Nagyvilág

A nők dönthetik el, hogy ki lesz az USA következő elnöke

A nők dönthetik el, hogy ki lesz az USA következő elnöke

2016-ban hiába állított a Demokrata Párt női elnökjelöltet Donald Trumppal szemben, a női szavazótábort nem sikerült kellő számban meggyőzni arról, hogy Hillary Clinton a megfelelő ember a Fehér Házba. Az idén azonban az amerikai szavazók többségét kitevő nők közül még olyanok is sokan a demokrata Joe Biden mellé álltak, akik négy éve Trumpot támogatták, ez pedig megpecsételheti az elnök sorsát.

Úgy érzem, részben én is felelős vagyok a 200 ezer, Covid-19-ben elhunyt ember haláláért. És valószínűleg felelős leszek Amerika elpusztulásáért is, ha ez a gonosz lény, aki jelenleg a Fehér Házban tartózkodik, el tudja csalni a választást. Ő egy fasiszta és élete végéig elnök akar maradni.

A fenti, igen kemény szavakat az arizonai Ann K. mondta a Marie Claire újságírójának, aki olyan fehér nőkkel készített interjúkat, akik a 2016-os elnökválasztás során Donald Trumpra szavaztak, de 2020-ban Joe Bidenre fognak. Az 59 éves asszony négy évvel ezelőtt részben azért döntött a republikánus Trump mellett, mert a leköszönő Barack Obama 2009-ben bezáratta a férjének munkát adó nevadai nukleáris hulladéktárolót, Ann ezért nem támogatta a demokrata jelölt Hillary Clintont. Másrészt az asszony úgy gondolta, hogy végre van egy jelölt, aki a politikán kívül érkezett, és majd rendbe szedi a washingtoni establishmentet. Most viszont azt mondta:

A fordulópont az volt számomra, amikor júniusban Trump katonákat küldött a békés tüntetők ellen a Lafayette téren. Ez volt az a pont, amikor kinyílt a szemem. Trumpnak nincs becsülete, nincs jelleme, nincs integritása, és nem őszinte. (…) A homokba dugtam a fejemet, okosabbnak kellett volna lennem annál, mint hogy Trumpra szavazzak. Valószínűleg soha többé nem leszek republikánus.

Sok nő gondolkodik hozzá hasonlóan az Egyesült Államokban, olyan sok, hogy akár az elnökválasztás kimenetele is múlhat rajtuk. 2016-ban ugyanis a fehér nők 52 százaléka Trumpot támogatta, miközben ez az arány a fekete nők körében 4 százalék, a spanyol ajkúak között 25 százalék volt.

Négy év azonban hosszú idő, és a jelek szerint Trump tevékenysége nagyon sok női szavazót elriasztott. Amit egy fehér nő elnökjelöltként nem tudott elérni – hogy a fehér nők többsége a Demokrata Pártra szavazzanak –, azt Trumpnak sikerült elérnie. A CNN október 6-án közzétett felméréséből kiderült, hogy Joe Biden 57 százalékról 66 százalékra növelte a támogatottságát a nők körében a republikánus elnökkel szemben, aki öt százalékpontos csökkenést könyvelhetett el (37-ről 32 százalékra). A demokrata jelölt különösen nagyot nyert a felsőfokú végzettséggel rendelkező fehér nők, illetve a színes bőrűek között.

Hasonló eredményeket mutat a Washington Post és az ABC televízió közös kutatása is, amelyben ráadásul egy Trump által sokat emlegetett csoport is megjelenik. A kertvárosban élő nők, akiket az elnök mindenképpen szeretné maga mögé állítani, ám akiknek 62 százaléka Obama volt alelnökét támogatja, szemben a Trumpra szavazni szándékozó 34 százalékkal. Ezzel szemben a kertvárosi urak 54 százaléka Trump mögé állt be, és csak 43 százalékuk támogatja Bident.

A Morning Consult felmérése kisebb különbséget mutat az elnök által „kertvárosi feleségekként” emlegetett csoportban, de a lényeg ugyanaz: Biden (51 százalék) vezet Trump előtt (44 százalék).

És mivel az amerikai választók többsége (53 százaléka) nő, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ki mellé állnak, a különbség pedig az összes női választót tekintve még nagyobb:

Bidenre 54 százalék szavazna, Trumpra viszont csak 40.

A Morning Consult megjegyzi, hogy Biden népszerűsége a nők körében 5 százalékponttal nagyobb, mint Hillary Clinton támogatottsága volt 2016-ban, Trump pedig a négy évvel ezelőtti eredményhez képest 7 százalékpontot rontott. Ráadásul az elnök négy évvel ezelőtti jó szereplése a női szavazók között azért is érdekes, mert a nők általánosságban inkább a Demokrata Párt jelöltjét szokták támogatni az elnökválasztáson. A megváltozott trend már a 2018-as félidős választáson érezhető volt, amikor a demokratáknak sikerült többséget szerezniük a képviselőházban, jórészt a kertvárosokban élő nők szavazatainak köszönhetően, és ők aztán nem is tértek vissza Trumphoz.

A női szavazók elvesztése különösen érdekes azokban az államokban, amelyek inkább republikánus szavazóbázissal rendelkeznek. A New York Times szeptemberben három ilyen államban készített felmérést, ahol 2016-ban a következő eredmények születtek:

  • Georgia: Trump – 50,44 százalék, 2,08 millió szavazat, Clinton – 45,35 százalék, 1,88 millió szavazat,
  • Iowa: Trump – 51,1 százalék, 801 ezer szavazat, Clinton – 41,74 százalék, 654 ezer szavazat,
  • Texas: Trump – 52,23 százalék, 4,7 millió szavazat, Clinton – 43,24 százalék, 3,88 millió szavazat.

Arra a kérdésre, hogy most melyik elnökjelöltre szavaznának, a Georgiában, Iowában és Texasban élő nők többsége is úgy válaszolt, hogy Bidenre, a demokrata jelölt támogatottsága mindhárom államban 49-50 százalékos, miközben a férfiak államban inkább Trumpot választották, hasonló, 49-52 százalékos arányban. Trump a texasi nők körében tudta elérni a legjobb eredményt, 41 százalékot.

Made with Flourish

Mivel a választás eredményétől függően először töltheti be nő az alelnökjelölti posztot, érdemes megnézni a demokrata Kamala Harris népszerűségét is. Mindhárom vizsgált államban jobban kedvelik őt, mint a republikánus Mike Pence-t, a legnagyobb különbséget Iowában mérte a New York Times (10 százalékpontot). Ha a férfiakat nézzük, Harris Georgiában tudta leginkább megkedveltetni magát velük, de a csoport többsége egyértelműen Pence-szel szimpatizál az összes érintett helyen.

Made with Flourish

Amikor arról kérdezték a szavazókat, hogy mennyire értenek egyet Trump elnökként végzett munkájával, a legszorosabb eredmény a nőknél Iowában alakult ki: 43 százalék azonosult vele, 44 százalék nem. A férfiak esetében nem volt ilyen szoros eredmény, sőt Texasban a megkérdezettek 59 százaléka elégedett az elnökkel.

Made with Flourish

Más volt a helyzet, amikor arról kellett véleményt mondani, mit gondolnak arról, ahogy Trump a nyilvánosság előtt beszél. Az iowai nők 63 százalékának nem tetszik, hogy az elnök tiszteletlenül szól másokról, és csak 31 százalékuknak szimpatikus az, hogy az elnök kimondja a véleményét. Ebben a kérdésben az iowai férfiak többsége is egyetértett a nőkkel (49 százalék volt elutasító, 42 százalék kedvel Trump stílusát). A negatív benyomást szerző nők aránya a másik két államban is hasonló volt, ugyanakkor a férfiak többsége Georgiában és Texasban is azonosul Trump beszédmódjával.

Made with Flourish

A Biden vagy Trump? kérdésben a nők és férfiak közötti különbség a republikánus államokban a koronavírus ügyében is megmaradt. Iowában a nők 53 százaléka inkább Bidenre bízná a járványkezelést, attól függetlenül, hogy egyébként kire szavazna, és hajszálnyival ugyan, de a férfiak is inkább így döntenének. A texasi és a georgiai nők számára szintén a demokrata jelölt tűnik a jobb választásnak erre a feladatra, a férfiak 51-52 százaléka viszont a katasztrofális amerikai járványhelyzet ellenére is Trumpot látja alkalmasabbnak.

Made with Flourish

Joe Biden előnye a fekete nők körében óriási: 88 százalék áll szemben a Trumpot támogató 6 százalékkal a Morning Consult felmérésében. A 46 évesnél idősebb afroamerikai nők vannak a legnagyobb arányban Biden támogatói között, de a fiatalabbak körében is népszerű. A fekete nők 84 százaléka szimpatikusnak tartja a korábbi alelnököt, 87 százalék pedig egyáltalán nem szereti Trumpot. Más a helyzet a fehér nőknél, a 45 százalékuk válaszolta csak azt, hogy kedveli Bident, azonban 52 százalék sem őt, sem Trumpot nem bírja igazán.

És hogy mi alapján döntik el a nők, hogy kit támogatnak? A Morning Consult kutatása alapján általánosságban a gazdaság (adók, bérek, munkahelyek, a közpénzek elköltése) a legfontosabb szempont, a második helyen az egészségügy áll, a harmadikon pedig a társadalombiztosítás ügye.

Vannak azonban olyanok is, akik úgy látják, hogy ha nem is mennek jól a dolgok az országban, Trump nélkül azért sokkal rosszabb lenne. A csatatér államnak számító Michiganben élő Kristal Petty például azt mondta a Los Angeles Timesnak:

Az elnök óriási. Nagyon sokat tesz [értünk]. 100 százalékban a társadalombiztosítás mellett áll, és az idősek számára segít levinni a gyógyszerek árát. (…) Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne ilyen szókimondó, de jó, hogy olyan elnökünk van, aki nem próbál mindent a valóságosnál jobb fényben feltüntetni.

Kiemelt kép: Joe Raedle /Getty Images

Olvasói sztorik