Nagyvilág

Adócsalás miatt emeltek vádat egy Habony-közeli tévés ellen Észak-Macedóniában

Schatz Péter a kulcsszereplője a Habony-média balkáni terjeszkedésének.

Adócsalás miatt vádat emeltek Schatz Péter ellen az észak-macedón hatóságok – értesült a BIRN oknyomozó központ, a hírről a Direkt36 számolt be. A hatóságok tájékoztatása szerint Schatz a CHS Invest Group nevű cégében nem számolt be 190 ezer eurónyi bevételt, és ezzel körülbelül 19 ezer euróval károsította meg az észak-macedón államot. Februárban derült ki, hogy nyomoznak utána.

Schatz Péter korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt, és az ő érdekeltségébe tartozott a Ripost Média Kft., amely két másik, szintén Habony Árpádhoz közeli céggel együtt (Modern Media Group Zrt., Ridikül Magazin Kft.) bevásárolta magát a a szlovén Nova24tv.si nevű cégbe. Ez utóbbi működteti az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Janez Jansa szlovén miniszterelnökhöz közel álló tévét, a Nova24TV-t.

Schatz és Kovács Ágnes (korábbi nevén Adamik Ágnes) 2018 májusában többségi tulajdonrészt szerzett több mint féltucat macedón sajtótermék kiadójában. Schatznak ekkor a Target Media nevű cégen keresztül 90 százalékos tulajdona lett az Alfa TV-ben, amely a CHS Invest Group érdekeltségében áll.

Korábban a témában
Két éve épül a külföldi Habony-birodalom, és hol van még a vége
Eddig Szlovéniában és Macedóniában vásároltak be a Fidesz-közeli médiacégek, de most már Horvátországban is nézelődnek.

A Balkan Insight szerint Schatz ellen jelenleg is nyomoznak, és a pénzügyi rendőrség tavaly augusztusban azt kérvényezte az ügyészségtől, hogy fagyasszák be a Target Media Skopje bankszámláit, mert fennáll a gyanú, hogy ott Szlovéniából és Magyarországról érkező pénzeket mosnak tisztára. A rendőrség szerint a Targetnek ljubjanai Ripost Zaloznistvo és a magyar Ripost Média utalt át pénzeket, és hozzátették azt is, hogy az észak-macedón cégnek még alkalmazottai sincsenek. Az indítványt akkor elutasította az ügyészség.

A Fidesz-közeli sajtóba csoportosított pénzek miatt Szlovéniában is nyomoznak, ugyancsak egy Schatz Péterhez köthető cég miatt.

A Balkan Insight összeállítása szerint a szlovén és észak-macedón médiacégek annak ellenére is profittal működnek, hogy nem sikerült nagyobb közönséghez eljutniuk. Míg az Alfa TV-nek 2017-ben 27 400 euró nyeresége volt, 2018-ban már 485 ezer euró, 2019-ben pedig közel 690 ezer euró. Összehasonlításképpen: a legnézettebb észak-macedón tévé, a TV Sitel nyeresége 2019-ben 462 600 euró volt. Szlovéniában a Nova24TV bevétele a 2017-es 778 ezer euróról 1,76 millió euróra emelkedett tavaly, úgy, hogy a jóval több nézővel rendelkező Planet TV milliós veszteségeket termelt 2018-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik