Nagyvilág

Hat orosz kiberkém bukott le Amerikában

Vádat emeltek ellenük. Négy éve az ő csoportjuk avatkozott be az amerikai elnökválasztásba is.

Hat orosz katonai hírszerző ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban. John Demers, az igazságügyi miniszter nemzetbiztonságért felelős helyettese azt mondta, a 2017-es franciaországi választások és a 2018-as dél-koreai téli olimpia idején elkövetett kibertámadások miatt emeltek vádat ellenük.

Az orosz hírszerzők egy csoport tagjaiként

a valaha volt legzavaróbb, legrombolóbb kibertámadások sorozatát követték el.

Az állami hírügynökség szerint a miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy akcióikat 2015 és 2019 között hajtották végre.

Az első nagy számítógépes támadást az ukrán áramszolgáltató rendszer ellen hajtották végre 2015-ben. Télvíz idején bénították meg az áramszolgáltatást és a fűtést is.

A vádirat szerint ezután ez csoport vetette be a NotPetya néven ismert számítógépes vírust. Megfertőztek, működésképtelenné tettek egy sor létfontosságú infrastruktúrát, intézményt szerte a világban.

Ők bénították meg 2017-ben az indiai Mumbai, a hollandiai Amszterdam kikötőjének számítógépes rendszerét. Ők hekkelték meg Emmanuel Macron francia államfő pártjának számítógépes rendszerét és anyagokat szivárogtattak ki róla, 2018-ban pedig beavatkoztak az Egyesült Királyságban folyó nyomozásba az orosz Szergej Szkripal és lánya megmérgezése ügyében. Ehhez a NotPetya mellett a Killdisk és az Idustroyer vírusokat is felhasználták.

Egyetlen ország sem használta fel a számítógépes kapacitásait olyan gonosz, vagy felelőtlen módon, mint Oroszország

– közölte John Demers, aki az Egyesült Államokban elkövetett kibertámadások között sorolta fel a pennsylvaniai egészségügyi intézmények rendszere elleni, és csaknem egymilliárd dolláros kárt okozó akciót, valamint további három amerikai gyógyszergyártó számítógépes rendszerének átmeneti megbénítását.

A sajtótájékoztató után az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a vádlottak neveit, fényképeit is. Tudatták, valamennyien az orosz katonai hírszerzés igazgatóságának tisztjei, ahhoz a Sandworm nevű egységhez tartoznak, amelyet az amerikai igazságügyi minisztérium korábban a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozás elkövetőiként azonosított.

Kiemelt kép: David Bowdich, az FBI igazgatóhelyettese a washingtoni igazságügyi minisztériumban, amikor bejelentik a hat orosz katonai hírszerző elleni vádemelést. MTI/EPA/AP/Andrew Harnik 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik