierő főparancsnokságával.

A nigériai légierő 23 légcsavaros harci repülőgépet szerzett be az Egyesült Államokból 2020-ban, írja a thisdailylive.com nigériai online lap. Ezeket a vadászgépeket már bevetették a Kaduna állambeli fegyveres bűnszervezetek ellen.

Azt is bejelentette a nigériai légierő, hogy erősíti a kapcsolatait Magyarországgal a pilótaképzésben, a légieszközök karban- és üzemben tartásában, valamint a felderítő- és megfigyelő rendszerek kiépítésében.

Déri Endre nigériai tiszteletbeli konzul és Boros László, a Magnus Aircraft repülőgépgyár ügyvezető igazgatója találkozott a nigériai légierő főparancsnokával, Szadik Abubakar tábornaggyal, valamint látogatást tettek a zariai Nigériai Repüléstechnológiai Egyetemen.

Telefonos megkeresésünkre Boros László megerősítette, hogy megállapodott a MagnusAircraft a nigériai légierővel polgári és megfigyelő légcsavaros repülőgépek beszállításáról, valamint nigériai pilóták magyarországi kiképzéséről. Boros elmondása szerint 20 és 50 között lehet a leszállított repülőgépek száma, jelenleg ennyiről zajlanak a tárgyalások. 

Sóki Tamás / MTI Boros László, a Magnus Aircraft repülőgépgyár ügyvezető igazgatója

A MagnusAircraft repülőgépgyár feltűnése Afrikában nem igazán újdonság. A cégnek ugyanis leányvállalata működik  Kenyában.

A légcsavaros repülőgépek harci alkalmazása a konfliktus sújtotta afrikai országokban elsősorban gazdasági okokra vezethető vissza: egy harci helikopter üzemeltetési költsége 6000 dollárba kerül óránként, míg a légcsavaros repülőgépeké 60 dollárba.

Boros cáfolta, hogy kész fegyverzetrendszerrel adnák el a repülőgépeiket Nigériának, ahol azokat a Boko Haram illetve különböző fegyveres szervezetek ellen vetnék be. Nigériai források szerint a repülőgépeket a nigériai repüléstechnológiai egyetem és a Kaduna államban található nigériai fegyvergyár fegyverezheti majd fel légitámogatási és felderítési katonai küldetésekhez.

Déri Endre nigériai tiszteletbeli konzul elmondása szerint a MagnusAircrafttal kötött megállapodás csak az első lépése a nigériai légierővel kezdődő magyar együttműködésben. Szadik Abubakar tábornagy márciusban Magyarországra látogat, hogy tárgyalásokat folytasson a pilóták magyarországi kiképzéséről, valamint a nigériai állományában változatlanul működő MIG vadászgépek és MI harci helikopterek felülvizsgálatáról.

Nigériában folyamatosan fegveres konfliktusok zajlanak. Az északi államokban a Boko Haram terrorszervezet aktivitása fokozódott az elmúlt hónapokban, míg a középső, úgynevezett Belső-övben a fegyveres bűnbandák támadják a lakosságot.

Kiemelt kép: Szakemberek dolgoznak egy szárnyon a Magnus Aircaft Zrt. repülőgép összeszerelő üzemében 2020. december 18-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik